Nagyon nehéz helyzetben vannak azok a zenekarok, akik karrierjük elején már nagyszerű lemezeket képesek letenni a közönség elé és ha underground szinten is, de hírnevet szereznek maguknak. A hírnévvel pedig az a baj, hogy elvárásokat támaszt, méghozzá sokszor igencsak paradox módon. Az adott banda, valamint azok követői ugyanis egyre szerteágazóbb lehetőségekkel a fejükben képesek gondolkodni […]
Kosmodrom címmel kilencedik nagylemezét jelentette meg a francia melodic death/doom metalos Monolithe. Az 5 tételes, közel 1 óra 10 perces lemez november 25-én a Time Tombs Production kiadásában látott napvilágot.
„A Kosmodrom a rettenthetetlen úttörők, felfedezők történetét, valamint az ismeretlenbe való ugrásainkban rejlő veszélyeket és áldozataikat mesélik el, legyen az önkéntes, vagy sem. Az egészet a szovjet űrhódításával kapcsolatos valós történelmi események metaforáján keresztül mutatjuk meg. Egy-egy dal, vagy szövegsor fordulópontjai találkozhatunk olyan híres figurákkal, mint Vlagyimir Komarov, Alekszej Leonov vagy Laïka kutya.„
A lemezre bonuszként felkerült egy Carpenter Brut dal az Invasion AD „fémezett” változata is. Ez szeptember 5-én önálló single-ként jelent meg.
Soyuz címmel tette közzé 2022 őszén megjelenő Kosmodrom albumának felvezető single-dalát a francia doom metalos Monolithe. 10 perces daluk a Szovjet Szojuz-1 űrhajó 1967 áprilisában történt balesetét meséli el, amelyben Vladimir Komarov kozmonauta az életét vesztette.
„A Soyuz és az album többi tétele a rettenthetetlen úttörők, felfedezők történetét, valamint az ismeretlenbe való ugrásainkban rejlő veszélyeket és áldozatokat mesélik el, legyen az önkéntes, vagy sem. A Kosmodrom valós történelmi események metaforáján keresztül kívánja bemutatni az űrhódítást a szovjet oldalról.„
„A potenciális kétértelműség elkerülése végett a Szojuznak és a készülő albumnak, amelyről ez a dal is való, semmi köze a jelenlegi drámai, geopolitikai helyzettel, és nem is egy óda a szovjet korszakhoz. A koncepció, a zene, a szöveg és a látványterv 2020 tavasza és 2022 legeleje között született meg.„
Itt a Forgácson ismertem meg az Owl nevét egy áprilisi hangpróbán, ahol az Orion Fenix c. EP-vel jelentkeztek. Nevüket egyből megjegyeztem, egyrészt mert tetszett az, amit ott egyetlen dalban, 22 perc alatt produkáltak, másrészt a 10 éves lányom kedvenc állata a bagoly, így a család eléggé fogékony bármilyen baglyos témára. A […]
I have known the band since 2015, so I’m only familiar with the last three albums, and I’m sure there are others in the same situation, so please tell us about the beginning. The band has been created in 2001 and the debut album, “MONOLITHE I”, has been released in 2003. We released 7 […]
Jómagam 2015 óta ismerem a bandát, így az utolsó 3 albummal vagyok igazán képbe, biztos vagyok benne, hogy ezzel mások is így vannak, ezért kérlek beszélj nekünk a kezdetekről. A zenekar 2001-ben alakult, és a „Monolithe I” című debüt 2003-ban jelent meg. Eddig hét nagylemezt, két EP-t és egy kompilációt tartalmaz […]
Vannak dolgok, amikre emlékszünk, emlékeznünk kell, mások pedig elsikkadnak és elenyésznek. Időnként jogosan, máskor pedig igazi gyöngyszemek tudnak veszendőbe menni, ami ellen úgy próbálok tenni pár tétova lépést, hogy megosztom veletek, ezért szeretek írni régebbi kiadványokról, melyeket hol felfedezek, máskor pedig újra értelmezek. Az biztos azonban, hogy a francia Anthemon zenekarról nem fogtok cikket […]
A tavalyi Epsilon Aurigae album után máris megérkezett a francia Monolithe legújabb lemeze, a Zeta Reticuli. A Debemur Morti Productions kiadásában piacra került kozmikus funeral doom korongot maradéktalanul meghallgathatod az alábbi Bandcamp vonatkozáson.
<a href=”http://monolithe.bandcamp.com/album/zeta-reticuli”>ZETA RETICULI by MONOLITHE</a>
A tavalyi Epsilon Aurigae után idén új lemezzel jelentkezik a francia doom mester Monolithe. A Zeta Reticuli a tavaly decemberi lemez második része, és elődjéhez hasonlóan ezen is három darab, egyenként pontosan 15 perces tétel fog szerepelni. Az alábbi lejátszóban a The Barren Depths című zárónóta vágott verziójába hallgathattok bele.
Az idei lemez július 8-án kerül boltokba, az előrendelések azonban már most leadhatók itt.
Ezen a linken olvashattatok már a készülő Monolithe lemezről pár nappal ezelőtt, most azonban pár percnyi zenei tartalommal is szolgálni tudunk nektek. Még alig ismerkedtünk meg tüzetesebben a tavalyi Epsilon Aurigae lemezzel (kattints a címre, hogy meghallgasd), máris érkezik a Zeta Reticuli, pontosabban július 8-án, ugyanis ekkor jelenteti meg a Debemur Morti Productions. Mindenesetre, ígéretes anyagnak nézünk ismét elébe. Füleljetek bele!