Szerző: Armand

Vesztegzár – Megszállott – új klip

Készülő negyedik lemezének első előfutáraként egy új thrash-bombával jelentkezett a Vesztegzár. A Megszállott című dalt a rajongók már jól ismerhetik, hiszen az elmúlt időszakban koncerteken párszor már a zenekar programjába is bekerült, most pedig hivatalos videót is kapott.

2021 második felében komoly átalakuláson ment keresztül a zenekar. A jelenlegi felállás a következő év elejére állt össze, és gyakorlatilag azóta dolgozunk a negyedik lemezünkön. A 2026-ban megjelenő albumhoz ez a dal készült el először, melyhez tavaly le is forgattuk a videoklip anyagát a komáromi Monostori Erődben. Most végre megszületett a hanganyag is, amit a Töfi vezette Denevér Stúdiónak köszönhetünk. Az énekfelvételeknél Ficzek András (Dalriada) volt segítségünkre, Susu pedig megvágta hozzá a videót. Fogadjátok sok headbang-gel!

Vesztegzár - Megszállott (hivatalos videoklip / official music video)

A zenekart idén még két helyszínen, december 19-én Révkomáromban, 20-án pedig Sopronban lehet élőben elcsípni.

Soen – Discordia – új klip a lemezről

Discordia címmel tette közzé hamarosan megjelenő új albumának harmadik klipjét a Soen. A Martin Lopez vezette prog.-metal zenekar Reliance című hetedik nagylemeze 2026. január 16-án fog megjelenni a Silver Lining Music gondozásában. 

A Discordia annak eredményeképp jött létre, hogy hangzásban és érzelmileg is új területekre kényszerítettük magunkat. Sötétebb dalszerkezetekkel kísérleteztünk, hogy meg tudjuk ragadni az önvédelemből az elszigeteltségbe vezető lejtmenetet.” – mondta Martin Lopez.

SOEN - Discordia (Official Video)

Ez a dal a kapcsolatteremtés vágya és a fájdalom elkerülése érdekében emelt falak közti feszültségben helyezkedik el. A sebezhetőségünkből fakad, és azirányú hajlandóságunkból született meg, hogy feltérképezzük a hangzásvilágunk kényelmetlenebb zugait is.” – tette hozzá Joel Ekelöf, a zenekar énekese.

Archspire – Anyukák biztonságban

A kanadai brutal tech-death metalos Archspire 2026. április 10-én adja ki új lemezét Too Fast to Die címmel. Ezen a lemezen debütál új dobosuk, Spencer Moore, aki az idén csatlakozott hozzájuk. Elsőként Carrion Ladder daluk nézhető meg tőlük, amit énekesük, Oliver Rae Aleron (aki a klipet  Dean Lamb gitárossal közösen rendezte) karácsonyi jó kívánságai mellett így kommentált:

Négy év kemény munkája, elkötelezettség, a rendőrség elől való menekülés, bizonyítékok meghamisítása, kémkedés, legfelsőbb bírósági ítéletek, Rico-vádak és AA-találkozók után végre bemutathatjuk a kevés megmaradt rajongónknak a legújabb albumunk, a Too Fast To Die első kislemezéhez, a Carrion Ladderhez készült vadonatúj videoklipünket. Kellemes ünnepi szórakozást kívánunk az egész családnak! A film forgatása során egyetlen anyuka sem sérült meg.” 

ARCHSPIRE – Carrion Ladder (Official Music Video)

Asylum Road – Hétköznapjaink álcái

A groove metal súlyát, a metalcore lendületével, valamint a modern metal dallamival ötvöző ír származású Asylum Road zenekar a napokban tette közzé Mask of Oblivion című új klipjét. A dalban Darryn McCartney énekes, szövegíró lényegre törően rámutat azon súlyos mentális egészségügyi problémákra, melyek hétköznapjaink álcai mögé rejtünk, még akkor is ha a már leomló maszk valós képet mutat a leleplezett igazság felé.

Rotten Sound – Kint az új EP

Mass Extinction címmel december 12-én jelent meg a finn grindcore daráló, a Rotten Sound új EP-je, ami 2023-as albumuk, az Apocalypse vonalát folytatja. A nyolc dalos, közel 10 perces rombolás az alábbiakban hallgatható végig.

Miután legutóbbi nagylemezükkel legyőztük az apokalipszist egy újabb pusztító robbantással tértünk vissza. Védekezzetek metálosok!  A Mass Extinction egy kilencperces vasúti balesethez hasonló. A társadalmunk pusztítja el a foglyokat nem ejtő grindcore-jával.  Az EP a frenetikus megsemmisítés művészetét tudományként emlegeti, és te tanúja vagy ennek.”

Rotten Sound - Mass Extinction (Official Album Stream)

Ensanguinate – Az okkultizmus női princípiuma

A black/death metal vonalán mozgó szlovéniai Ensanguinate bejelentette második albumát. Death Saturnalia (with temples below) 2026. február 6-án jelenik meg a Soulseller Records gondozásában.

A Death Saturnalia (with temples below) emlékművet állít az okkultizmus női princípiuma számára, olyan sokrétű témákkal, amely szélesebb zenei palettát igényelt. A halálfémünk most még nagyobb buzgalommal ég a régi utak iránt, ami egy adag 70-es évekbeli miszticizmussal és black metal dühvel van felturbózva. Csatlakozz hozzánk fanatikus ódánkban Kali – Ereshkigal – Lilith lángoló szerelméhez.

Az album borítóját Dávid Glomba készítette, első előzeteseként Angel of a Thousand Poisons daluk ismerhető meg róla.

ENSANGUINATE - ANGEL OF A THOUSAND POISONS (OFFICIAL TRACK PREMIERE)

Rave in Fire – Still Standing – új videó

A High Roller Records kiadásában január 30-án fog megjelenni a spanyol heavy metal banda, a Rave in Fire második nagylemeze. A Square One címet viselő lemez kilenc számot tartalmaz, melyek közül máris itt van Still Standing daluk hivatalos videója.

A Square One teljesegészebbén ugyanazzal a megközelítéssel készült el, mint elődje, a Sons Of A Lie. Folytatjuk az előző albummal kitaposott utunkat egy kicsit több kísérletezőbb hatással. A Square One és elődje közötti fő különbség az, hogy a Sons Of A Lie két gitárra született – akkor vettük fel, amikor még kvintettként játszottunk. Ezzel szemben a Square One most kevésbé a gitárok körül forog, helyette több teret ad a többi hangszernek. Hasonlóképpen a progresszív, thrash és speed metalhoz közelebb álló hatások is felerősödtek rajta. De ezt érezhetitek az alábbi videónkban is.

RAVE IN FIRE - "Still Standing" (OFFICIAL MUSIC VIDEO | HIGH ROLLER RECORDS)

Rave in Fire – Square One

(High Roller Records)

1. Prologue of a Delirium

2. Dark Poison

3. Crown of Stars

4. Still Standing

5. Untiring Eagles

6. Speed and Rave

7. Knightwalker

8. Witches’ Hell

9. Square One

Gift of Grave – A szenvedés legyen a tanárod

SANITY címmel adta ki újabb videóját a deathcore / death metal, valamint a modern progresszív metal vonalán mozgó nagyváradi Gift of Grave. A videó dala a zenekar novemberben INNRGRV címmel megjelent öt számos debütáló EP-jéről való.

A világnak emberei!

A halandó tudat legsötétebb sarkából az Ego megpróbál visszavágni. Hiába. Ahol a minták elhalnak, ott a józanság az örök káosz békéjével jár.

Nézd meg SANITY című dalunk titkos videoklipjét. A szenvedés legyen a tanárod.”

GIFT OF GRAVE - SANITY [OFFICIAL MUSIC VIDEO] (2025) SW EXCLUSIVE

A Gift of Grave debütáló EP-jéről itt írtunk.

Lycanthropia – Megjelent az új lemezük

Postmortem Civilization címmel adta ki második albumát a dunaújvárosi death metal banda, a Lycanthropia. A lemez 8+1 (intro) dalt tartalmaz. A nóták nagy javarésze az elmúlt években talonban volt, vagy demós állapotban már létezett. A végleges formájukat azonban az elmúlt másfél évben nyerték el, a két korábbi, csak demón szereplő tétel (From Cradle To Grave, An Eye For An Eye) is megkapta a végleges, ráncfelvarrott verzióját, illetve a Deus Mortalis című intro alaptételeit már Anda Vilmos hozta a zenekarba, aki 2023 második felében csatlakozott a Lycanthropia legénységéhez.

Lycanthropia - Postmortem Civilization (Full album - 2025.)

Bár a Postmortem Civilization nem konceptalbum, mégis egységes anyagot alkot. Dalszövegek aktuális társadalmi problémákra, a világban történő eseményekre, de olyan örökérvényű témák is felmerülnek bennük, mint a halál kérdése, az ember eredetének és céljának misztériuma. A lemez kiadójuk, a GrungeRecords webshopjából szerezhető be impozáns digipack CD formájában.

Ulver – They’re Coming! The Birds! – új dal a lemezről

Neverland címmel december 31-én érkezik az Ulver tizennegyedik lemeze. Elmondásuk szerint ez az album új fejezetet nyit a zenekar történetében.

A Neverland albummal punkosabb szellemiséget öltöttünk magunkra. Több álmodozás, kevesebb fegyelem. Egyszerűen szabadabbak lettünk

Lemezük újabb dalaként a They’re Coming! The Birds! hallgatható meg.

Ulver - They're Coming! The Birds! [Official Visualizer]