Október 13-án Omnipresence címmel jelenik meg a hazai progresszív blackened metal vonalas Rivers Ablaze új nagylemeze. A lemezről Lerch Péter és a Carbon Head Production csapata által készítette Undisposed Entanglement daluk hivatalos videója nézhető meg.
A lemez koncepciója: „Egy emberfeletti intelligenciával rendelkező, de alapjaiban az emberi romlásból, sötétségből és gonoszságból fakadó Entitás csillagászati mértékű, összekötött elmék kollektív végtelen hálóját, ezáltal létrehozni egy tényleges Mindenütt Jelenlévő (Omnipresent) lényt, akiről azt gondolja, Ő lesz majd az értelem megmentője, az összes tudás és bölcsesség hordozója, az igazi „Mindenható”. Hamar rájön viszont, hogy amit létrehozott az valójában a végtelenül terjedő őrület és káosz; a megfékezhetetlen, kozmikus, mindenhová elérő Halál.”
A 10 dalos lemezről korábban már bemutatott Citadel of Antimatter című daluk itt hallgatható meg. A lemezbemutató koncert október 21-én lesz a Dürer Kertben, ahol is az Exodikon és a Noble Victory társaságában játszanak.