Címke: Magma Rise

Magma Rise – The window with darkness behind – új klip

Nemrég jelent meg a hazai doom metal színtér egyik alapbandájának a Magma Rise két dalos The window with darkness behind című új kislemeze. Erről címadó daluk kapott friss videóklipet, amit az alábbiakban nézhettek meg.

A forgatás a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban zajlott, ezúton is nagy köszönjük Gere Orsolya segítségét és a lehetőséget! Kint aznap 40 fok volt, bent jóval kevesebb, így semmi akadálya nem volt, hogy jó hangulatban dolgozzunk – igaz nem követ fejtettünk, ‘csak’ zenéltünk. A videó Riba Szabolcs operatőri munkájával és Mentes Norbert produceri támogatásával készült el, valamint a vágásért is ő felelt. Villámgyorsan sikerült felvenni a nyersanyagot és az utómunkákat elvégezni a klipen – nagyon büszkék vagyunk a végeredményre!

Magma Rise - The Window With Darkness Behind (official video)

A 7 inches vinyl kislemez limitált kiadásban, mindössze 111 példányban jelent meg (kézzel sorszámozva, dedikáltan), melyből néhány példány még elérhető a kiadó shopjában, illetve a zenekarnál is beszerezhető, akár többféle kedvezményes csomag részeként is.

KICSI A BORS, DE ERŐS – EP VÁLOGATÁS #318

Egy kicsit mi is uborkaszünetet tartunk… de ezzel valahogy így voltak a hazai bandák is, hiszen nem nagyon jöttek az új EP-k. De szerencsére ez a sorminta megtört, és e heti EP válogatásunkban három friss kislemez is bekerült, amiket egy meglehetősen nehéz és nyomasztó hangulatú post/black-doom kaotikával, valamint egy zúzós – sátáni black/thrash/speed metal támadással támogattunk […]

Tovább »

Magma Rise – Hallgasd meg új kislemezüket

Az online felületeken már teljes egészében elérhető Magma Rise új kislemeze, a The Window With Darkness Behind. A hazai doom metal színtér egyik alapbandája még kora tavasszal rögzített két új szerzeményt Sopronban, az MD Stúdióban – mindkét dal a zenekar 17 év alatt kiforrott zenei világának esszenciáját hordozza, és hűen tükrözi mindazt, amit zenében és szövegekben képviselnek.

The Window With Darkness Behind

A The Window With Darkness Behind hivatalos július 29-én jelenik meg 7″-es vinyl formátumban, korlátozott, 100 példányban jelenik meg, dedikálva, sorszámozva. Előrendelni ITT lehet.

CROWBAR – Confess To Nothing 2026 // vendég: Magma Rise – 2026. július 29. PÉCSI EST

Július 29-én a New Orleans-i sludge metal legenda, a Crowbar lép fel a Pécsi Est színpadán, ahol a közönség egy rendkívüli koncertre számíthat a fesztiválszezon közepén. Az amerikai Crowbar a sludge metal egyik úttörő zenekara, amely a louisianai New Orleans legendás underground színteréből emelkedett ki az 1990-es évek elején. A zenekar alapítója és frontembere Kirk Windstein, akinek súlyos, mélyre hangolt […]

Tovább »

Magma Rise – Hamarosan érkezik az új kislemezük

Hamarosan egy ’7 inches vinyl kislemezzel jelentkezik a Magma Rise. A hazai doom metal közösség egyik alapbandája két új szerzeményt is rögzített júniusban megjelenő új EP-jére, aminek címadó dala, a The window with darkness behind máris meg hallgatható.

The Window With Darkness Behind

A The window with darkness behind című vinyl kislemez július 29-én, vagyis a Crowbarral közös pécsi koncertünk napján jelenik meg, a helyszínen már kapható lesz. Örülünk, hogy egy ilyen remek bulival tudjuk ünnepelni ezt a már önmagában is örömteli eseményt. A márciusban az MD stúdióban, Smicivel rögzített 2 új dal (a címadó, illetve a The child who inhaled the moment and exhaled the universe, amely júliusban debütál az online platformokon) tökéletes esszenciája a Magma Rise 17 év alatt kikristályosodott zenei világának, pontos lenyomata annak, amit képviselünk mind a zene, mind pedig a szövegek tekintetében.” – osztotta meg a legfontosabb infókat Holdampf Gábor.

A Magma Rise pécsi koncertjét megelőzően június 6-án, a Supersonic Blue Hell-ben adja lemezbemutatkozó koncertjét, a Warchief társaságában.

Wall Of Sleep – The Kingdom lemezbemutató

2025.06.08. Barba Negra Blue Stage – Magma Rise, At Night I Fly, Devil Seed Az idei év egyik nagy meglepetése számomra a Wall of Sleep albuma volt. Ahogy a lemezismertetőben is írtam, a BZ-vel készült első lemez simán elment mellettem és igazság szerint minden további próbálkozásom sem hozott áttörő eredményt. A The Kingdom-mal viszont szerencsés […]

Tovább »

Magma Rise – Neither Land Nor Sea – új animált videó

A hazai doom metal veterán, a Magma Rise a napokban tette közzé Neither Land Nor Sea dalának animációs videóját. Új videójuk a zenekar idén áprilisban megjelent negyedik albumának címadó dalára készült el, képsoraiban pedig Michele Botticelli és Leonardo Manna „A Lovecraft dream” című animációs rövidfilmje látható. a zenekar soraiból a nyár folyamán kilépet Bánfalfi Sándor dobos, helyére a Hungaricából ismert Kiss Dániel érkezett.

Magma Rise - Neither Land Nor Sea (official video)

A Magma Rise év végi koncertmenüje a következő:

Magma Rise – Neither Land Nor Sea (2024)

Egész komoly kultusza van, ha lehet rá ilyet mondani itthon a Mood zenekarnak, ami az első valamire való hazai doom metal zenekarnak tekinthető, így adja magát, hogy imádjam őket. Persze ez nem így van, számomra mindig egy korrekt csapat volt, lemezről lemezre hullámzó színvonallal. Ez a hullámzás azonban inkább a tételekre volt jellemző: időnként elkapott […]

Tovább »

Magma Rise – Oblivion Of Oblivion – itt egy újabb dalelőzetes

Április 5-én Neither Land Nor Sea címmel adja ki új lemezét a hazai doom veterán csapat, a Magma Rise. Kilenc dalos lemezük harmadik előzeteseként Oblivion Of Oblivion daluk szöveges videója ismerhető meg.

Magma Rise - Oblivion Of Oblivion (hivatalos szöveges video / official lyric video)

Egy zeneileg árnyalt, sokoldalú anyagot sikerült most elkészíteni, amely méltó folytatása az előző lemeznek. A zakatolós témáktól belassult, tradicionális doomon keresztül a hosszabb lélegzetű, alulról építkező epikus dolgokig elég széles a spektrum.” – mondták új lemezük kapcsán.

A lemez stúdiómunkálatai az MD Stúdióban zajlottak, Schmiedl Tamás (Moby Dick) vezetésével. Az album hazai kiadója a H-Music Hungary, külföldi promócióban pedig továbbiakban is a Daredevil Records segédkezik. A megjelenést követően, április végén a Magma Rise egy németországi mini-turnéra indul.

Magma Rise – I Am – újabb lemezelőzetes

Áprilisban új albummal jelentkezik a Magma Rise. A hazai doom veterán csapat április 5-én, Neither Land Nor Sea címmel megjelenő kilenc dalos lemezéről a napokban mutatták be I Am című daluk szöveges videóját, ami a korong második előzeteseként jelent meg.

Magma Rise - I am (hivatalos szöveges video / official lyric video)

 „Egy zeneileg árnyalt, sokoldalú anyagot sikerült most elkészíteni, amely méltó folytatása az előző lemeznek. A zakatolós témáktól belassult, tradicionális doomon keresztül a hosszabb lélegzetű, alulról építkező epikus dolgokig elég széles a spektrum.” – mondták új lemezük kapcsán.

A lemez stúdiómunkálatai az MD Stúdióban zajlottak, Schmiedl Tamás (Moby Dick) vezetésével. Az album hazai kiadója a H-Music Hungary, külföldi promócióban pedig továbbiakban is a Daredevil Records segédkezik.

Magma Rise – Neither Land Nor Sea

(H-Music Hungary 6 Daredevil Records)

1. In The Presence Of God

2. Such Thing As Time

3. Dressed Up As A Dream

4. Oblivion Of Oblivion

5. Neither Land Nor Sea

6. Born Of Waste

7. Days Buried Face-down

8. Dragging Eye Movements

9. I Am

1234