Szerző: Etele

Eastern Moonlight Tour 2012

 A rendezvény kapunyitása 19:30-ra volt meghirdetve. A vonat, amellyel érkeztem kb. 30 perccel később ért be a Délibe a kiírtnál. Így azt hittem nem fogok odaérni a kapunyitásra, de szerencsére tévedtem, néhány perccel előbb odaértem, s rögtön be is mehettem. Ekkor még a zenészeken, személyzeten kívül egy-két vendég volt ott. Ahogy telt-múlt az idő szépen […]

Tovább »

Zágrábi állomás a Niburta nélkül

 Az idei Beltine Fest elnevezésű turnésorozat első állomása 2012. április 23.-án, (azaz ma) Horvátország fővárosában Zágrábban a Boogalo nevű szórakozóhelyen kerül megrendezésre, ahol fellép a Korpiklaani, a Trollfest, az Avven, a Cruadalach, és az Oganj. Ezen a bulin a Niburta is tiszteletét tette volna.
A zenekar a következő üzenetet küldte:

Vasárnap délután, alig 24 órával a tervezett zágrábi soundcheckünk előtt érkezett a telefon, hogy a helyi szervező által elkövetett hiba miatt a Niburta zenekar nem tud fellépni a Korpiklaani és a Trollfest társaságában. Mint azt tudjátok ez az állomás indította volna a tavaszi Beltine Fest koncertsorozatot, aminek során az Avven, az Oganj és a Cruadalach társaságában Horvátország, Szlovénia, Szlovákia, majd kis hazánk színpadait zúzta volna szét a folk metal különítmény. Az akkor már a buszba pakoló zenekarunk azóta is értetlenül áll a dolog előtt. A koncert elmaradása nem csak azért érint minket fájón, mert ezzel elvesztettük a lehetőségünket bemutatkozni a horvát közönségnek (főleg a stílus két meghatározó zenekarának társaságában), hanem azért is, mivel a turnévideónk anyagának nagyrészét a hétfői koncert, a keddi városnézés, valamint a szerda délelőtti nemzeti park látogatás (naturemetalkodás) adta volna, ami emiatt szintén elmarad.

A többi Beltine koncertet ez nem érinti, a Niburta ugyanúgy le fogja szaggatni az első sorban állók fejét balkáni folk metalcore muzsikával mind Mariborban, mind Pozsonyban, mind Budapesten!

Természetesen elindult a dolog mentése is:
– a klub rendezvényszervezőjével jelenleg is folynak az egyeztetések egy pótkoncert kapcsán
– mivel a turnévideó felvételéhez nem lenne elegendő anyagunk, így egyik fő szponzorunk, a Magyar RockTV felajánlotta, hogy a teljes budapesti koncert felvételére biztosítja nekünk a technikai hátteret.

Balatoni Boli megemlékezés

Jótékonysági rendezvény a zenésztársak szervezésében A február 26-án elhunyt üstdobos, Balatoni „Boli” Endre búcsúztatására zenésztársai 2012. március 27-én 18 órától, a budapesti Dürer Kertben tartanak jótékonysági koncertet és megemlékezést. Az est teljes bevételét a zenész Édesanyjának szánják, mert a tragikus esetnek sajnos komoly anyagi vonzata is van. Balatoni Boli február 26-án Indonéziában, Szumátra szigetén hunyt el súlyos mérgezés következtében. A hír mindenkit megrázott: Boli dobosként és üstdobosként zenélt a Marina Revue, a Commando, a T-34, a Vágtázó Halottkémek (később Vágtázó Életerő), a Narco Polo, a Magura, a Cantara és a Világfa zenekarokban. Sokan érzik tehát magunkénak a gyászt, így egymástól függetlenül, de mindannyian arra jutottak, hogy egy közös zenélés keretein belül búcsúznának el barátjuktól, ezzel egyben segítve az Édesanyját, akire a költségek hárulnak Boli földi maradványainak hazaszállítása kapcsán. A Dürer Kert tulajdonosa felajánlotta a szórakozóhelyet a rendezvény lebonyolításához, minden segítséget, támogatást megadva. Az est folyamán a megemlékező műsorban fellépnek majd, barátai, egykori zenésztársai a már említett zenekarokból: Korai Öröm: Szabó Kristóf és a Korai Ütősök, Árvai Viktor (VHK),
Narco Polo: Herczeg Flóra, Kerekes-Polgár Lilla, Lukács Tímea, Ötvös Viktória, Tóth Györgyi, Bóta Pál, Dudás „Keszi” Zsolt, Gáspár „Mica” Márk, Halmos András, Koós Balázs, Okos Tibor, Toporniczki „Topi” Tamás, Varga Laró István,
VHK: Szónusz, Molnár Lujó (Cantara),
Világfa: Szedő Szilvia, Dudás „Keszi” Zsolt, Koós Balázs.
Terveznek adománygyűjtést, képaukciót (S. Varga Ilona képeiből), felolvasást, vetítést, közös zenélést és a szünetekben Boli kedvenc zenéit lehet majd hallgatni. Várnak szeretettel mindenkit, aki így szeretne megemlékezni a zenészről, a barátról, és egyben adományával hozzájárul a család megsegítéséhez.
A támogatói belépő ajánlottan 1000 Ft, de természetesen igazodnak mindenkinek az anyagi lehetőségeihez, hiszen elsősorban megemlékezünk. Minden szervező és fellépő a család segítségét szolgálja.

Részletek
_ELVALASZTO_

Narco Polo 2012

Balatoni Boli 1999 és 2006 között a Narco Polo zenekarral számos koncertet adott. A 2008-ig vele együtt zenélő társai a tragikus eset kapcsán újra színpadra állnak, hogy megemlékezzenek barátjukról és segítsék a gyászoló Édesanyát.

Korai Ütősök

A Korai Öröm zenekar tagjaiból álló Korai Ütősök a dobok hangjain szólnak Bolihoz.

Szónusz (VHK)

Szónusz zenei emlékezése a zenészbarátra.

Molnár Lujó (VHK; Cantara)

Molnár Lujó a Világfa, a Cantara és a VHK zenekarokban zenélt és alkotott együtt Bolival.

Sabaton – javában zajlik a stúdiózás

Új lemezen dolgozik a svéd Sabaton legénysége. melynek címe: Carolus Rex. Várhatóan május 25-én fog megjelenni, a Nuclear Blast gondozásában.

1.Dominium Maris Baltici
2.Lejonet från Norden
3.Gott Mit Uns
4.En Livstid i Krig
5.
5. 1648
6.
6. Karolinens Bön
7.Carolus Rex
8.Ett Slag Färgat Rött
9.Poltava
10.Konungens Likfärd
11.Ruina Imperii

A zenekar bejelentette, hogy augusztus elején Székesfehérváron a Fezen fesztiválon is fellépnek, és hallható lesz néhány új dal.

Új helyszínre költözik a Pannónia Fesztivál

Idén 6. alkalommal kerül megrendezésre a Pannónia Fesztivál (2012. május 24-27). A megszokott várpalotai helyszín helyett Szántódra kerül a fesztivál. Pontosabban Szántódpusztára. Nagyobb területtel, bővebb infrastrukturális adotságokkal és lehetőségekkel várja a kedves látogatókat.

A 6. Pannónia Fesztiválon olyan zenekarok lépnek fel mint például Agregator, Akela, Auróra, Bloody Roots, Nevergreen, Subscribe, Tankcsapda.
Jegyárak: 4 napos bérlet: 6.900,- Ft, 3 napos bérlet: 5.900,- Ft, napijegy 3.900,- Ft

Dead Tyrants – Tour

Concerto Music lebonyolította, hogy Magyarországra is eljusson a Dead Tyrants – Tour, amely december 06-án került megrendezésre. Ez a napom elég sűrűre sikeredett, végül sikerült a helyszínre érnem a kapunyitás előtt 30 perccel. Ami a Fehérvár úti szórakozóhely előtt fogadott elég elkeserítő volt. Néhány turnébusz az épület oldalsó részén, és annyi ember állt bebocsájtásra várva […]

Tovább »

Fekete Zaj 2011 – Újabb 11 fellépő

A héten felkerült a hivatalos oldalra újabb 11 magyar fellépő zenekar neve!
Íme: Turbo, Isten Háta Mögött, Volkova Sisters, Grand Mexican Warlock, Dereng, A.D. Mortem (Janeth-Land of Charon új zenekara), Variola, Pornography (The Cure tribute), Haunebu, Black Nail Cabaret és Hiteljugend.

Walpurgis Night

A Walpurgis-éj Magyarországon kevéssé ismert hagyomány, de Európa szerte az, a kereszténység előtti időkből eredeztethető ünnep. Az április 30-áról május 1-ére virradó éjjel megünnepelt esemény neve. Az irodalomban is találhatunk vele kapcsolatos hivatkozásokat. Emlékszem, hogy gyerekkorom egyik kedvenc meséjében is volt hivatkozás eme ünneppel kapcsolatban, méghozzá a Nils Holgersson-ban… . A helyszínre kb. 19:30-ra értem, […]

Tovább »

Mistur – Attende – 2009

Miért készül 2011-ben egy olyan albumról kritika, ami 2009-ben jelent meg? A Fémforgácson rákerestem, hogy milyen találatok vannak azon a néven, hogy Mistur – és csak annyit találtam, hogy szerepel a Fémtárlatban, de arról semmit, hogy íródott volna kritika, vagy szerepelt volna Hangpróbán. Ezért is gondoltam írok róla kritikát. Az album elejétől a végig egy […]

Tovább »