Szerző: ensomhet

MetalFest Open Air 2010 – infóhalmaz

A nem rég közölt infók után egy jóval bővebb, részletgazdagabb infóhalmaz került ki a fesztivál honlapjára, így az átfedések ellenére átemelem az egészet:

Metalfest fesztiválsorozat Európa egyik legnagyobb metal történése idén nyáron, az osztrák Summer Nights, a német Legacy Festival, a svájci Metal Dayz szervezőbrigádja fogtak össze, hogy létrehozzák Közép-Európa eddigi legerősebb metal fesztiválsorozatát, a fesztiválok egységes arculattal, egységes promócióval valósulnak meg és szerencsére ezúttal nem kell az egykori vasfüggönyön túlra utaznunk egy ilyen nagyszabású rendezvényért! A cseh kiadást a legendás Masters OF Rock fesztivál szervezői, míg a magyar verziót a Hammer Concerts stábja hozza össze májusban, a sorozatot koordináló osztrák Rock The Nation ügynökséggel (MetalCamp, Paganfest, Neckbreakers Ball, Heidenfest, Into Darkness, Full Of Hate) karöltve.

A háromnapos fesztivál, Pünkösd hétvégén (2010. május 21-22-23.) kerül megrendezésre, Csillebérci Ifjúsági és Szabadidő Központban (Budapest, XII, Konkoly Thege Miklós út 21.). A helyszín ideális a fesztivál számára, hiszen az ország bármely pontájról könnyen elérhető Budapesten, egy tömegközlekedési eszközökkel is könnyen megközelíthető, hatalmas parkos, arborétum jellegű terület várja majd a metal fanatikusokat, korlátlan sátorhellyel, sőt, több, mint 1000 ember részére akár faházas elhelyezésre is lehetőség van. A terület évtizedek óta ifjúsági táborozásra van berendezkedve, így kellő számú vizesblokk, illemhely és zuhanyzó áll a feszitválozók rendelkezésére, így már az első évben garantálni tudjuk, hogy Európa egyik legcivilzáltabb fesztiválja várja májusban látogatóit.

A program folymatos szervezés alatt van, de már most illusztris a nemzetközi névsor: Nevermore, Sonata Arctica, Finntroll, Korpiklaani, Death Angel, Deicide, Deathstars, Marduk, Sabaton, Vader, Eluveitie, Brainstorm, Leaves’ Eyes, Legion Of The Damned, Decapitated, Powerwolf, Varg.
_ELVALASZTO_
A bandák mindegyikének a MetalFest Hungary az egyetlen magyarországi nyári feszitválfellépése, de 90%-ukat egész 2010-ben csak ezen a bulin láthatod!

Mi várható még? A 17 már bejelentett banda mellett, 7-10 nemzetközi fellépő köztünk legalább 4-5 fontos húzónév és persze izgalmas minőségi undeground bandák! Napi 12 óra metal

Lesznek-e hazai zenekarok?

Igen, a Metalfest elsősorban egy nemzetközi felhozatalában egyedülálló fesztivál itthon, nem is akarunk versenyezni a főleg hazai bandákra építő, jól bejáratott, jól megszervezett nyári fesztiválokkal, de nem mellőzzük a magyar mezőnyt sem. Azt szeretnénk, ha a MetalFest nagyszíndpadán fellépni egy banda életében kiemelt, különös fontossággal bíró esemény lenne. Minden napot izgalmas itthoni underground gárda nyit majd (eddig az I Divine és a Vale Of Tears fellépése biztos), valamint a nap folyamán előkelő helyen szepel majd egy-egy magyar banda, a 10 éves jubileumi Kalapács turné már biztosan innen indul és a tavalyi év végén régi fényében visszatért és a Wigwamos lemezbemutatón újra bizonyító Nevergreen megtiszteli a MetalFest nagyszínpadát!

Indul a MetalFest 2010 jegyértékesítése: az első 1000 jegyhez brutálisan olcsón lehet hozzájutni, a 3 napos bérlet, mely a kempingezési és tisztálkodási lehetőséget is magában foglalja mindössze 9990 Ft-ba kerül!
3 nap, napi 12 óra minőségi nemzetközi metal szinte ajándék ennyiért, érdemes igyekezni és lecsapni az akciós jegyekre időben!

Az akciós jegy már megrendelhető a Metalindex.hu Shopban és a jövő hétfő után kapható a következő boltokban:
Budapest – Hammer Zenebarlang, Headbanger, CD Pince, Viking, Shark, Solaris; Debrecen – Rockness; Pécs – Mobidisc; Miskolc – Zenegyár; Székesfehérvár – Rockport Hangszerüzlet; Tatabánya – Gerecse Rock-Metal; Győr – Red Rocket Music Club; Kaposvár – Fekete Sereg Zeneműbolt; Sopron – Szkitianosz Könyvesvolt

Azoknak akiknek a mai válságos időkben is van módjuk a fesztivál ügyét támogatni, lehetőségük lesz a MetalFestre VIP jegyeket is rendelni, ezzel is támogatva a rendezvényt! A VIP jegyekből 300 limitált darab készül, belépést biztosít egy speciális területre, ahol a fellépő zenészek is sűrűbben fordulnak elő, speciális meet and greet akciók mellett itt VIP passal rendelkező fesztiválozók korlátlan sör és frissítőfogyasztásra jogosultak 3 napon kesztül köszönetünk jeleként!
A VIP jegyek kizárólag a Hammer Zenebarlangban vagy a shop.metalindex.hu oldalon keresztül érhetők el!

November óta folyamatosan tesszük közzé a friss infókat a májusi, budapesti háromnapos metal origáival kapcsolatban a www.hammerworld.hu illetve a www.metalfest.hu weboldalakon.

(Meg mi is a Fémforgácson.)

Metalfest Open Air 2010 hírek

Összejött pár új info a május végi nagyszabású fesztivállal kapcsolatban. Az első és talán legfontosabb, hogy az esemény helyszíne a Csillebérci Szabadidő Központ lesz (1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós út 21.). Ebből adódóan gyanítom, hogy nem csak sátorozásra, hanem házakban való elhelyezkedésre is lehetőség lesz. Elkezdődött a jegyárusítás is, az első 1000 vásárló 9990 Ft-ért juthat a három napos bérlethez a metalindex.shop oldalán keresztül.
A fellépők száma is tovább bővült: a power metalban utazó svéd Sabaton mellett három hazai banda, a Kalapács, a Vale of Tears és az I Divine is látható/hallható lesz majd.

Immolation – borító, hangzóanyag

A március elején megjelenő Majesty and Decay nyitódala, a The Purge teljes egészében meghallgatható a banda myspace oldalán. A zenekar szerint ez egy extrémaggresszív és dühös dal, mely jól reprezentálja az egész albumot. Mint látható elkészült a lemez borítója is. (A myspacere azért is éredemes felnézni, mert ott látszik az egész normális méretben. Szerintem jóféle, bár engem a WoW: Wrath of the Lich Kingre emlékezetet.)

Dark Tranquillity – hallgass bele az új lemezbe

1.Shadow In Our Blood
2.Dream Oblivion
3.The Fatalist
4.In My Absence
5.The Grandest Accusation
6.At The Point Of Ignition
7.Her Silent Language
8.Arkhangelsk
9.I Am The Void
10.Surface The Infinite
11.Iridium

Mint arról korábban már hírt adtunk, svéd dallamos death metal veteránjai rövidesen új lemezzel jelentkeznek. Azóta, mint látjátok elkészült a We are the Void borítója, valamint megvan a végleges dalsorrend is. A 11 tétel közül az At the Point of Ignition és a Dream Oblivion meghallgatható a zenekar myspace oldalán. (Csalódás és komolyabb meglepetés nem valószínű…)
indemelett aki kíváncsi, hogy miképp zajlott náluk a stúdiózás, az a tovább mögött három remekbeszabott videót megtekintve elégítheti ki érdeklődését:
_ELVALASZTO_

DARK TRANQUILLITY - The Making Of "We Are The Void" (Part 1)

DARK TRANQUILLITY - The Making Of "We Are The Void" (Part 2)

DARK TRANQUILLITY - The Making Of "We Are The Void" (Part3)

Gungnír – splitalbum készül

Friss hírek a hazai „intolerant hategrind” Gungnírról: tavasszal jelenik meg 1488 kézzel sorszámozott példányban a Shotgun Records gondozásában egy split CD. A srácok tavaly pár új számmal szerepeltek különböző kiadványokon. Akiknek tetszett a legutóbbi mini-CD (Strength through grind, 2008), az nem fog csalódni a split albumban sem! A CD másik szereplője az olasz NSHC Still Burnin’ Youth.
A Gungnírhoz kapcsolódik még, hogy elolvasható a legutóbbi, olaszországi koncertjük beszámolója itt
_ELVALASZTO_

Nomad – stúdióban

A lengyel death metal banda (soraiban a Behemoth gitáros Seth-el) stúdióba vonult, hogy Arek „Malta” Malczewski (Behemoth, Devilyn) hangmérnök segítségével rögzítse új lemezét. A srácok nem lazsálnak, a dob, a basszus és a gitártémák már fel is lettek véve, csak az ének hiányzik. A zenekar szerint az eddigiek alapján elmondható, hogy az anyag nagyon sötét és gonosz, egyszerűen gyilkos! A lemez címe az eddigi tervek szerint Transmigration Of Consciousness lesz.

Mercenary – stabilizálódott a felállás

Stabilizálódott a dán modern metal formáció felállása: végleges tag lett náluk Morten Løwe Sørensen (The Arcane Order, Submission, Slugs) dobos, az énekesi feladatokat pedig Mikkel Sandager távozása után a basszer René Pedersen látja el. Sørensen (a képen) elmondta: Nagyon örül, hogy a zenekar tagja lehet, hisz a Submission tagjaként már volt velük közös színpadon, és látta mire képesek. Nagyon izgatott, hisz készülnek az új lemezre, s szerinte egy nagyon erős anyag fog születni.
Első koncertjük ebben a felállásban február 12-én lesz a dániai Rock Shock fesztiválon.

The Gathering – No Bird Call videoklip

Elkészült a The Gathering új videoklipje. A No Bird Call a 2009-ben megjelent The West Pole című lemezükön szerepel. Ez volt a zenekar első albuma, melyen az Anneke van Giersbergen eredeti énekest váltó Silje Wergeland nevű norvég hölgy hallható.

Mathias Lillmåns death metal project

A címben szereplő úriember a Finntroll énekese, projectjének neve pedig Decomposter. Már el is készültek első demójukkal, mely a Futile címet viseli, s bele is lehet fülelni a formáció myspace oldalán.

A zenekar teljes felállása következő:
Mathias Lillmåns – ének/basszus
Samuli Ponsimaa – gitár
Mika Aaltonen – gitár
Rainer Tuomikanto – dob