Nem is olyan régen a brit Paradise Lost bejelentette, hogy dolgozik az új albumán, viszont mára már konkrét tényekkel szolgálhatunk. Június első napján, a Century Media gondozásában megjelenik a The Plague Within című új lemez. A keverést Jaime Gomez Arellano végezte (Ghost, Ulver, Cathedral, Angel Witch), a zenekar pedig a következőket nyilatkozta:
„Mi ezúttal másképpen akartunk közelíteni az új anyaghoz, magunkhoz ölelve a banda LEGKORÁBBI időszakát is. Egy nagyon sötét és egyben dallamos albumot készítettünk, de a daloknak most van egy death metalos éle, ami az elmúlt időszak Paradise Lost albumairól nem volt elmondható.”
Ezek alapján biztosan megdobban egy-két ősrajongó szíve. Még egy ok, hogy várjuk a nyarat! Addig is, álljon itt egy klip az előző lemezről.






Nergal (Adam Michał Darski) körül zajlik az élet. A kiválóan sikerült The Satanist album után, a Behemoth hírhedt frontembere önéletrajz kiadására adta a fejét. A Confessions Of A Heretic – The Sacred And Profane: Behemoth And Beyond című könyv megjelenésének időpontja március 19. Az önéletrajz Nergal Behemoth-tal átélt élményeire, a katolikus egyházzal való konfliktusaira, a leukémiával vívott csatájára és a lengyel televíziós tehetségkutató műsorban tett zsűris szereplésére fekteti a hangsúlyt.









