Szerző: godfucked

Ibex Moon: Hod és Goreaphobia

John McEntee, az Incantation énekes gitárosa 2003-ban megalapította az Ibex Moon Records-ot, mely azóta több mint 20 bandával szerződött le, köztük olyanokkal, mint az Avulsed, Asphyx vagy a Witchmaster. Jelen hír tárgya két újabb csapat a fészerben, a Hod és a Gorephobia. Mindkét csapat nagylemezzel jelentkezik, a megjelenés dátuma október 13-a. Hogy a Goreaphobia-nak 21 év után miért ez lesz az első teljes hosszúságú korongja, lent olvashattok…


A Hod bár csak 2007 januárjában alakult, tagjai már vagy 20 éve szerves részei a black/death undergroundnak. A gitáros Bjorn Haga kulcsfigurája volt a texasi Necrovore-nak, mely többek között a Mayhem-re és a Dissection-re is hatással volt. A másik gitáros Carl Snyder avagy Lord Necron a Thornspawn-ban játszik, számos lemezt adtak ki az évek folyamán a Baphomet/Necropolis, Osmose Productions és az Agonia Records égisze alatt, és a legjobb amerikai black metal bandák között tartják őket számon. Dennis Sanders egy Exculcerate nevű formációban püfölte a dobokat, az énekes Beer Reebs pedig Pillcrusher-ben, valamint egy Rancid Vat nevű punk bandában. A texasiak bemutatkozó nagylemeze március elején jött ki Serpent címmel.
_ELVALASZTO_

A 80-as évek végén, mikor a thrash és a death metal underground izgalmas változásokon ment keresztül, Philadelphiaban megszületett az extrém death metal Goreaphobia. 1988 nyarán járunk, az alapító tagok Alex Bouks (gitár) és Chris Gamble (bass/vocals) voltak. A stílusra, hangzásra és a szövegvilágra az időszak leginspirálóbb bandái voltak hatással, úgy mint a Repulsion, Necrovore, Pentagram (Chile), Necrophagia, Possessed, Carnivore, Voivod, Hellhammer/Celtic Frost és az Autopsy, csak hogy néhányat említsünk.Az első demo 90-ben jött ki, világsikert aratott a fanzinek, rádió műsorok, kiadók és persze az underground fanatikusok körében. Számtalan világhírű bandával játszottak egy színpadon: Morbid Angel, Nocturnus, Sepultura, Napalm Death, Carcass, Repulsion, Autopsy, Death, Entombed és az Unleashed. Mindössze egy demóval és egy 7 inches EP-vel (Omen of Masochism – 1991) a hátuk mögött észak-amerikai turnéra indultak az Immolation társaságában, majd egy évre rá feloszlottak, a tagok más projektekkel akartak foglalkozni szabadidejükben. Néhány demo/kislemez ennek ellenére született az évek során, de az első nagylemezig csak most, 2009-ben jutottak el. Az anyag címe Mortal Repulsion, az alapító Alex és Chris ismét csatasorban, a dobok mögött Jim Roe, a másodgitáros pedig a fent már említett John McEntee: a csapat pedig erősebb, mint valaha!

Paganfest – lerohadt a turnébusz

Tegnap éjjel kigyulladt a motor a Paganfest turné zenekarait szállító egyik nightliner buszban. Senki nem sérült meg (óvta őket a részeg emberek védőangyala), viszont a busz üzemképtelenné vált. Emiatt a ma esti olasz állomást a Die Apokalyptiscen Reiter, az Unleashed és a Swashbuckle lemondani kényszerült, az ígéretek szerint a maradék három osztrák már rendben lesz. De érdekel ez itt bárkit is, hiszen a hazai állomás hétfőn sikeresen lezárult?

Vader – csak elkészült a klip

Hosszú hetek munkájának gyümölcseként végre elkészült a Vader klipje a Never Say My Name című dalukhoz, mely már a friss studióalbum, a Necropolis része. A videó körül nagy volt a beharangozó, egy trailer és egy hogyan készült werkfilm is publikálásra került az elmúlt időszakban. A klipet Patrick Graham világsikerű könyve, a L’Évangile Selon Satan (Az Evangélium a Sátán szeméből) ihlette, egy messiás halálának alternatív megközelítése, aki a kereszthalált megelőzően az emberiségre átkot szór, a menny helyet pedig a poklot választja lakhelyül (tudjátok, ott több a haver). A könyv egyébként az amcsiknál angolul nem is kapható (szólás meg vallásszabadság?), aki nagyon kiváncsi rá, annak Kanadából kell berendelnie a francia verziót. A klip producere a lengyel Inbornmedia cég volt, az ő nevükhöz kapcsolódik a Halleluyah és a The Witcher is. A rendező Maciej Pawełczyk és Radek Wikiera volt, a kamerás pedig Jakub Jakielaszek, a forgatás három napig tartott (majd után a vágás, utómunka még hetekig). Az eredmény pedig:



Jucifer – klip

Publikálta első klipjét a L’autrichienne lemezes The Mountain dalhoz az amerikai Jucifer zenekar. A rendező Marc Pilvinsky volt, a kameraman pedig Edgar Livengood volt, a sludge metalt játszó kéttagú csapat dobosa, a (fő)szereplő pedig innentől kezdve kitalálható: Amber Valentine, a csapat gitáros/énekesnője (és a dobos élettársa). A felvételek Malibuban és az utahi Bonneville Salt Flats-ben készültek.

Annotations of an Autopsy – kiszáll a dobos

Nem püföli tovább a boncolási jegyzőkönyvet Lyn Jeffs – közölte az angliai Annotations of an Autopsy deathcore brigád dobosa. A döntés oka, hogy az Ingested nevű másik bandájába több időt kíván ölni. Az erre az évre lefoglalt bulikon még részt vesz (naná! hülye lenne kihagyni a Cannibal Corpse turné angliai állomásait, meg az amcsi turnét a The Faceless-szel), de a régi cimboráknak új dobost kell keresniük. Jeffs egyébként a döntést azután hozta meg, hogy a The Reign of Darkness című új album felvételei teljesen elkészültek. Az anyag hangmérnöke nem más volt, mint a Hate Eternal/ex-Morbid Angel tag Erik Rutan, aki már számos death metal klasszissal dolgozott együtt (köztük Cannibal Corpse, Vital Remains, Goatwhore, Through the eyes of the dead, Nile, stb.). A borító még nincs teljesen kész, ezen Par Olofsson (Psycroptic, The Faceless) tevékenykedik, a lemez a tervek szerint 2010 elején jön ki a Nuclear Blast-nál.

3 Inches of Blood – autóbaleset

Brian Redman, a 3 Inches of Blood régi basszusgitárosa vasárnap éjszaka halálos kimenetelű autobalesetet szenvedett a Washington állambeli tacomai otthonához közel. Az információt a Doyle’s Public House nevű klub tulaja tette közzé, ahol Redman csaposként dolgozott. A zenész a 2004-es Advance & Vanquish lemez után lépett ki a bandából. A 3ioB egyébként jelenleg az In Flames-szel turnézik Észak-Amerikában.

Wisdom hírlevél

Molnár Máté, a Wisdom basszusgitárosa küldte a friss híreket:

A napokban sikerült megállapodást kötnünk a Royal Vodkával, a nov. 14-i koncertünk támogatására. Ennek folyományaként italakciók lesznek a helyszínen, többek között mindenkinek ingyenes „welcome drink” jár. A részletekről honlapunkon lehet majd bővebben informálódni.
A WASP zenekar itthoni turnéállomása sajnálatos módon egybeesik a mi koncertünkkel. Azért sajnálatos módon, mert így mi nem tudunk elmenni, megnézni őket. De hogy aki szintén mindkét koncerten ott szeretne lenni, annak ne legyen ilyen problémája, úgy döntöttünk megvárjuk a WASP koncert végét és úgy kezdünk majd, hogy mindenkinek legyen ideje átérni a Népligetből (103-mas busz, aztán a Haranglábnál 18;41;47-es villamosok).
A mai naptól elővételben is lehet jegyeket venni a koncertre, hogy aki később ér oda, nehogy zárt ajtókba ütközzön. A részletekről szintén a honlapunkon lehet tájékozódni.
Véget ért a hónapok óta tartó szavazás, és hogy mely előadó, mely dala nyert, azt az oldalunkon megtaláljátok. Ez a dal tehát biztosan el fog hangzani a koncerten, reméljük sokak örömére. Köszönet mindenkinek, aki egy-egy szavazattal segítette munkánkat.
Határainkon túlról érkezőknek ingyenes belépést biztosítunk a rendezvényre, melyet szeretnénk hagyománnyá tenni a későbbiekben. Nem mindig rajtunk múlik, hogy ez így lehessen, de amikor igen, akkor így is lesz.
Wiseman Is Alive
2009. november 14. Wigwam!

Watch Me Bleed klip

Szoftszadista leszbi jelenetekkel tarkított videót készített a Watch Me Bleed, a német zenekarban két ismertebb muzsikus is játszik, Markus Pohl gitáros (Mystic Prophecy) és Steffen Theurer dobos (Symphorce). A videó a debütáló Souldrinker lemez egyik dalához, a Bloodred Rain-hez készült. Az album október 23-én jön ki a Silverwolf Productions gondozásában. A keverésért Christian „Moschus” Moos (Delain, Everon) volt a felelős, a masztert pedig Eroc (Sodom, Delain) készítette a Mastering Ranch-en. A 11 dalt tartalmazó anyagon három vendégzenész is közreműködik: Andy B. Franck (Brainstorm), Nemesis (Eigensinn) és a görög gitár mágus Constantine (Mystic Prophecy, The Descending).
A két énekessel operáló banda néhány dalába belehallgathattok a myspace oldalukon, a klip pedig a tovább után tekinthető meg.
_ELVALASZTO_

WATCH ME BLEED - Bloodred Rain

Quattro-X hírlevél

Robi küldte a Quattro-X-ből:

A nyári fesztiválszezon után végre sikerült elkészítenünk az első Quattro-X videoklipet, amit a Nem érted című dalhoz forgattunk. A videót megnézhetitek itt: http://www.youtube.com/watch?v=iNq13AEKlKk. A kislemezünk meghallgatható a myspace oldalunkon, ha pedig élőben tekintenétek meg minket, akkor legközelebb Szegeden, a Fészek2-ben (ex-Tisza Gyöngye) csíphettek el október 10-én, ahol már a következő lemezről is fogunk játszani egy új dalt! A koncerten fellép még a szintén szegedi I’m Still Waiting és a Silent Hate, továbbá a budapesti Off The Against zenekar.

Fejd meg a kecskegépet!

A kecskecore stílus (mely kecskegrind és kozelcore néven is ismert) alapítója, vagyis a német Milking the Goat Machine elkészült első klipjével, mely a debütáló Back From the Goats című slágeralbum egyik dalához készült. A csapat a közelmúltban szerződött az Ansalt Recordshoz, ami a Nuclear Blast beteg zenekarokkal és kecskékkel foglalkozó divíziója. Fejés a klikk után.
_ELVALASZTO_

Milking The Goatmachine - Surf Goataragua