Szerző: godfucked

Enthroned új felállás, lemez

Nguaroth (gitár), Ahephaim (dob) és a belga Enthroned útjai időhiány miatt különváltak. Nem sikerült a zenekar következő lemezét és az ahhoz kapcsolódó turnét összeegyeztetni az időbeosztásukkal, ettől függetlenül olyan sárdobálás nem lesz, mint a Dimmu esetén volt. A megüresedett posztokra számos jelentkező meghallgatása után megtalálták a megfelelő zenészeket, a dobot ezentúl Garghuf fogja püfölni (aki egyébként session zenész volt a Gorgoroth-nál is egy időben), a gitáros posztra pedig Neraath tér vissza, aki öt évvel ezelőtt hagyta ott az Enthroned-ot.
Az új lemez címe Pentagrammaton lesz, és a Regain Records-nál jelenik meg 2010 elején.

Chromechoes Production hírek

Az idei ősz több okból is különlegesnek tekinthető a CEP – vagy korábbi nevén Chromechoes Production – számára, hiszen a netlabel két új megjelenésén túlmenően már önálló koncertszervezésekre is adja a fejét, és a java még csak most jön: a kezdeményezés egy éves lett.
Talán az lesz a legjobb, ha „hátulsó pár előre fuss!” alapon a végéről kezdjük mi is a mondandónkat. Az elmúlt egy év során 43 előadót állítottunk az oldalunkra, melynek magvait eddig 29 kiadvány formájában szerettünk volna elhinteni a köztudatban. Szerencsénkre pár nagyobb médium is látott fantáziát ténykedésünkben; így eshetett meg az is, hogy az Exit Magazin egyik ajánlójában is helyet kaptunk pár kedves szó erejéig, de nem mehetünk el amellett sem, hogy az internetes sajtó is gyakran foglalkozik előadóinkkal, kiadványainkkal, melyhez kapcsolódóan ezúton is köszönjük minden érintett érdeklődését, segítségét. A gépezet természetesen nem áll meg – folyamatában újabb és újabb előadókat, zenekarokat keresünk, egyben figyelünk aszerint, hogy tulajdon fejlődése/fejlődésük milyen ösvényre tereli az adott formáció zenei önkifejezését/önkifejezésüket. Az pedig csak külön megtiszteltetés számunkra, hogy az előbb említett interakció mára kölcsönös kapcsolatfelvétellé nőtte ki magát, így nem egyszer azon kapjuk magunkat, hogy más zenekarok kérdeznek meg minket, mi a feltétele annak, hogy egy adott kiadvány a CEP szárnyai alatt lásson virtuális napvilágot. A válaszunk erre jóformán mindig ugyanaz: egy bizonyos minőség megütése felett semmi, hiszen alapelvünk felületet és támogatást biztosítani azon előadók számára, akik tényleges ambíciójuk mellett tehetséggel is bírnak.
_ELVALASZTO_

Ugyanakkor amellett sem mehetünk el, hogy idén saját hatáskörünk is pont oly’ mértékben terjedt ki, ahogy azt egy évvel ezelőtt előrevetítettük: így mára bátran kijelenthetem, hogy a koncertszervezések terén is igyekszünk tulajdon kereteink között aktivitást mutatni. Az első megmérettetésünk a Constants koncertje volt az After Music Clubban, ám a közeljövőben az alábbi sorozat olyan nevek budapesti koncertjeivel fog folytatódni, mint az olasz Valerian Swing (ők az American Football és Look Mexico ihlette könnyed indie/emo világot keverik a The Dillinger Escape Plan matekos őrületével), netán a korábban CEP-es újrakiadást kapott osztrák Rika., akik post-rockkal és indie-vel keverik a klasszikus értelemben vett emo hangzást. Saját koncertjeink során szempontként kezeljük nemcsak a „látogatóbarát” (hiszen rajongókról azt hiszem, még kár lenne beszélni) jegyárat, hanem azt is, hogy minden ’Chromechoes által szervezett estén legalább két honi tehetség is megmutathassa magát. És ahogy a Constants előtt az egyre népszerűbb Képzelt Város, továbbá az idén első, teljes hosszúságú albumát kiadó Corrodal lépett fel, úgy a Valerian Swing vendége a győri post-rocker Rosa Parks-, valamint a különleges alteregójában tetszelgő Another Way lesz, míg az osztrák Rika. előtt a marionette ID, valamint az Ashes of Atlantis akusztikus oldalhajtása, a See You On The Cope Of Heaven At Half Past Eleven! fogja szórakoztatni az egybegyűlteket. További információkkal hamarosan jelentkezünk mindkét bulit illetően.

Ahogy korábban is utaltam rá, megemlíteném két új kiadványunkat is, melyek függetlenül attól, hogy elég távol állnak egymástól, egy dologban mégis megegyeznek: mégpedig abban, hogy saját köreikben már olyan megbízható névre tettek szert, mely elvárásokkal vértezi fel mindkét banda leendő produktumait. Virtuális kiadónk 28. lemeze a szombathelyi Félperc új, négyszámos EP-je, mely elődeihez képest egy kiforrottabb, organikusabb megszólalású anyag lett. Az egyszemélyes projekt hangzásvilágát a post-rockon belül kell elképzelnünk, ám ehhez hozzájön nem kevés külső hatás is, melynek eredményeképp a végeredmény pont annyira lesz beazonosítható, amennyire sajátosnak tekinthetjük. Másik, új kiadványunk pedig egy rég várt bemutatkozás, mégpedig kedvenc aratóink, a budapesti grind’n’roller Harvester jóvoltából, akik a The Magnificient Humiliation című nagylemez formájában nemcsak saját stílusukat – egyben humorukat – definiálták, hanem még arra is fordítottak energiát, hogy elfoglalják méltó helyüket a keményzenei undeground kiemelt páholyában – úgy, ahogyan azt a Watch Me, I’m An Artist című EP már korábban előrevetítette. Kezdődjék hát az aratás! – mondhatná maga Stephen King is a lemez hallatán.

És végül, de nem utolsósorban álljon itt egy felhívás: idén is megszervezzük a tavaly – számunkra – váratlan sikert arató Narcollapse sorozat aktuális részét, melyre várjuk különféle-, ám elsősorban hazai előadók dalait. Ha úgy gondolod, hogy szeretnéd megmutatni magad és bandád adottságait, várunk Tőled egy olyan RAR-fájlt, mely tartalmazza a lehető legjobb hangminőségben a beválogatásra szánt dalodat, valamint egy körítésként szolgáló .txt fájlt, amiben mindent leírsz magadról, tevékenységedről, és az adott dalról (ami lehetőleg már önmagában tartalmazza a kitöltött ID-tageket). Az akció szeptember tizennegyedikén veszi kezdetét, a jelentkezés pedig november 30-ig tart. Felépítését tekintve idén is két szegmensre bontjuk a kiadványt, hogy az elektronikus – IDM, breakbeat, ambient… stb. – megközelítés egyensúlyban tarthassa az élőzenei megszólalást, melynek iránya újfent a csilingelős indie-től a zajos grindcore-ig van meghirdetve. Kérdéseiddel, ötleteiddel, felvetéseiddel kérlek fordulj a MySpace-profilunkhoz, vagy keressetek bennünket e-mail formájában az ott kijelölt elérhetőségen.

Sycronomica – szikraszkóp!

„Egy nagy adag románc az éj mélyéből, monumentális billentyű- témák és a pokol mélyéig taszító gitár témák” – írta a müncheni Sycronomica-ról a Legacy Magazin. De a hat tagú csapat több ennél: 96-os megalakulásuk óta űzik az atmoszférikus és epikus töltettel bíró progresszív és technikás black metalt, zenéjüket kifinomult dallam struktúrák, komplex riffek és extrém ének jellemzi. Ez utóbbit Raiden, a villám isten torkából hallhatjuk.
Harmadik lemezük Sycroscope címmel jön ki a Silverwolf Productions gondozásában október 23-án. Dimmu Borgir, Cradle Of Filth, Graveworm, Katatonia és Borknagar rajongók, klikk myspacere!

Stratovarius újrakiadások

A progresszív/power metal történetében a Stratovarius kérdés nélkül az egyik legkiemelkedőbb név. Az elmúlt 20 év során 12 LP-t, számtalan válogatást és koncert lemezt adtak ki. A 2003-as Elements epikus dupla CD-t rengeteg rajongó a csapat legambíciózusabb és legmonumentálisabb munkájának tekinti. A két album bemutatja mitől döglik a légy, a power metal keménységét progresszív betétekkel kombinálják, a banda karrierjének néhány legemlékezetesebb kompozícióját hozták össze a finnek. A két korong szeptember 21-től néhány bónusz dallal, digipak csomagolásban, új maszterrel 2000 példányra limitálva újból megjelenik, a kiadó természetesen a Metal Mind Records.
_ELVALASZTO_

Stratovarius
“Elements Vol. 1”

Kiadó: Metal Mind Records
Katalógusszám: MASS CD 1323 DG
Formátum: CD Digipak (limitált 2000 példány)
Stílus: progressive power metal
Megjelenés dátuma: 2009. szeptember 21.

Dalsorrend:

1.Eagleheart
2.Soul Of A Vagabond
3.Find Your Own Voice
4.Fantasia
5.Learning To Fly
6.Papillon
7.Stratofortress
8.Elements
9.A Drop In The Ocean
Bónusz dalok:
10.Papillon – French Version
11.Run Away
12.Find Your Own Voice (Demo Version)



Stratovarius
“Elements Vol. 2”

Kiadó: Metal Mind Records
Katalógusszám: MASS CD 1324 DG
Formátum: CD Digipak (limitált 2000 példány)
Stílus: progressive power metal
Megjelenés dátuma: 2009. szeptember 21.

Dalsorrend:

1.Alpha & Omega
2.I Walk To My Own Song
3.I’m Still Alive
4.Season Of Faith’s Perfection
5.Awaken The Giant
6.Know The Difference
7.Luminous
8.Dreamweaver
9.Liberty

Disztraktor hírek

Hideg Vér, a Disztraktor agrárfém társulat gitáros énekese küldte az új híreket a zenekarról:

Isten nem ver bottal, csak a gazda! Viszont Istennek halló füle van, a gazdának meg csak zsíros, úgyhogy szenvedéseitek közben, a szitkokon túl, meghallgattattak szavaitok! 2 (olvasd: két) év elteltével a Disztraktor újra színpadra lép!!! Értitek parasztok, koncert lesz!? Méghozzá 2009. szeptember 12-én Budán a Vörös Yukban, 20:00 órai kezdettel és Isz Ákos bemutatkozó fellépésével!!! 800 forint a jegy, cserébe olyan klasszikusokat hallgathattok meg, mint az Élet a tanyán vagy a Betonszar!!! De jáccunk az új albumról is három tökös agrár metál nótát, úgyhogy gyertek, mert nagyon készülünk – lehet, hogy tartunk egy 4dik próbát is! Addig is viziteljétek a www.disztraktor.hu és a myspace.com/disztraktormyspace oldalakat! Pija, szeksz és agrármetál legyen veletek – meg velünk is!

Finnország a heavy metal ígéret földje?

Kb. egy hónapja írtunk róla, hogy a Néprajzi Múzeumban (M)ilyenek a finnek? címmel kiállítás nyílt, mely bemutatja a finn kortárs zenei vonalat is, így többek között Amorphis/Korpiklaani is szerepel. Most egy dokumentfilmről számolunk be,  a Promised Land of Heavy Metal-ből megtudhatjátok, hogy miért vált mainstreammé a finneknél ez a stílus. A DVD-n a 90 perces dokumentumfilmben szerepel a HIM, a Nightwish, a Sonata Arctica és még sokan mások, és emellett még két és fél óra extra látható. Aki még mindig vacilálna, hogy a potom 20 eurót kiadja ezért a csodáért, megnézheti alább az anyag trailerét, illetve youtubeon még jópár részlet megtalálható.


Pantheon I – Worlds I Create

Agresszív, brutális, szinfónikus és melankólikus black metal, 2009. A Keep of Kalessin, Tulus, Disiplin, Khold és a 1349 rajongóknak kiemelten ajánlott a norvég együttes harmadik albuma! 2002-ben alakultak: Andr Övebek (ex-1349, gitár/ének), John Espen Sagstad (Sarkom, gitár) és Eirik Renton (dob) felállásban, majd kiegészültek Tor Risdal Stavenes (1349/Nidingr, bőgő), Live Julianne Kostl (cselló) és az új dobos Dan Theobald (Twisted Autumn Darkness) érkezésével… A szinfónikus hangzást igazi hangszerekkel érik el, koncertjeiken Julianne csellózik és hegedül. A Candlelight Records-os csapat Worlds I Create című anyaga július végén jelent meg, október 25-én pedig a Dürerben a magyar közönség előtt is bemutatkoznak. A lemezt itthon a Musicworld 2000 Bt forgalmazza.

Beauty and the Beast turné

Beauty and the Beast néven Európa turnéra indul novemberben a Napalm Records néhány felkapott bandája, és a névvel összhangban, ha nem is mind csaj frontemberes csapat, a gothic stílus azért mindegyikük zenéjében fellelhető. A fellépők tehát: a morcos tekintetű szöszi, Liv Kristine és az ő Leaves’ Eyes-a, aztán ha már ők úgy is játszanak, akkor fellép a férje is az Atrocity-vel, rajtuk kívül még a Sirenia, az Elis és a Stream of Passion lesz látható. Mindez november 27-én, a teljes listában az FR ne tévesszen meg senkit Budapest előtt, nem Franciaországra, hanem a pénteki napra utal.
_ELVALASZTO_

13.11.2009 FR DE Lichtenfels Stadthalle
14.11.2009 SA NL Sneek Bolwerk
15.11.2009 SU LUX Esch Rockhal
16.11.2009 MO CH Pratteln Z7
17.11.2009 TU DE Essen Turock
18.11.2009 WE NL Zandaam DeKade
19.11.2009 TH NL Dordrecht Bibelot
20.11.2009 FR BE Vosselaar Biebob
21.11.2009 SA DE Leipzig Paincastle
22.11.2009 SU F Strasbourg 0
23.11.2009 MO F Paris 0
24.11.2009 TU DE Köln LMH
25.11.2009 WE DE Berlin K17
26.11.2009 TH DE München Backstage
27.11.2009 FR HU Budapest
28.11.2009 SA CZ Zlin Novesta