Mint arról már korábban írtunk, március 23-án jelent meg az angol Therapy? új lemeze, a Crooked Timber. A címadó dalhoz készült az első videóklip:
Mint arról már korábban írtunk, március 23-án jelent meg az angol Therapy? új lemeze, a Crooked Timber. A címadó dalhoz készült az első videóklip:

„Újra dübörög a szekér!!! Vagyis a traktor!!! A 2003 óta közkedvelt és csodálatos Disztraktor, Magyarország legzseniálisabb és legkomolyabb poén rokkmetál zenekara, a szokatlanul hosszú csend után, must végre megtöri azt – vagy ezt! Az agrár metál császárai, vagyis Mink, üzenjük, hogy a kilencedik produkciónkként elkészült a hatodik nagylemezünk „Trú Agrár Metál Forevör” címmel!!! Az alábbi zseniális agrár himnuszok lesznek hallahatóak rajta: Trú Agrár Metál Förevör, Acélparaszt, Lusta Némber, Ekkora Paraszt, Tyúkinduló, Fosroller, Atomhányás, Csöcsvihar. 8 újabb örök klasszikus, mintegy 25 percben, zseniális borítóval és vadiúj logóval! Meg vadiúj felállással! Vagyis Vas Tüdő helyett Isz Ákos lép a szólógettáros égő szerepébe, de Tüdő sem tűnt el, csak átalakult! Bővebben a heteken belül induló, szintén megújult hunlapunkon, ahonnan, a régiekkel egyetemben, az új album is lesz beszerezhető = letölthető ingyé!!! Az eseményről tájékoztatunk Tisztelt Tik, addig is kockuljatok a májszpész oldalunkon, és köszünjük mindenkinek a majd’ 200ezres klipnézettséget!!! Trú Agrár Metál Forevör!!!”
És ez a mondat is kihagyhatatlan így a hírlevél nem publikumnak szánt végéről:
Köszi a segg ítséget tisztelt újságírók, majd kaptok promót házikolbász-illatú borítóval! 🙂
A nyíregyházi Mustárház Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda 2009. május 16-án tehetségkutató versenyt rendez fiatalokból szerveződött zenekarok számára. A rendezvény a tehetségkutatás hagyományos formáját kívánja feleleveníteni, s nem a ma divatos, médiában elterjedt tehetségkutató műsorok mintáját követi.
Korhatár nincs, de előnyben részesülnek a 35 év alatti jelentkezők csakúgy, mint azok a zenekarok, akik saját dalokkal lépnek színpadra. A zenekarok bemutathatják tudásukat, értékes és hasznos nyereményekért versenghetnek: demó rögzítése, CD megjelentetése, fellépési lehetőségek.
Jelentkezni a http://www.mustarhaz.hu oldalról letölthető (Programok menü -> Zenei tehetségkutató 2009) jelentkezési lapon lehet 2009. április 30-ig, a hanganyagokat és az esetleges kérdéseiteket az info (kukac) mustarhaz (pont) hu címre továbbíthatjátok.
Pár friss hír a zenekar háza tájáról, először is felkerült két új szám a myspace-oldalunkra a nyáron elkészülő nagylemezünk előfutáraként. Az egyik nótában egy igen jól ismert torok, és régi cimbora(!!!), Oszika is dalra fakad a Wrong Side Of The Wall zenekarból, sőt, még Bálint is hallható pár sor erejéig a Subscribe-ból. (Köszönjük a közreműködést!!!!) Ezen kívül készült új merch is, amit szintén a myspace-oldalunkon tekinthettek meg. Jó nézelődést! Üdv ORTK

15 évnyi csend után új nagylemezzel tért vissza a holland Pestilence zenakar. A death metal brigád új Resurrection Macabre albumát Dániában, Jacob Hansen producerrel vették fel és március 16-a óta már a boltokban is kapható a Mascot Records gondozásában. Az új inkarnáció a következő tagokat sorakoztatja fel: Patrick Mameli ének/gitár, Tony Choy (Atheist, Cynic) basszusgitár és Peter Wildoer (Arch Enemy, Darkane) dobok. Koncerteken a másodgitárt Patrick Uterwijk vállalta el.
„Annyi ember nyaggatott a Pestilence feltámasztásával, hogy elgondolkodtam rajta.” – magyarázza Patrick Mameli. „Lezárt fejezet volt ez annyi éven keresztül. És ebben teljesen biztos voltam. Az elmúlt néhány évben vettem észre, és ez lenyűgözött, a csapat nem merült a feledés homályába, hanem még mindig sokat jelent a rajongóknak. Ez indította be a gépezetet. A rajongók első sorban. Azt is észrevettem, hogy mostanában kezd visszatérni az oldschool death metal. Teljesen bepörögtem. Azon kaptam magam, hogy ellenállhatatlan késztetést érzek, hogy ismét részese lehessek ennek a remek zenei tradiciónak, a death metalnak. Valamit alkotni akarok a világnak. Az is fontos tényező volt, hogy tudtam, hogy Tony Choy és Peter Wildoer mellettem állnak. Megtaláltam a megfelelő embereket, hogy valóra váltsam ezt az álmot. Mindketten vérprofi zenészek. A legjobb zenészek, akiket kívánhat az ember. Az albumon nyújtott kreatív közreműködésük felbecsülhetetlen.”
Ablaze in Hatred – The Quietude Plains
Magenta – Art And Accidents
Darkness By Oath – Fear Yourself
Angertea – Twenty-Eight Ways to Bleed
Therapy? – Crooked Timber
Degradead – Out Of Body Experience
Soulfallen – Grave New World
Hammerfall – No Sacrifice, No Victory
Ajattara – Noitumaa
Crystal Viper – Metal Nation
Hetane – Machines

Live After All címmel DVD-je jelenik meg a progresszív rockot játszó finn Overhead zenekarnak. A DVD fő anyagát az első alkalommal megrendezésre került Progrock festival-os fellépés szolgáltatja, az eseményt a Metal Mind Productions kiadó szervezte, és idén februárban került rá sor a katowicei Wyspiański Theater-ben. A koncerten a csapat legújabb két lemezének dalait adta elő, ezen kívül a DVD-n még számos bónusz anyag kapott helyett, köztük 2007-2008 közötti élő felvételek Franciaországból, Belgiumból és Finnországból, valamint egy interjú Alex Keskitalo-val! A megjelenés dátuma június 8.
_ELVALASZTO_
Dalsorrend:
| 1. | Metaepitome |
| 2. | Time Can Stay |
| 3. | Butterfly’s Cry |
| 4. | A Method… |
| 5. | …to the madness |
| 6. | Captain on the Shore |
| 7. | Entropy |
| 8. | Dawn |
| 9. | 21st Century Schitzoid Man |
Bónusz videók:
Butterfly’s Cry (video clip)
Time Can Stay (Live at „Prog’Sud”)
Live at „Semifinal”:
Lost Inside
Wainamoinen and Youkahainen
Live in Versailles:
WARNING: Ending (Without Warning)
Point of View
Konevitsan Kirkonkellot (Live at Spirit of 66)

Az új Necrophobic album most májusban jelenik meg a Regain Records-nál, Death to All címmel. És ez nem csak egy cím… hanem egy kijelentés! – írja a kiadó, a Fémforgács ebben sok sikert kíván nekik, és javasoljuk az itteni parlamentet kezdésnek.

Frank Watkings, az Obituary bőgőse a következőket nyilatkozta: „Nagyon izgatottak vagyunk, egy új koncert DVD-t fogunk kiadni a Regain Records-on keresztül! Tavaly nyáron vagy 30 fesztivál fellépésünk volt, köztük a bad barkai Party San Festival, ez a német buli volt az egyik legjobb számunkra… és szerencsére a show-t felvették… olyan volt mint egy igazi kivégzés! Innen a DVD címe: Live Xecution!”
Az anyag 2009. nyarára várható.

A magyar MTV által rogyásig játszott Hide Away után új klipet készít az Aiming for Sunday, amiben főszerepet kapnak a rajongók, egy játék keretén belül. A szereplésre vágyó zeneszeretők ugyanis a világ minden tájáról jelentkezhetnek egy sajátkészítésű felvétellel, melyekből látványos képsorok készülnek majd a klipbe. A nyertes operatőrre Reverend gitár és Hegyalja Fesztivál belépő vár.
A 2007 nyarán profi zenészekből álló baráti társaságból alakult Aiming for Sunday hamarosan elkészíti második videó klipjét, mégpedig rajongóik segítségével, akik nem csak szereplői, hanem operatőrei is lesznek a klip bizonyos részeinek.
_ELVALASZTO_
– Különböző morzsák jutottak el hozzánk a világ egyes részeiről, például nagyon megtetszett egy külföldi zenekar klipje, akik buszpályaudvarokra, közterekre mentek ki zenélni, majd kikérték a térfigyelő kamerák felvételeit, és azokból vágtak össze egy klipet – kezdte Szabó Zoltán, az együttes gitárosa. – Ezek alapján találtuk ki, hogy mi meg az egész világot szeretnénk egy klipben összehozni, azaz azt szeretnénk, ha a világ minden tájáról küldenének a rajongóink egy-egy pár másodperces felvételt, amiből a rendező Lóránt Demeter, különböző effektekkel folyamatos képsort vág majd össze. Készítettünk egy kisfilmet is YouTube-ra, hogy a jelentkezők jobban megértsék, mit is várunk tőlük. Persze mi is zenélünk majd a klipben, a külföldi nagyvárosokban készült felvételek mellé olyan helyszínt választunk, ahonnan egész Budapest látszik majd. Ezekkel a képekkel a világ összefonódását szeretnénk érzékeltetni. Motiváció gyanánt a legjobb hazai és a külföldi játékosokat (1-1 embert másodmagával) külön-külön díjazunk majd. Részt vehetnek velünk a Hegyalja Fesztiválon, ahol megtekinthetik majd a csapat koncertjét is a kulisszák mögül. Az európai nyertes utaztatását természetesen vállaljuk, valamint budapesti tartózkodásukat a Sofitel szálloda támogatja. Ezen kívül a legjobb és művészi célra törekvő hazai megoldást egy Reverend gitárral jutalmazzuk, lévén a zenekar gitárosa, Nánási Péter az amerikai Reverend gitármárka magyarországi képviselője.
A játékra március 16-tól május 10-ig lehet jelentkezni az aimingforsunday (kukac) gmail (pont) com
e-mail címen egy, a YouTube-ra feltöltött videó linkjével, amit majd az együttes feltölt a saját YouTube felületére a kedvencek közé. A külföldi rajongók körében a játék promotálásának alapja a Myspace ill. a YouTube lesz.
– Myspace-en szerencsére iszonyatosan megnőtt az ismertségünk az elmúlt hónapokban. Zenei stílustól függetlenül, a trance hallgatóktól a rockerekig rengetegen megtalálnak, és írnak is, hogy mennyire tetszik nekik a zenénk. Úgy érezzük sikerül olyan muzsikát alkotnunk, ami igényes és rengeteg különböző érdeklődésű embert megérint. Mondanivalónkkal szeretnénk a az embereket egyben ráébreszteni arra a változásra, ami reményeink szerint elindult a világban. Azaz, úgy látjuk, hogy a jelenlegi helyzetben a világ kezdi észrevenni, hogy az emberi kapcsolatok, az átélt élmények sokkal fontosabbak az anyagi javak, a mögöttes tartalom nélküli pénz hajszolásánál. A Myspace-en a rajongókon kívül szerencsére több külföldi lehetőség is megtalált, melyeknek szintén nagyon örülünk, hiszen terveink között szerepelnek külföldi fellépések is, például Németországba és Svájcba, sőt Kínába is van már meghívásunk.
Az együttes áprilisban a Pannónia Stúdióba vonul három szám felvételére, amit remélhetőleg nyáron egy teljes lemez készítése követ majd. Láthatóak és hallhatóak lesznek a Hegyalja Fesztiválon és a Volton, illetve több nyári fesztiválfellépésük van még szervezés alatt.
Az elkészült videóklip premierje egy különleges koncerttel egybekötött bulin lesz a Symbol Budapest színpadán május 23-án.