Szerző: godfucked

Megjelent a Quattro-X első EP-je

Szeged, 2008. március 1. – Megjelent a szegedi Quattro-X zenekar első önálló, 4 számot tartalmazó EP-je. A profi minőségű hanganyag már
meghallgatható a csapat http://www.myspace.com/quattroxmusic címen található MySpace oldalán. A felvételek, a keverés és a master Vári Gábor munkája. A csapat májusra tervezi, hogy lemezbemutató koncertet tart, amely során az EP-n szereplő dalok mellett további saját szerzemények is elhangzanak majd. A Quattro-X elsősorban promóciós célokra készítette a 4 számos bemutatkozó anyagot, így természetesen a zenekar szívesen vesz bármilyen formában, fórumon érkező véleményt, kritikát.
A Quattro-X 2006 decemberében alakult Szegeden. A zenekar kisebb tagcseréket követően mára érte el végleges formáját, amelyet Rádai
Róber
t (Nayrobi – ének, gitár), Berényi Mihály (Misi – basszusgitár) és Ujvári Attila (Baggio – dobok) alkot. Zeneileg a fő csapásirány a rock-
metal, de az EP-n helyet kapott egy lassabb tempójú dal is Nem érted címmel.

Ingyen Óriás

Március 7-én szombaton ingyenes koncertet ad az Óriás a budapesti éjszakai élet viszonylag friss, de atmoszférája miatt lassan kultikussá váló helyén, az Instantban. Vendég az Esti Kornél.
A Február elején a Fish!-sel közösen megtöltött Dürer nagyterem után az Óriás újra egy kisebb klubban dörrenti meg a tavaly év végén megjelent Jön. tételeit. Szombat este az Istant pincehelységében belépő nélkül lehet majd meghallgatni a budapesti rock trió bemutatkozó lemezének dalait, közöttük a gyermeteg kreativitású klippel megtámogatott Fát Döntenit, vagy a Radio Café Instant top10-ben már a 3. helyig menetelő Az a kellő hő-t. Sok újságíró és underground zenei személyiség szerint a tavalyi év második felének egyik legnagyobb durranása volt az Óriás debüt; soha jobb alkalmat arra, hogy a halandó koncertlátogató erről saját véleményt alkothasson egy ízig vérig klubbulinak igérkező esten.
Az estét a fiatalosan lendületes Esti Kornél nyitja majd. A már 2 EP-t és egy videoklipet is maga mögött tudó – és egyébként piszkosul fiatal – mezőtúri srácok nyertek már nívós tehetségkutatót (International Live Award), bemutatkoztak már a Heaven Street Seven, valamint Pál Utcai Fiúk előtt is, de továbbra is folyamatosan szomjazzák, hogy új közönségeknek is megmutathassák garázsos hangulatú gitárrockjukat.

Static-X pornó videó

Jó újságírói szokáshoz hűen egy kicsit feltüzeltem a cikket, szó sincs pornó videóról, viszont a Static-X hamarosan megjelenő új lemezéhez forgatott első videóklipben, az énekes Wayne Static ex-felesége is szerepel, aki viszont pornózott. Az új lemez címe Cult of Static, a klipé pedig Stingwray, a hölgyet pedig Tera Wray Static-nek hívják, munkásságára vonatkozólag itt találtok infót, a színésznő myspace oldalán azt állítja, hogy a pornózás tulajdonképpen egy extrém sport.
A Cult of Static a csapat 6. nagylemeze, producere Static és John Travis (Social Distortion, Suicide Silence, Buckcherry) volt. Az albumon vendégszerepel Dave Mustaine a Megadeth-ből, a Lunatic dalban hallhatják legendás gitárjátékát. Aki az Amazon.com-on keresztül rendeli meg a lemezt, egy bónusz dalos verziót kap, ez pedig egy klasszikus Mötley Crüe feldolgozás, a Looks That Kill.

Új Cannibal Corpse klip

Új lemezének címadó dalához forgatott klippet a death metal istenség Cannibal Corpse. A klip a nyugalmat megzavaró jeleneteket is tartalmaz, így a zenei TV-k rock műsorai csak egy vágott verziót adhatnak majd le. Az Evisceration Plague videóját január 21-én forgatták Dale Resteghini rendezővel, aki olyan bandákkal dolgozott eddig együtt, mint a Fall Out Boy, Hatebreed, Mudvayne, Li’l Wayne, Cypress Hill, és a Trivium.

Cannibal Corpse EP Uncensored

Vége a Griefnek

A legendás amerikai sludge doom metal banda, a Grief a következőeket hozta nyilvánosságra:
„Sajnálattal közüljuk, hogy a Grief nem játszik többé. Feloszlunk, tudjátok. Az utolsó bulink a bécsi (azt hiszem jól írtam le a nevét) Arenaban volt. A feloszlás okait megtartjuk magunknak. Nem mi döntöttünk így, de a következőek valamelyike van a háttérben:
– Jeff végre Rip Van Winkle-é vált, vagyis aludni fog a következő 50 évben.
– Ray végül annyit evett, hogy nem fér ki az ajtón, így nem bírja elhagyni a lakását.
– John annyira rápörgött a death metalra, hogy csak szellemként bírnánk jammelni vele és ezt egyikünk se csípi.
– Eric végül kutyává változott és nem bírja normálisan játszani a basszust a mancsaival.
A 2009 májusi Maryland Deathfesten se lépünk így már fel. Valamint, ha az Európa turnénk során kiadott 7″-es Grief anyaggal kapcsolatban problémába merül fel – kérünk, légy türelemmel, vizsgáljuk a dolgot. Nem a zenekar hibázott. Hálásak vagyunk a türelmetekért.
Sajnáljuk, ha bárkit elkeserítenek a fentiek, de hát, ilyen az élet.”

Jon Lord koncertajánló

Leszállt Ferihegyen az angliai gép, fedélzetén a Deep Purple legendás alapító orgonistájával, Jon Lord-dal és csapatával (köztük a wales-i Steve Balsamo és a lengyel Kasia Laska énekesekkel), akik hamarosan az Óbudai Danubia szimfonikusokkal és a szintén hazai Cry Free-vel egyesítve erőiket először intenzív próbák során hozzák ki a maximumot magukból és egymásból, majd két estén keresztül szórakoztatják az igényes és határokat nem ismerő ZENE rajongóit. Az érdeklődés a vártnál is nagyobb, olyannyira, hogy a 2009. március 4-i MÜPÁs ősbemutatóra már minden jegy elkelt. A március 5-i ráadáskoncertre, melynek a Millenáris Teátrum ad otthont, egyelőre még kaphatók jegyek. A Deep Purple Cover Band lázasan készül a kétrészes koncertre, melynek nyitányában a rockot klasszikus zenével elsőként ötvöző korszakalkotó Concerto for Group and Orchestra, második felében pedig Lord mester izgalmas, stílusok egész során átívelő, egyedülálló kompozíciói csendülnek fel. A srácok felkészüléséhez extra lendületet adott Jon hozzájuk intézett baráti hangvételű levele, melyben a kiváló művész a készséges szakmai segítségnyújtáson túl a közelgő közös muzsikálás felett érzett személyes örömének és izgatott várakozásának is hangot adott. A március eleji duplakoncerthez mérhető nagyságrendű produkcióban magyarországi emlékzenekar még nem vett részt, így az méltán pályázhat az „év hazai vonatkozású nemzetközi rockeseménye” címre.

Dope – egy kis nu metal

A nu metalt játszó Dope zenekar 1997-ben alakult Chicagoban. Öt nagylemezt vettek fel az első évtized során, a hihetetlenül lelkes kemény mag turnékra is követi a csapatot, és a lemezeiket több mint egymillió példányban adták el. Felléptek a kedvenceikkel, nagy mozifilmekben használták fel a dalaikat, és bekerültek a Guitar Hero-ba is. Edsel Dope énekes szerint, népszerűségük akkor ugrott meg, amikor nyilvánosságra hozta az amerikai hadsereg azon dalok listáját, amivel az iraqi foglyokat kínozták kihallgatás előtt, és a listán volt a klasszikus Die Mother Fucker Die nótájuk is. Legújabb lemezük, a No Regret, 2009. március 10-én jelenik meg, és a rajongók természetesen nem fognak csalódni – ígéri a kiadó. Egy másik kiadványuk is várható márciusban, mely a 2005-ös American Apathy Reloaded lemezük remixeit és alternatív verzióit tartalmazza, illetve egy 9 dalból álló koncert DVD is jár mellé, és csak Európában jelenik meg.
_ELVALASZTO_

Dope – American Apathy Reloaded

Kiadó: Metal Mind Records
Katalógusszám: MASS CD 1266 DG
Formátum: CD + DVD Digipak
Stílus: nu metal
Megjelenés dátuma: 2009. március 16.

Dalsorrend:

1.CD:
2.Bitch (Alt Version)
3.Fuck Tha Police (2005 Studio Version)
4.Burn (Feat. The Detroit Hate Choir)
5.Debonair (Fuck Hollywood M Ix)
6.Now Is The Time (Alt Version)
7.Motivation (Alt Version)
8.Spin Me Round (American Psycho Mix)
9.Bring It On (Fuck Tomorrow Mix)
10.Sick (Bang Your Dead Mix)
11.DVD:
12.Survive (In Japan)
13.Motivation (In Japan)
14.Snowing (In Japan)
15.Bitch (In Japan)
16.Bastard
17.No Way Out
18.Bitch (Mtv Version)
19.Stop (In Nyc)
20.Make Shift Romeo

ÉTER Fesztivál hírek

Egy válaszüzenettel kezdeném az írásom arra a sok levélre, amit eddig kaptam: Az idén is megrendezésre kerülő fesztiválra már hamarosan jelentkezhetnek az érdeklődő zenekarok. Pár napon belül a 2009-es feszt weboldala is elkészül, ahol folyamatosan nyomon követhetőek lesznek az események, illetve ahol a kérdésekre választ lehet kapni. Az ÉTER Fesztivál már évek óta jól működő rendezvény Salgótarjánban, egyre nagyobb látogatottsággal, egyre több érdeklődővel, támogatóval, és zenekarral. Saját tapasztalatból büszkén írhatom le, hogy a fesztivál híre az ország minden pontjára eljutott, több száz levelet kaptam hazánk minden tájáról, különböző zenészektől, mi több, már kerestek a tehetségkutatók okán a Felvidékről, és Erdélyből is. A fesztiválra az igény óriási, de csak összefogással valósulhat meg. Ez a cikkem a támogatókat szándékozik kiemelni, hiszen nélkülük el sem kezdődhetett volna 2004-ben ez a magát kinövő rendezvény sorozat. A kitartásuknak, és segítőszándékuknak köszönhetően 2009-ben hatodik alkalommal valósulhat meg. Ők azok, akik mindig a cikkek alján jelennek meg apró betűvel, olykor néhány logoval, esetleg beillesztett linkkel. Szeretnék most kivételt tenni: megköszönni az eddig és majdan résztvevők, a szervezők, a kitartó fesztivállátogatók nevében, hogy az idén is szívükön viselik a fesztivál megvalósulását. Már csak annak okán is, hogy az idén már megyei szintű lesz a rendezvény, hiszen nem csupán Salgótarjánban lesz, hanem kihelyezett eldöntők lesznek Balassagyarmaton, és Pásztón is.
_ELVALASZTO_

Köszönettel tartozunk nekik:
Az előző évek támogatói:
Salgótarján Város Önkormányzata, Somoskőújfalu Önkormányzata, Megyei Önkormányzat, Mobiltrans, Tarjánhő Kft, Salgó Vagyon Kft, BaloBau Kft, PRO-MORAL KFT, Eötvös Plakát, HangArt Hangstúdió, Pixel Film Stúdió, Stúdió 8’ Hangstúdió, Denevér Hangstúdió, Medicall Bt, Salgótarjáni Televízió, Fókusz Rádió, PAPÍRHÁZ, Városunk, Tarjáni Lapok, Nógrádi Est, Nógrád Megyei Hírlap, BABA SHOP, CIAO DIVAT-SALGÓTARJÁN, FIRKA DEKORÁCIÓ, POLAR STÚDIÓ, STYL BAU KFT, Árkád Cukrászda, RockNight, Powerground Management.

Akik eddig biztosították a szervezőket arról, hogy a 2009. évben is számíthatnak rájuk:
Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata, Megyei Önkormányzat, Somoskőújfalu Önkormányzata, Den Cafe, Papirház, Tarjánhő, Salgó Vagyon, HangArt Stúdió, Denevér Stúdió, Rockinform, Polar Stúdió, illetve Powerground Management.

Új kiadványok a Terranis Productionsnél

Pirana – Destructive Animal Revolution
CD 2.000.- 2x

Toxodeth – Phantasms
CD 2.000.- 2x

Vastrator – Hell Only Knows
CD 1.800.- 1x
_ELVALASZTO_

The Forensic – The Becoming
CD 1.800.- 2x

COMBAT NOISE – AFTER THE WAR…
CD 1.800.- 1x

RAPTURE – Sinister creation
CD 1.800.- 2x

HAVOC – Elimination Process
CD 1.800.- 2x

SARCOMA – Godless Land
CD 1.800.- 2x

THE FURY I HIDE – Awaken the fury
CD 1.800.- 2x

DISGORGE – Chronic Corporea infest
CD 2.000.- 2x

Infested Blood – Tribute to Apocalypse
CD 1.800.- 5x

Hate Forest – The Most Ancient .
CD 2.000.- 2x

Hate Forest – Purity
CD 2.000.- 2x

V/A Anti Geldof Compilation
2xCD 3.500.- 2x

Astrofaes – Idea.Form.Essence.
CD 2.000.- 3x

Lutomysl – De Profundis
CD 1.800.- 3x

Woods of Infinity – Hopplös Väntan
MCD 1.500.- 4x

Nunslaughter – Grehi Otza
CD 2.000.- 4x

Dög – Ancient Crypt Metal
3″ CD 1.000.- 2x

I Shalt Become – Requiem
CD 1.800.- 3x

Thor’s Hammer – May the Hammer Smash the Cross
CD 1.800.- 3x

Somnolence – As Midgard Weeps
CD 1.800.- 3x

Adalruna – A Wolf in Hallowed Places
CD 1.800.- 3x

Absurd – Raubritter/Grimmige Volksmusik
CD 1.800.- 3x

Purest – Renascence
CD 1.800.- 3x

Pantheon – Vargrstrike
CD 1.800.- 3x

Thunderbolt – The Sons of the Darkness
CD 1.800.- 2x

EVIL ANGEL – Unholy Fight For Metal
CD 2.000.- 5x

BESTIAL HOLOCAUST / NUCLEAR DESECRATION – Split
7″ 1.500.- 4x

NECROMESSIAH / DEWARSTEINER – The Oath Of Bacco Militia
7″ 1.500.- 4x

PORTAL – Seepia
12″ 3.200.- 4x

Aegis – 3.
Fanzine 600.- 3x

FINGERNAILS – Heavy Metal Forces
12″ 3.200.- 5x

VIOLATOR – Violent Mosh
12″ 3.200.- 1x

Human Error – Life Sentence
CD-R 600.- 3x

Sear Bliss – The Arcane Odyssey
CD 2.000.- 5x

Yogth Sothoth – Abominations of the Nebulah Mortiis
Cd 1.800.- 2x

Meathook – Infernal Torture
CD 1.800.- 2x

Sufferatory – Pseudophilosophic
CD 1.800.- 2x

Corpsefucking Art – Zombiefuck
CD 1.800.- 2x

Decepction – Nails Sticking Offensive
CD 1.800.- 2x

Putrefied – Gore Ific
CD 1.800.- 2x

Embludgeoned/Human Filleted – Split
CD 1.800.- 2x

Septycal Gorge – Growing Seeds of Decay
CD 1.800.- 2x

Viral Load – Hillbilly Whore Hackin’ Revival
MCD 1.500.- 2x

Artery Eruption/Inhuman Dissiliency – Festering Fuckhole Slop
CD 1.800.- 2x

Septicemia/Antraks – Split
CD 1.800.- 2x

Sanatorium – Goresoaked Reincarnation
CD 1.800.- 2x

Blaze Inside – Pure Potenciality
CD 1.800.- 2x

Intestial Alien Reflux – Exogenocide
CD 1.800.- 2x

Rupture Christ – Molesting the Entrails of the Disemboweled
CD 1.800.- 2x

Corporectomy – Within the Weak and the Wounded
CD 1.800.- 2x

Laaz Rockit – Know Your Enemy
CD+DVD 4.200.- 1x

Laaz Rockit – Annihilation Principle
CD+DVD 4.200.- 1x

Flotsam and Jetsam – Once in a Deathtime
DVD 4.200.- 1x

Hirax – Thrash and Destroy
DVD+CD 4.500.- 1x


Classic Rock Night a Picasso Point-ban!

A szépemlékű PontFm rádió szellemiségét és zenei világát megörző klub nyílik minden csütörtökön a Picasso Point-ban a VI. Hajós u. 31. szám alatt. A cél igazi klubhangulat, ahol a hazai és nemzetközi rockzene klasszikus dalai szólnak, ahol zenészek és rockerek találkozhatnak, ahol együtt lehetünk, ehetünk, ihatunk, emlékezhetünk, ahol jól érezhetjük magunkat. Szeretettel várlak téged és partneredet, barátaidat március 5-én 20 órától a Picasso Point-ban!