Szerző: godfucked

Végső Díszsortűz Az Emberi Nyomorúság Nevében

A Trottel zenekar harmadik albumának első kiadása 1991-ben jelent meg dupla LP formátumban a német X-Mist Records kiadónál. Kis példányszámban került Magyarországra, szinte csak koncerteken lehetett megkapni. A zenekar maga forgalmazta a kazetta verziót is, eleinte kvázi ’feketén’. 1992-ben a lengyel NNNW. kiadó adta ki CD formátumban az albumot melyet a Trottel Records megalakulása után hivatalosan importált, így került be a hazai kereskedelmi hálózatba.
A The Final Salute mintegy hatezer példányban fogyott és legalább tíz éve nem kapható.
A lengyel kiadó most elérkezettnek látta az időt, hogy újra forgalomba hozza a lemezt. Magyarországon a Trottel Records terjeszti.
A hanganyag a Trottel 90-es évek elejei tört ritmusú, kemény, zúzós muzsikáját rejti és remélhetőleg romantikus pillanatokat okoz majd régi rajongóknak, akik közül sokan várták már az album új kiadását.

Throne of Katarsis a boltokban

Az atmoszférikus occult black metalt játszó csapat legfrissebb albuma bődületes black metal anyag! A 2003-ban alakult együttes Grimnisse és Vardalv démoni vízióit valósítja meg. Próféciáik atmoszférikus occult black metal keretek közé vannak szorítva, hűen követik az 1990-es évek norvég black metal hagyományait. A szentségtelen társulat szentségtelen üzeneteit közvetíti, blaszfémiába hajló szövegekkel. Számos kiadói ajánlat után 2006-ban szerződtek a Candlelight kiadóhoz. Elsősorban a Tsjuder, Aura Noir, Mayhem és a Carpathian Forest rajongóknak ajánlott album! A megjelenés dátuma február 2, idehaza a Musicworld 2000 Bt forgalmazza.
Dalsorrend:

1.The Winds of Blasphemy
2.Lysets Endeligt
3.The Darkest Path
4.Det Iskalde Mrket
5.Summoning the Horns.

Fókuszban a Blind Myself

Egy nézői levél kapcsán készített riportot a Blind Myself tagjaival az RTL Klub Fókusz műsorának stábja. Az anyag január 27-én kedden este 8 órától lesz látható. Jó szórakozást! 🙂
A zenekar „Budapest, 7 fok, eső” című lemeze március elsején fog megjelenni.
További információk hamarosan!
Blind sajtó

Aetherius Obscuritas – a split összes dala letölthető!

Mivel a görög Sleaszy Rider Records-sal nem tudtunk megegyezni a „The Saturnine Alliance” split ügyeivel kapcsolatban, és mert egyszerűen ilyen kedvem volt, a mai naptól a split összes a zenekar által játszott dala letölthető a holnapról, és a galéria is frissült néhány új képpel! Természetesen materiális formában továbbra is hozzá lehet jutni CD-n.
Tudomásom szerint Lord Kaiaphas (Thokkian Vortex) sem járt sikerrel a kiadónál, az ő dalai már régebb óta meghallgathatók a Thokkian Vortex myspace oldalán. Közös munkáink ezzel nem fejeződtek be, az áprilisban megjelenő lemezen is hallható lesz sajátos orgánuma.

Hivatalos Rockmaraton hírlevél

Elindult – ahogyan azt ígértük – az oldal, még most januárban. Jegyek már december óta kaphatóak a Ticketportal hálózatában. A neten elterjedt Metallica, Slayer, és egyéb programmegfejtések nem voltak valósak, azt sajnos a web „szakemberek” bakijából adódóan a nagyközönség számára is elérhetővé vált próbaverziókból nyerték a lelkes netezők. A program így is erős lesz, nem kicsit, nagyon. Hírek jönnek folyamatosan! És most a programról: a tavalyi Finntroll koncert után mi más jöhetne? Korpiklaani a Rockmaraton Fesztivál 2009-es kiadásán, a csütörtöki napon. A folk metal világszerte ismert és elismert képviselője, a csűrdöngölés zenei aláfestésének nagymestere. Nyári fesztiválon idehaza ez alkalommal mutatják meg magukat először. Sörös kupákat és mosolyt elő, tánc indul! Társuk lesz a mulatságban a hazai folk metal lassacskán nemzetközileg is ismert neve a Dalriada, akik „Szelek” című utolsó nagylemezükkel és a hozzá kapcsolódó „Szelek szárnyán” turnéjukkal mondhatni vihart kavartak idehaza, hiszen sikert sikerre halmoztak. Aznap a Rockerek.hu színpadon látható és hallható a nagy múltú Sear Bliss is, akik ugyancsak országhatárokat nem ismerve viszik a magyar metal zászlaját. De a rock’n’roll mocskosabb válfajának kedvelői se unatkoznak majd aznap, hiszen a Rómeó Vérzik, a Zorall és a Blues Company is erősíti a nap zenei kínálatát!

Papok és Prostik 2009/1

Minden bizonnyal az év első komolyabb Yukas összejövetelét köszönthetjük ebben a buliban, ahol több népszerű dolog is egy pontban találkozik. Először is az utóbbi idők legdinamikusabban fejlődő party sorozata a Papok és Prostik idei első felvonását láthatjuk. Februárról lévén szó,a farsang jegyében zajlik a mulatság,szóval beöltözni az eddigiekhez képest is hatványozottan „kötelező”. Ráadásul a dátum is péntek 13-a úgyhogy minden jel arra mutat hogy rendkívüli érdekességeknek nézünk elébe.
Az estét egy korai produkcióval 20.30-tól a Mystery Gang nyitja egy szűk másfél órás programmal.Utána 22.30-tól jelmezverseny melynek minden díjazottja éves belépővel lesz gazdagabb.23.00 tol kezdődik a tánc a nagyteremben a Zero, Benny és Ninth közreműködésével a menü party gothic/dark rock/metal/szintipop/ melyet csak az éjfélkor az ilyen bulikon tradicionális sztriptíz szakít majd meg …utána party kifulladásig. A kisterem programja 22.00-től indul Jogsi Sziromdiscojával. Ahol a 80’as 90’es évek legelvetemültebb slágereit lehet újra fel eleveníteni. Retro s suttyódiszkó híveknek kötelező!
Érdemes megemlíteni hogy aki költség hatékony szeretne lenni, az többféleképpen is megteheti. Egyrészt beöltözve* a belépő jóval kedvezőbb árú, s így a jelmezversenyen is lehet indulni a fent említett éves bérletekért. Másrészt egy egyszerű myspace játék és egy kis szerencse segítségével is be lehet lógni a bulira. A részletekért kattints ide.
Végül de nem utolsó sorban jegyelővételi lehetőség is van,az ország összes ticketportal elárúsító helyén,s online a www.ticketportal.hu-n.
_ELVALASZTO_

Papok és Prostik Myspace játék

Ha szeretnél azon 3 szerencsés között lenni,aki ingyenes belépőt nyer a Papok és Prostik februári péntek 13 bulijára,sőt nemcsak erre az egy rendezvényre, hanem az év összes Vörös és Kék yukas rendezvényre (magyarul ingyen éves bérlet),akkor nem kell mást tenned, csak:
1) tedd be papok és prostik profilját a top-barátaid közé; (www.myspace.com/papokesprostik)
2) használd a febr 13. buli plakátját profilképednek. Magát a flyert a papok és prostik Myspace-oldalán találod meg (www.myspace.com/papokesprostik).

Ha a fenti két dologot megtetted,küldd el a profilod linkjét az info (kukac) planetnoir (pont) com címre.Fontos hogy a fent említett két kitétel fenn álljon a rendezvény napjáig (febr 13.)..Sorsolás február 10.én Kedden.A nyerteseket szintén a myspace-n keresztül levélben értesítjük!

Papok és Prostik Farsang, Péntek 13 party
Kék Yuk(1032,Bp,Fényes Adolf utca 28.)
Fellép: Mystery Gang
Utána jelmezverseny majd buli két teremben kifulladásig.
Nagyterem: Zero, Benny, Ninth (party gothic/dark rock/metal/szintipop)
Kisterem : Sziromdisco Jogsival (a 80’as 90’es évek legostobább slágerei)

Kezdés: 20h
Beugró: Elővétel/helyszín:1200/1500
Beöltözve: 1000

*beöltözés = gonddal összeállított a hétköznapitól eltérő, meghökkentő,bohókás ruházat. Kedvezmény igénybevételére hétköznapi ruházat különböző maszkkal kalappal,,,stb kombinálva,nem jogosít.A ruházat jelmeznek minősítésének joga,a jegyszedőt illeti meg.

Ingyenes Velvet Stab és Turn Of Mind koncert

Ez a helyszín már önmagában megér annyit, hogy az ember egyszer ellátogasson a belvárosi Instant Bár Kertbe. A kétszintes szórakozóhelyen a nagyon kulturált és ötletgazdag kivitelezés, illetve az ott uralkodó hangulat már a megérkezéskor megdöbbentően pozitív hatást vált ki az látogatókból. Aki pedig érdeklődik a modern rock zenét kreáló, lendületes zenekarok iránt, annak január utolsó napján kifejezetten ajánlott a megjelenés!
Tízkor nyitja az eseményt a Turn Of Mind, akik húszéves átlagéletkorral is simán köröket vernek idősebb, műfajbeli kollégáikra. Utánuk a Velvet Stab mutatja meg, mennyit fejlődtek, s mekkora rutinra tettek szert a 2008-as őszi-téli magyar turnén, ahol a The Idoru vendégeként színesítették a repertoárt.
A belépés díjtalan, a koncertek után pedig reggelig adott a tánc-és iszogatási lehetőség, az egészen egyedi kivitelezésű és atmoszférájú Instant Bár Kertben.
Viszlát, a helyszínen!

Velvet Stab – Turn Of Mind
Hely: Instant Bár Kert, Budapest, Nagymező u. 38.
Idő: 2009. január 31., szombat
Kezdés: 22:00
Belépő: NINCS!

Naga Productions hírek

2009. március 3-án jelenik meg a csehek pagan/black metal reménységének, azaz a Heiden zenekarnak a 4. nagylemeze. Az Obsidian borítóját bal oldalt láthatjátok, a kiadó a Naga Productions, ígéretek szerint black / doom / rock egyvelegre számíthatunk grim atmoszférával.

Meghallgatható egy új dal a Stíny Plamenu-tól is, a Komora című vadiúj nóta a Mrtvá komora című következő nagylemezen lesz rajta.


Tűzmadár – Iced Earth – Saxon

Eldőlt! 2009. február 19-én a Petőfi Csarnok nagyszínpadán a Tűzmadár fogja melegíteni a közönséget az Iced Earth és Saxon koncertek előtt.
„Hatalmas megtiszteltetés ekkora nevű zenekarokkal egy színpadra lépni, és ehhez mérten mindent megteszünk a nagy buliért!
Hogy büszkék lehessenek a közönségre is, ennek érdekében lejjebb is vittük a jegyárakat!:) *Most jóval az elővételi ár alatt*, azaz *csak 5300 Ft*-ért juthatsz hozzá a koncertjegyhez! Lépj kapcsolatba velünk a schroti (kukac) tuzmadar (pont) hu címen, és megbeszéljük a részleteket. Siess, mert a kedvezményes jegyből már csak 40 db van, gyorsan fogynak!:)
Találkozunk a bulin!” – Schrott Péter
A Tűzmadár nem rég megjelent kislemezét ingyen letöltheted a www.tuzmadar.hu-ról, és belehallgathatsz a régebbi lemezekbe is!