Szerző: godfucked

Nile – ismét Budapesten a death metal egyiptológusai

A kaliforniai Nile együttes death metal gépezete legalább olyan magabiztosan, és tekintélyt parancsolóan hömpölyög megalakulása óta, mint a több ezer kilométer hosszú folyó, melynek nevét viselik. Legutóbbi, Ithyphallic című albumukon sem távolodnak el a kezdetek óta meglévő témaválasztástól, az ókori piramisok és fáraók Egyiptomjától – ez kétséget kizárólag kiderül az olyan dalcímekből is, mint például a „Papyrus Containing the Spell to Preserve Its Possessor Against Attacks From He Who Is in the Water”. Szeptember 3-án a szemünk láttára is megidézik az egykor volt monumentális birodalom félelmetes szellemét: az A38 hajón a Belphegor és a Grave társáságban lépnek fel.
_ELVALASZTO_


A 1993-ban alakult Nile különlegessége a szövegek témaválasztásában mutatkozik meg: az együttes albumai az ókori egyiptomi kultúra köré szerveződnek. A zenekar minden tagja – de különösen a központi embernek számító Karl Sanders – nagy rajongója ezen ősi, misztikus világnak, így szövegeikben a piramisok, a templomok és a papirusztekercsek hieroglifái által elmesélt régi történeteket mondják el újra, melyek istenek küzdelméről, fáraókról, sorsdöntő csatákról és titokzatos rituálékról szólnak. A szövegvilághoz egyedi, és rendkívül technikás zene társul, így a Nile már az 1996-os debütáló albumával kirobbanó sikert aratatott a stílus kedvelőinek körében, és 18 hónapon át járta a világot első turnéja során.

Az együttes dalszerző zsenije, Karl Sanders munkássága tehát már a debütalbumon klasszikus rangra emelte a Nile-t, és a tavaly megjelent, Ithyphallic című új koronggal is azt bizonyítja a nagydarab szőke úriember, hogy nem tud hibázni. Ráadásul a Nile lassan korunk legjobb death metal gárdájává lép elő, hiszen skarabeuszok ide, hieroglifák oda, ez a zene mégis csak az emberfeletti gyorsasággal és pontossággal előadott dobtémáktól, a szélvészgyorsaságtól a baljós belassulásokig váltakozó gitároktól, és persze Sanders és Toler-Wade kriptamély hörgéseitől lesz az, ami: kőkemény extrém metal. Zsenialitásukat és koncepciójuk életképességét a legjobban az bizonyítja, hogy a mainstream előadók között is képesek előkelő helyet szerezni a slágerlistákon.. Finnországban például a 13. helyig jutott az új lemez.

Piramisok ugyan nincsenek Budapesten, de a Nile egyiptológusgárdájának minden bizonnyal a mi Dunánk is tetszik, így nem is csoda, hogy európai turnéjuk keretében Budapestre is ellátogatnak. Az 1993-ban alakult zenekar eddig amúgy mindössze egyszer járt Magyarországon, alig két évvel ezelőtt. Ezúttal is az A38 hajón lépnek fel, méghozzá a hozzánk már szinte hazajáró osztrák death metal gárda, a Belphegor és az oldschool death metalt játszó svéd Grave társaságában. Jegyek elővételben kaphatók, országszerte a a Ticketportal partnerüzleteiben, és a www.ticketportal.hu oldalon, ahol a mobilunkra is kérhetjük a belépőt, vagy kinyomtathatjuk otthon.

Ithyphallic Europe Tour 2008
2008. szeptember 3., szerda 18.30
Budapest, A38 Hajó
Nile, Belphegor, Grave koncertek
Belépő: augusztus 20-ig 4800, utána 5200 Ft.

Új Beneath the Massacre nóta

A montreali death metal négyes, a Beneath the Massacre új dalt pakolt ki myspace-re, mégpedig az Our Common Grave címűt, mely a következő, Dystopia nagylemezen fog majd szerepelni. „Több hónapnyi kemény studiómunka után, végre elkészültünk az új albumunk, a Dystopia maszter példányával”, nyilatkozta Elliot Desgagnés frontember. „Le vagyunk hidalva az új albumtól, mert érezzük, hogy ez a legjobb anyagunk, amit valaha készítettünk és alig várjuk, hogy megoszthassuk a rajongókkal.”

Blessed by a Broken Heart – Pedal to Metal

A Move Your Body című dalukhoz videóklipet készít az új generációs rock n’ roll zászlaját hordozó Blessed by a Broken Heart, és a kiadó szerint céljuk természetesen nem más, mint felrobbantani a rock színteret a széttépdesett gitárjáték és a vidám parti slágerek fertőző keverékével. A banda a rajongók közreműködését kéri, hogy küldjenek be saját magukról készített táncikálós partivideókat a blessedbyabrokenheart kukac hotmail com címre, a zenekar pedig a legjobban sikerülteket fel fogja használni a hivatalos kliphez.
_ELVALASZTO_
Tony és Tyler is elmondja a fentieket részletekbe menően:

Move Your Body - VIDEO CONTEST



A zenekar Pedal to the Metal nagylemeze a Century Medianál jelenik meg augusztus 18-án, az album producere GGGarth (Nickelback, Rise Against) volt és legjobban a Motley Crue és a Journey keverékeként jellemezhető. Négy dal meghallgatható a zenekar myspace-én.

Új Toxic Holocaust nóta

Meghallgatható az Endless Armageddon című új Toxic Holocaust nóta a csapat myspace oldalán, mely a Relapse-es An Overdose of Death új lemezen lesz hallható szeptember 8-tól, de a Gravelord és War is Hell című új nóták is fent vannak. A banda nekilátott a Wild Dogs-hoz klipet forgatni, a rendező Ryan Short, a helyszín pedig Seattle. Októbertől pedig észak-amerikai megaturnéra indulnak a Gwar és a Kingdom of Sorrow társaságában, melynek több mint 50 állomása lesz.

Brutal Assault 2008 – összefoglaló

Minden eddigi sikert felülmúlt a cseh Brutal Assault fesztivál, mely idén már 13. alkalommal került megrendezésre. Míg a helyi és egyúttal kevésbé ismert zenekarok száma évről-évre csökken, a világhírű bandákkal együtt a látogatók száma is folyamatosan emelkedik. Mivel a három nap alatt látott közel 60 zenekarról nem két mondat fog születni a közeljövőben, ezért szerencsésebbnek […]

Tovább »

Artillery – Terror Squad újrakiadás

A 80-as években az európai thrash metal színtér egyik legnagyobb szenzációja az Artillery volt, intenzív, zenéjüket energiadús riffek és Flemming Ronsdorf egyéni énekstílusa jellemzi. A Terror Squad a második nagylemezük 1997-ből, mely egyértelműen a legjobb anyaguk, a zenészek tündököltek: remek thrash riffek, sebes szólók és a dallamokban és a hörgésben egyensúlyra lelt egyéni énekhang hallható a korongon. Az album legendás státuszra tett szert és most 7 bónusz dallal, limitált példányszámban újra maszterelve jelenik meg újra a Metal Mind Productions-nél.
_ELVALASZTO_

Artillery – Terror Squad

Kiadó: Metal Mind Records
Katalógusszám: MASS CD 1046 DG
Formátum: CD Digipak (2000 limitált példány)
Stílus: thrash metal
Megjelenés dátuma: 2008. szeptember 29.

Dalsorrend:

1.Challenge
2.In the Trash
3.Terror Squad
4.Let There Be Sin
5.Hunger and Greed
6.Therapy
7.At War With Science
8.Decapitations of Deviants
Bónusz dalok:
 
1.The Challenge (bonus demo)
2.In the trash (bonus demo)
3.Therapy (bonus demo)
4.Let there be sin (bonus demo)
5.All for You (With Per Onink)
6.We are the dead
7.Too late to regret

Hangpróba #115 – 2008. augusztus 16.

Prostitute Disfigurement – Descendants Of Depravity

Soulfly – Conquer

Abysmalia – Portals to Psychotic Inertia

Eternal Deformity – Frozen Circus

Glissando – With Our Arms Wide Open We March Towards the Burning Sea

The Living End – White Noise

Benediction – Killing Music

Fear My Thoughts – Isolation

Jeff Loomis – Zero Orden Phase

TAR – Skeleton Lungs

SIG:AR:TYR – Beyond the North Winds

Bullet For My Valentine – Scream Aim Fire

Kingdom Of Sorrow – Kingdom Of Sorrow

Scars on Broadway – Scars on Broadway

Ataraxie – Anhedonie

Rise Of Because – kevésbé ambienten

A Punishment Room a philadelphiai Rise of Because duójának (Mike Armine [Rosetta] és Jesse Yanniell) debütáló lemeze, és ellenben az eddigi Desolation House kiadványoktól, ez a lemez kevésbé lesz ambient, annál inkább industrial noise. A project a korai indusztriális zenék és napjaink elektronikus albumai közötti vékony vonalon töri útját. Kiadja a Relapse Records.

Insane hírek, 2008. augusztus

Lassan 2 hónap telt el a negyedik lemezünk megjelenése óta, és szeretnénk Mindenkinek megköszönni a bíztató szavakat és a sok pozitív véleményt, amit kaptunk. Ahogy az idő egyre forrósodott, úgy melegedtünk bele mi is a nyári fesztiválokba…
Ismételten bejártunk rengeteg országot, megtettünk sok ezer km-t. Felejthetetlen órákat töltöttünk Koszovóban, ahol igazi „dzsiájdzsókkal” találkozhattunk, kicsit megtörtük a vadiúj buszunkat, Érsi csomagjai 4 nap alatt 4-szer tűntek el, az amszterdami és londoni reptereken és ittunk éjjel – nappal!
_ELVALASZTO_
Részletek hamarosan a már jól elmaradt turnénaplóban!
Miután kellőképpen leáztattuk, lesikáltuk magunkról az út porát leforgattuk az új lemez első klipjét a Hocus – Pocus című dalra, amit pár napja egy nagy stúdióban rögzítettünk Lengyel Andor vezényletével.
Erről bővebben majd még jelentünk (kb. mikortól, meddig, hol s mikor, stb… látható a zenei adókon).
Idén a Szigeten a kocsmákon kívül, ahol egyébként baromi jól el tudunk veszni kétszer biztos megtaláltok. Az első megmérettetés augusztus 13-án (20:00-20:30) a Rolling Rockstar kamionon lesz egy dedikálás és közönségtalálkozó keretében, ahova sok meglepivel készülünk és valószínűleg már nem leszünk szomjasak, de azért hozzatok sok sört! Ezt követően 22:00-tól a Talentum/Zúzda Színpadon kezdődik az őrületes ereszd el a hajam, ahova minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk. Belépés csak otthon rendesen szövegileg felkészült, ha az még nem megy legalább dúdolni képes állapotban!
A Szigetes buli után ismét útra kelünk még pár hazai fesztivál erejéig, illetve bevesszük Ivettel (új buszunk, George kishuga) keletet egy kéthetes túra erejéig, de előtte még iszunk pár sört Csehországban és Ausztriában is, no mert ugyebár az ott se szar.

Koncertek, már fixen, 2008:

08/13 Budapest (H), Sziget Festival (20:00 – 20:30 – Rolling Rockstar Kamion, dedikálás, közönségtalálkozó, játékok)
08/13 Budapest (H), Sziget Festival (22:00 – 23:00 – Talentum/Zuzda Stage)
08/16 Kolin (CZ), Natruc Festival (18:00-18:40)
08/16 Hranice (CZ), Psyche Music Art Festival Vol.2 (23:00-23:40)
08/22 Verpelét (H), Bor-Rock Fesztivál (19:00-19:45)
08/23 Jennersdorf (A), Rock Your Socks Off Festival
08/29 Trebisov (SK), TV Rockfest.
08/30 Kuldiga (LV), Zabadaks
09/01 Alytus (LT), Zoo Underground
09/03 Vilnius (LT), Club Musé
09/04 Riga (LV), Club Depo
09/05 Liepaja (LV), Fontaine Palace
09/06 Cesis (LV), Fono Klubs
09/08 Szczytno (PL), Club Przepompownia
09/09 Gizycko (PL), Pier Next To Lake
10/25 Skarżysko – Kamienna (PL), Semafor
10/31 Vroomshoop (NL), Front
11/01 Amsterdam (NL), The Cave
11/20 Banska Bystrica (SK), Irish Pub
11/22 Glogów (PL), Mayday Rock Festival
11/23 Siedlce (PL), TBA

Soulreaper újrakiadás

Mi történik, ha a death és black metal színtér néhány legelvadultabb arca összeül és alapítanak egy bandát? Igen, valóban a zenészeken múlik, de ha a kultikus svéd Dissection egykori tagjairól van szó, ahogy esetünkben a Soulreaper zenekarral, akkor azért várhatunk valamit… 
A debütáló LP-jük, a Written in Blood 2000-ben jelent meg, remek kritikákkal illették, olyan óriásokhoz hasonlították őket, mint a Morbid Angel, Suffocation, Vader és a Vital Remains. A lemezen 7 gyilkos dal található, számos tempóváltással, villámgyors és halálos dobtémákkal, brilliáns szólókkal és néhol akusztikus részekkel: a Dissection visszhangja és hatása még mindig érződik a Written in Blood-on. Az albumot a Metal Mind most újra kiadja, digitális újramaszter, limitált példányszám, digipak csomagolás.
_ELVALASZTO_

Soulreaper – Written In Blood

Kiadó: Metal Mind Records
Katalógusszám: MASS CD 1227 DG
Formátum: CD Digipak (limitált 2000 példány)
Stílus: death metal
Megjelenés dátuma: 2008. szeptember 15.

Dalsorrend:

1.Darken The Sign
2.Written In Blood
3.Satanized
4.Ungodly
5.Subterranean Might
6.Seal of Degradation
7.Labyrinth of the Deadthlord