Az Ellenzék zenekar tagjai láthatóan mindent elkövetnek annak érdekében, hogy egyszer a hazánkban jól ismert zenekarok közé sorolhassuk őket. A fertőszentmiklósi srácok nemrég önerőből készítették el második demojukat. A csapat nemsokára talán zenei csatornákon is látható lesz. Ez alkalomból kerestem ismét fel a csapat dobosát és egyben énekesét az ízig vérig zenész Stekovics Zsolt-ot. – […]
Rég adtunk hírt kedvenc fesztiválunkról, pedig nagy nevekkel gyarapodtak a fellépők, lesz 1349, Anaal Nathrakh, Arch Enemy, Gloomy Grim, Hate, Neurosis, Sodom, Soilwork, csak hogy a fontosabbak említsük.
Május 19-én ismét Budapestre érkezik az az együttes, melynek munkássága mindig is a goth zenék egyik fő inspirálója volt. A Christian Death albumai komoly hatást gyakoroltak számos ma is jól ismert együttes és előadó zenéjére, mint például a Nine Inch Nails, a Korn, a Type O Negative vagy Marilyn Manson. Hét év elteltével, 2007-ben jelentkezett a legendás amerikai csapat új albummal: az American Inquisition-hez kapcsolódó turné keretében május 19-én, az A38 hajón lépnek fel Budapesten.
„Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. Aztán jött a Christian Death, és a feje tetejére állította az egészet.”
„A Christian Death könyörtelenül ostorozza az egyházakat és a konvencionális erkölcsöket, méghozzá olyan provokatív módon, hogy hozzájuk képest Marilyn Manson a Stryperre emlékeztet.” – VH1 (Stryper: 1991-ben alakult keresztény metal zenekar (Strength Through Redemption Yields Pure Everlasting Righteousness=Erő a megváltás által, ami tiszta, örök igazságosságot eredményez))
„Minden idők 10 legjobb gothzenekarának egyike” – Rolling Stone magazin
A Christian Death több mint két évtizedes története során nagyjából 30 zenész került kapcsolatba a zenekarral, így életútjukat nehéz lenne minden részletre kiterjedően bemutatni. Az alapító és 16 éven át vezető egyéniség Rozz Williams volt, az első album (Only Theatre Of Pain) 1982-ben jelent meg. A punk rock sötét, hátborzongató hangulatú mutációja volt ez, mely nagy sikereket ért el helyben, ám a zenekar egy évvel később feloszlott. Rozz ekkor a Pompeii 99 nevű együttesben folytatta énekesként, amelyet Valor alapított, és már volt egy saját albumuk Look At Yourself címmel. Az együttes éppen első komolyabb turnéja előtt állt, amikor francia kiadójuk javaslatára / nyomására úgy döntöttek: Christian Death néven működnek tovább.
Az ezt követő években születettek meg a Christian Death máig meghatározó lemezei, mint például Catastrophe Ballet, vagy az Ashes. 1985-ben, Rozz távozása után Valor vette át az irányítást, és ekkor került előtérbe a zenekar egyházellenes vonala: ötödik, Scriptures című lemezük a vallás világát tárja fel sajátos nézőpontból, bemutatva azt, hogy a világvallások öröksége hogyan befolyásolja korunk történetét. A zenekarral szembeni tiltakozás az ezt követő Sex & Drugs & Jesus Christ album megjelenését követően teljesedett ki, hiszen a borítón látható, önmagának éppen heroint belövő Jézus alakja frontális támadás volt a kereszténység ellen.
Az ezt követő évek Valor és Rozz küzdelméről szóltak, hiszen az egykori énekes szintén Christian Death néven adott koncerteket, és állítólag ezek felvételét is piacra dobta. Valor-hoz ’94-ben csatlakozott a mai napig aktív tag énekesnő, Maitri. 98-ban Rozz öngyilkosságot követett el, nem hagyott hátra búcsúlevelet. Az ezredfordulót megelőző években az együttes többek között a Cradle Of Filth-tel is együttműködött: Dani Filth szerepelt a Born Again Anti-Christian egyik dalában, és a két zenekar közösen turnézott. 2002-ben Maitri kiadta első szólóalbumát Lover Of Sin nevű zenekarával.
Az American Inquisition témája nem is lehetne más, mint a szeptember 11-ei merénylet, és annak következményei: az album az Egyesült Államok terrorizmus elleni küzdelmét újkori inkvizícióként mutatja be, rávilágítva arra, hogy a vallási fundamentalizmus, az eszmék által vezérelt és erőszakosan kikényszerített világkép nem csak az egyik oldalra jellemző ebben a küzdelemben.
A május 19-ei, budapesti koncert hazai vendégzenekara a nyíregyházi Autumn Twilight, mely az ezredforduló táján alakult darkwave stílusú zenekar; angol nyelvű szövegeikben leginkább Weöres, Hamvas és Pilinszky műveinek hatása fedezhető fel. A kezdeti időkben metalosabb hangzással bírtak, mára már letisztult dark-gothic rockot játszanak, amit jól példáz a 2006-os Dream Seeks Dreamer című albumuk. Még egy együttes szerepel majd ezen az estén, méghozzá a Christian Death turnévendége, az olaszországi Them Philosophy. A koncertre kedvezményes árú elővételes jegyek még kaphatók, országszerte a Ticketportal jegyirodáiban, valamint a www.ticketportal.hu oldalon, ahol otthoni jegynyomtatás is választható.
American Inquisition Tour
2008. május 19., hétfő 20 óra Budapest, A38 hajó
Christian Death, Them Philosophy, Autumn Twilight koncertek
Belépő: elővételben 3900 Ft, a helyszínen 4500 Ft.
Amystery (Ger): Grim Satanic Blessing / 2000 Ft Jéghideg riffek az igazi, trendmentes sátánizmus követőinek… Belehallgatás: http://www.myspace.com/amysterycult
Bloodhammer (Fin): Post-Apocalypse Trilogy / 2000 Ft Old school thrash/black a ’80-as évek zenéinek kedvelőinek! Belehallgatás: http://www.myspace.com/bloodhammercult
Elivagar (Ger): Heirs Of The Ancient Tales / 2300 Ft Hangulatos death metal folkos elemekkel!!! Belehallgatás: http://www.myspace.com/elivegarmetal
Gwydion (Por): Ynis Mön / 2300 Ft Hihetetlen jó viking metal! Finntroll, Eluveitie, Korpiklaani rajongóknak kötelező darab! Belehallgatás: http://www.myspace.com/gwydionmetal
Sibimortem (Mex): Glory To Eternal Fire / 2000 Ft Mexikói black metal, erős hangzás, nagyszerű dalok, Immortal, Satyricon rajongók figyelmébe! Belehallgatás: http://www.myspace.com/sibimortem
Veldraveth (Ven): Undefined God / 2000 Ft Antikeresztény támadás Venezuelából!!! Black metal fanoknak igazi érdekesség!!! Belehallgatás: http://www.myspace.com/veldraveth
Volkolak (Rus): Hail To The God Of The Sun / 2300 Ft Orosz pogány népzene!!! Igazi különlegesség, 20 oldalas booklettel, az eredeti orosz szöveggel és az angol fordítással! Hagyományőrzőknek különösen ajánlott!!! Belehallgatás: http://www.myspace.com/volkolakfan
Van pár meghökkentő hírünk a számotokra: énekesünk, Saci túladagolt hormontablettái miatt egészen megszakállasodott, ráadásul még mutálni is elkezdett. Daisy-t pedig Uri Geller varázsolta láthatatlanná, így női zenekarunk egy egészen érdekes új felállásban lesz látható a kecskeméti Rockbarlangban, május 9-én. Aki kíváncsi minderre, jöjjön el, és nézze meg az ‘Amazonok éjszakájának’ legszakállasabb Pityesz-hangú énekesnőjét… Najó, valójában szervezési problémák miatt a zenekar 2/5-e sajnos nem tud velünk Kecskeméten koncertezni, így a Neck Sprain frontembere, Pityesz segít ki minket ezen a bulin (amit ezúton is köszönünk neki). Természetesen Saci-t és Daisy-t a következő koncertekre már visszavarázsoljuk, így jöjjön el mindenki a Rockbarlangba, aki szemtanúja szeretne lenni egy különleges, egyszeri Buttercup bulinak! Péntek este az átváltozott Buttercup mellett még egy hasonló felállású banda fog zúzni, méghozzá az esztergomi székhelyű Angelus, akiknek hamarosan megjelenik első nagylemezük. A sokáig csak női tagokból álló zenekarnál azonban a dobos, Kolos már egy ideje állandó tag a csajok mellett. Tehát május 9., péntek, Kecskemét, Rockbarlang!
Jelen cikk tárgya és egyben énekesnője, azaz Kari Rueslatten neve néhányak számára már ismerős lehet. A norvég hölgy az 1993-ban megalapított The 3rd and Mortal-ban tűnt fel először, melyet experimentális metalként szokás emlegetni, mely megnevezés az első, és ekkor még Kari énekével büszkélkedő korongra még igaz is, de a későbbiekben már szerencsésebb csupán az expermináltis […]
Tizenkilencre lapot húzunk: Finntroll a világ vezető folk metal zenekara, két év után újra Magyarországon! A 2008-as Rockmaraton fesztivál bejelenti az idei utolsó nemzetközi fellépőjét, a Finntroll zenekart, honnan máshonnan mint Finnországból. Utoljára 2006-ban jártak Magyarországon, na és hol? Igen, a Rockmaraton Fesztivál 2006-os kiadásán. 🙂 Az arról az évről készült kisfilm végén ki is jelentik hogy „A legjobb magyar fesztivál!”. Köszönjük! 🙂 Ők pedig az egyik úttörői és talán máig a legsikeresebb képviselői az utóbbi években egyre népszerűbb folk metal stílusnak. Itt van hát az ideje hogy visszatérjenek hozzánk és megismételjék az óriási sikert, és talán ismét együtt buliznak – mint legutóbb – a rajongókkal pár napot. Tavaly megjelent új lemezüket a HammerWorld kiadó terjeszti idehaza, címe: Ur Jordens Djup.Velük vált teljessé a 2008-as Rockmaraton Fesztivál programja, azt hiszem ennél finomabb habot senki nem kívánhatott arra a bizonyos tortára vagy sörre, „nem de bár?” 🙂 MERT KELL EGY MAGYAR ROCKFESZTIVÁL!!!
Sikerült bejutnunk a BPRNR főszervezésében rendezendő május 18-án magyarországi Metalchamp döntőjébe! Kedvezményes jegyeket a zenekari e-mail-en lehet igényelni! Gyertek el minél többen, és nézzétek meg, hogyan süllyed el az A38! Ha eljöttök, nem csak az Incompetence Drive album kivonatát hallhatjátok, hanem két különleges feldolgozással is készülünk!
Izraeli melodikus death metal… A három éve létező zenekar összehozta első nagylemezét, és azt állítják, hogy ez 20 év múlva egy klasszikus death metal korong lesz. Elég nagyzós duma, de legyen igazuk 🙂
A felvételek a Hansen Studio-ban készültek (Mercenary, Volbeat, Leatherwolf, Hatesphere, Non-Divine, stb.), és most belehallgathatsz a kiadó honlapján a PFN részlegnél.
A Violence Divine lemez 2008. szeptemberére várható.
K-Nine
A norvég nu-metal/hardcore hibrid bizonyosan szétzúzza a nyakatokat – állítja a kiadó. A Pantera és a Linkin Park skandináv frigye olyan bandák mellett lépett fel a Norway Rockfestival-on, mint pl a Motorhead, Pain, Soilwork, Audrey Horne, Alice Cooper, Helloween és a többi.