A 2000-ben alapított együttes Carnal Assault Upon A Godless World címmel jelentette meg első CD-jét,
amely akkor Demo formátumban jött ki és Európa szerte jó volt a fogadtatása. <!–
D([„mb”,”
nnEzt követően azonnal hozzáláttak az elsőnteljes stúdió album elkészítéséhez, mely 2002-ben látott napvilágot
nnA Pestilence Called Humanity címmel a FinnnCartel / Firebox gondozásában.
nnA reakció ismét kitűnő volt, ígynnövekedtek a fellépéseik száma és számos jelentősebb fesztiválra hívták megnőket,
nnmint pl: a : Dourfestival, Maximumnhardcore festival, Streetlife festival…stb és olyan csapatokkal turnéztaknegyütt,
nnmint a SIX FEET UNDER, BORN FROM PAIN,nGOJIRA, FLESHCRAWL, HEAVEN SHALL BURN…stb.
nn2 év után több száz koncert és fellépésnután elhatározták egy új album elkészítését, melyet 2005-ben sikerült
nnbefejezni a CCR stúdióban.
nnA CD 9 dalt tartalmaz, jóval agresszívabbnés erőteljesebb anyaggal álltak ki, több benne a változatosság, a váltás,
nnrészletgazdagabb lett az anyag.
nnA SCARLET kiadó segítségével, most az együttesnelső igazán profi produkciójaként megismerhetjük a legjobb „,1]
);//–>
Ezt követően azonnal hozzáláttak az első teljes stúdió album elkészítéséhez, mely 2002-ben látott napvilágot
A Pestilence Called Humanity címmel a Finn Cartel / Firebox gondozásában.
A reakció ismét kitűnő volt, így növekedtek a fellépéseik száma és számos jelentősebb fesztiválra hívták meg őket,
mint pl: a : Dourfestival, Maximum hardcore festival, Streetlife festival…stb és olyan csapatokkal turnéztak együtt,
mint a SIX FEET UNDER, BORN FROM PAIN, GOJIRA, FLESHCRAWL, HEAVEN SHALL BURN…stb.
2 év után több száz koncert és fellépés után elhatározták egy új album elkészítését, melyet 2005-ben sikerült
befejezni a CCR stúdióban.
A CD 9 dalt tartalmaz, jóval agresszívabb és erőteljesebb anyaggal álltak ki, több benne a változatosság, a váltás,
részletgazdagabb lett az anyag.
A SCARLET kiadó segítségével, most az együttes első igazán profi produkciójaként megismerhetjük a legjobb <!–
D([„mb”,”
nnBelga metalcore csapat anyagát.
nn
nn
nn
nnARACHNES – IN PRAISE OFnSCIENCE CD SC 115-2 n
nnAz Olasz prog metal úttörőinek új albuma,nmelyben tökéletes keverékét állítják elő a herdrock és progrock irányzat,
nnilletve az epikus szinfónikus irányzatnötvözésével.
nnAz új 5. album megjelenésével, egy újabbnnagy előrelépés tapasztalhatunk.
nnA Caruso testvérek ugyanis a hardrock és anprogresszív irányzatok elemeit mesterien ötvözik a színfónikus
nnatmoszférákkal és így egy igazi remeknmetal operát alkottak.
nnAz albumot máris a 2006-os év legjobbjai között jegyzik!”,1]
);//–>
Belga metalcore csapat anyagát.