Szerző: Skinners_Cage

Amphoteros hírek

Új basszeros a zenekarban!

Hosszas vívódás után, nehéz döntés született: tagcsere történt a zenekarban.
Kiss Dániel helyére Kolozsváry Szilárd (Zajártalom, Fortress For Friends) érkezett, így ő fogja az Amphoteros zenekart a jövőben basszusgitáros fronton erősíteni. Dani tanulmányai miatt az ország másik felébe került így nehézkessé vált a zenekar élete. Végül hosszas rágódás után, közös megegyezéssel tagcserére került sor. A döntésnél csak és kizárólag a zenekar további fejlődését tartottuk szem előtt, nem emberi jellemet. Dani továbbra is az Amphoteros tagja marad, a háttérből segíti a zenekar munkáját. Köszönjük neki mindazt a sok felejthetetlen pillanatot, amelyeket együtt éltünk át!
Szilárdot már régóta ismertük és első szóra nagy örömmel vállalta a felkérést. Most nagy feladat hárul rá. A közönség a legközelebbi móri koncerten ismerheti meg.

A nyár szempontjából meglehetősen tempós időszakra készülünk. Legközelebb június 9-én játszunk Móron az Agregator zenekar társaságában, majd még júniusban egy győri koncert, aztán júliusban két tehetségkutató, valamint tervezünk egy koncertet is. Augusztusban pedig a ismételten megrendezzük a Nyárzáró Rockfesztivált testvérzenekarainkkal karöltve.

Következő koncertjeink:

2007. június 9.,  Mór –  Club Hellraiser (ex-Spotlight)
 Agregator, Amphoteros
***
2007. június 23., GYŐR  – V2 Music Club
M nélkül, Amphoteros
***
2007. július 9-15., PÉCS – Rockmaraton
Local Heroes Tehetségkutató Színpad
pontos infó később
***
2007. július 21. Tata – Helyőrségi Klub
Zeneporta tehetségkutató
Info: http://www.zeneporta.hu
***
2007. szeptember 23. Tárkány – Falunap
M nélkül, Amphoteros, POKOLGÉP
***
2007. október 7., Tatabánya – PUSKIN
Peron Tehetségkutató

További infó a zenekarról:
www.amphoteros.atw.hu

Masterplan – MKII – 2007

Ugyan már nem ma, s nem is tegnap jelent meg ez az album, mégis fontosnak éreztem, hogy szerepeljen az újság hasábjain. Uli Kusch, majd Jorn Lande kiválása után, az agyamban a Masterplan neve mellett mindig egy hatalmas nagy kérdőjel jelent meg. Vajon képes e a kicserélődött tagság ugyanazt a színvonalat képviselni, mint elődje? Előre elnézést […]

Tovább »

Neal Morse – Sola Scriptura – 2007

Neal Morse 2003-ban hagyta ott eredeti bandáját a Spock’s Beard-öt vallási okokra hivatkozva, s azóta szólóban dolgozik. Mondanom sem kell, hogy olyan zenészekkel, mint Mike Portnoy(dob), Randy George(basszus) vagy Paul Gilbert(gitár), nem nagyon lehet rossz lemezt készíteni. A lemez játékideje 76 perc, s mindössze 4 tétel. Ez nagyban hozzájárul a lemez emészthetetlenségéhez, de miután eljutott […]

Tovább »

Nightrage – A New Disease Is Born – 2007

A Nigthrage jövője némiképp kérdőjelessé vált számomra, amikor Tompa, majd Gus G. is továbbállt a bandától, illetve a Century Media is dobta őket. Nálam a Descent Into Chaos album abszolút favorit volt, azzal nagyon magasra tették a lécet, s a New Disease is Born-al nem is tudták túlszárnyalni. Na nem mintha nagy gondok lennének, csak […]

Tovább »

MWS, Empyema, Watch My Dying – V2 Music Club

A V2 Music Club Győrben az A38-hoz hasonlóan egy hajó belsejében van berendezve. Egész korrekt a hely, jó kis buli helyszín. Mondjuk, ha már egyszer kiírják, hogy ne dohányozzanak a teremben, akkor vagy tartassák be, vagy legalább a szellőztetést oldják meg. Ezen kívül nagyon hangulatos koncerthelyszín, bár azt a különös imbolygást nehéz megszokni. Annak ellenére, […]

Tovább »

Excalion – Waterlines – 2007

A finn Excalion 2000-ben alakult, ez a második albumuk, s mivel az első lemezt nem hallottam, de rengeteg jó kritikát kapott mindenfelé, ezért várakozással tekintettem az új korong meghallgatása elé. A stílus alapvetően heavy / power metal. Természetesen hallani az olyan finn bandák hatásait, mint a Stratovarius vagy a Sonata Arctica, de a saját stílus […]

Tovább »

Emerald Sun – Escape From Twilight – 2007

A görög banda még 1998-ban alakult, mégis csak most érkezett el debütáló albuma megjelentetéséhez, de ezalatt az idő alatt sem tétlenkedtek, 2003-ban kiadtak Sword Of Light címmel, illetve 2004-ben High in the Sky címmel egy-egy demót. Ezek képezik az Escape from Twilight alapját. A zenét heavy / power metálként lehet definiálni. A lemez egy gigantikus […]

Tovább »

Pain of Salvation – Scarsick – 2007

Annak ellenére, hogy a progresszív műfaj közel áll a szívemhez, főként a Dream Theater és a Symphony X munkássága, a Pain of Salvation zenéje mindig elment mellettem, nem igazán ismerem az albumaikat. A lemezt az fogja szeretni, aki szereti az elszállós, művészi hangulatzenéket. Itt nem a zenei virtuozitáson van a hangsúly, sokkal inkább a hangulaton. […]

Tovább »

Wisdom hírek

„Most szombaton lesz a hivatalos lemezbemutató koncertünk Erdélyben, Marosvásárhelyen. Nagy köszönet Boros Olimpnak, hogy ilyen odaadással szervezi a rendezvényt, melynek az Eurock Fesztivál nevet adta. Nagyszerű showt ígérünk egy nagyszerű közönségnek! Mindent megtaláltok ezzel kapcsolatban a www.olimanagement.com oldalon.

Feltöltöttünk 2 fotósorozatot a Galéria menübe, és egy-két héten belül további koncertképek kerülnek majd fel az oldalra. Ez kis bizonyíték lesz arra, hogy milyen jól telik a tavaszi országjárás.”

A lemezbemutató turné májusi állomásai a következők:
– május 12. szombat: Marosvásárhely (Erdély) – Nyári Színház (rossz idő esetén a moziban!)
– május 19. szombat: Győr – Dunakapu téri rakpart (ingyenes Jägermeister akció)
– május 25. péntek: Gencsapáti – Focipálya (ingyenes Jägermeister akció)
– május 26. szombat: Eger – Szépasszonyvölgy Szabadtéri Színpad (ingyenes Jägermeister akció)

Bővebb információk a www.wisdom.hu-n.