A Onelegman nevű csapat elsiklott volna mellettem, ha nem jön egy felkérés a kiadótól. Sőt, első hallgatásra nem is mondhatnám, hogy hú mekkora hatást tett rám az olaszok harmincnégy perces, tíz dalos Do You Really Think This World Was Made for You? c. második albuma. Aztán kapott még esélyt és a hallgatások során kezdett kinyílni, […]
Tovább »
Nemrég az orosz Satanathtól kaptunk egy nyolcvan (!) darabból álló CD promócsomagot. Örülök neki, hogy vannak még kiadók, amelyek hajlandóak elővenni a tollat, ráírni pár betűt egy borítékra, és áldozni arra, hogy a kritikához küldött zenei hordozó fizikai valóságában is meglegyen a recenzornak. A groove-metal cuccok között kétféle létezik: nagyon gagyi és remek. Ez a […]
Tovább »
Nem vagyok nagy híve a hazai black vonalnak. Mike666 kollégával ellentétben a színtér egyoldalúsága fáraszt. Ez az egyoldalúság a nekró, raw, kályhacsőben zenélő bakonyi panda különítmény jellegű megfejtésekben testesül meg. De, tegyük gyorsan tisztába! Nem az ő létük zavar, hanem a modernebb, magasabb produkcióval, és tempóval operáló bandák teljes hiánya. Ja, azokat ne vegyük […]
Tovább »
Úgy látszik, az olaszok nem adják fel! Az Atomic Stuff és divíziói rendületlenül küldözgeti „szerkesztőségünkbe” friss kiadványait. Amik 90%-a nem annyira ’forgács kompatibilis, lévén ilyen-olyan rock cuccok. Közös jellemzőjük, hogy a nagyrészt digó bandák próbálnak minél amerikaisabban zenélni, kinézni. Több-kevesebb sikerrel. Az sem lombozza le őket, ha alacsony pontszámot adnak kollégáink 1-1 lemezre. Szóval […]
Tovább »
Ritkán talál utat hozzám szlovén zenekar, de a Dalkhu immár ezen kevesek egyike. Ez a Satanath kiadónak köszönhető, ugyanis temérdek mennyiségű promó érkezett tőlük, ezért nem kell csodálkozni, ha minduntalan az orosz kiadó neve tűnik fel egy-egy kritika kapcsán. Az Imperator című első Dalkhu koronggal már csak a kettes lemez tudatában sikerült ismeretséget kötnöm, de […]
Tovább »
Ki nem találnátok, hogyan jött össze ez a név! Jon Bon Jovi és a Dallas című szappanopera fúziójából. 😀 Amúgy Luca Stanzani-t takarja, aki egy énekes/gitáros. Hősünk rendelkezik zenekaros múlttal, mielőtt John Dallas-ként kezdett tevékenykedni, játszott egy csapatban, akik többször váltottak nevet, mint amennyi lemezt kiadtak… A Wild Life című album szövegkönyvében a felállásnál […]
Tovább »
Komolyan mondom, hogy időnként érthetetlen és botrányos, hogy mi szarok találnak kiadót… Itt van ez az indonéz, Sereignos névre hallgató black metal horda például. Teljesen jól néz ki a kiadvány. Igazi old school sátános, fordítottkeresztes kis borító, nekró belbecs stb. És mit rejt a lemez? 41 perc értékelhetetlen vergődést. A hangzás nem gáz, és a […]
Tovább »
Az Brescia városában székelő Red Morris formáció bemutatkozó lemeze kapcsán az a kérdés merült föl bennem, hogy lehetséges-e, hogy egy előadó/zenekar eleve háttérzenének szánja aktuális albumát. Persze vannak felvételek, amik valóban azzal a szándékkal készülnek, hogy hallgatásuk közben egyéb tevékenység is könnyen végezhető legyen. Lásd: relaxációs zene. No de egy rock albummal mi a […]
Tovább »
Azért tök érdekes, hogy még a szélsőséges underground is nagyjából két részre oszlik. Nem tudom megmagyarázni, hogy hol van pontosan a határ, de érzem, hogy van. Érzem amikor a kiadványra nézek, a hangzás először éri el a hallójáratomat és úgy az egész lemez miliője kitisztul, hogy az adott lemez melyik kaszthoz tartozik, vagy akar […]
Tovább »
A Téglás Zoli vezette Ignite különleges helyet foglal el a kedvenceim között. A ‘93-ban alakult kaliforniai dallamos punk/HC bandát személy szerint – mint gondolom nagyon sokan – a 2000-es A Place Called Home albummal ismertem meg. Bocs a die-hard fanoktól! Ugyan meghallgattam az addig megjelent anyagaikat is, ám a csapat korai időszaka nem fogott meg […]
Tovább »
