Réges rég véget értek azok a bájos nyolcvanas évek, eltűnt a koszos, mocskos thrash metal is, ahogy minden műfajnak előbb-utóbb, lejárt az ideje. De mivel a remake láz évtizedét és a klasszikusok meggyalázásának lázas tevékenységét éljük át nap mint nap, ezért szükségszerűen visszatért a köztudatba ez az igazán soha meg nem szűnt szörnyeteg. […]
Tovább »
Amikor először volt szerencsém Space Mirrorst hallgatni, azt mondtam: hát ez meg mi a nyavalya??? Azt sem mondhatnám, hogy túl kellemes élmény volt, de a szokásos történet esett meg… Muszáj volt újra meghallgatnom. Azóta a groteszkségével, elvontságával belopta magát a szívembe, nem mellesleg Alisa kisasszony mostanra egész neves zenészgárdát toborzott maga köré. A zenekar jelenleg […]
Tovább »
A metal világban 3 útirány van: nagyot robbantani a karrier elején és utána nyomni a reset gombot, vagy eleve csak füstölögni és eltűnni a feledés homályában. A harmadik út talán a legnehezebb és a kedvencem is egyben: a lassú fejlődés, érlelődés útja, ahol a végeredmény egy profi, kikezdhetetlen produkció. Ha mindeközben a […]
Tovább »
Kicsit sarkítva és teljes mértékben szubjektíve számomra a post-rock is az a műfaj, amiből ha hallottál egyetlen lemezt, olyan, mintha az összest hallottad volna. Az instrumentális post-rock albumokra pedig még hatványozottabban igaz ez az önkényes megállapítás. Hisz vannak bevett formulák, hangzatok, harmóniák, akkordbontások, panelek, amik mentén a legtöbb banda a zeneszerzést végzi. Nyilván ez szinte […]
Tovább »
Remélem mindenki emlékszik még Doogie White and La Paz Granite című lemezére – sőt, sokan azóta is rendszeresen hallgatják -, amit itt ajánlottam az olvasók figyelmébe! Ezért talán nem is kellene most lefutnom a „honnan jöttek, kik is ők” kötelező körét. Aki kihagyta, vagy csupán felelevenítené és nem lusta kattintani egyet, az megnézheti, ha meg […]
Tovább »
Rögtön az elején leszögezném, hogy nagy doom metal kedvelő vagyok (a rajongó jelzőt azért nem használnám, de értitek). Ezzel együtt viszont azzal is tisztában vagyok, hogy ez a műfaj azért nem csak újrahasznosított, monoton Black Sabbath riffekből, ’80-as évekbeli garázsfelvételeket idéző hangminőségből és sátánista dalszövegekből kellene, hogy álljon. Én igen, de a szóban forgó zenekar valószínűleg nincs. Nem […]
Tovább »
Az orosz Wine From Tears neve akár még Jézus egyik csodájára is utalhat, hisz a könny is víz, csak épp sós… Új, sorrendben második nagylemezük címéből pedig az általuk játszott muzsika stílusára lehet következtetni. Glad to Be Dead. Ugye nem hangzik AOR-osan, glam rockosan? Viszont illik egy doom-death-gothic koronghoz. És lőn világosság (vagyis inkább sötétség): […]
Tovább »
Mint arról már korábban egy kritika kapcsán írtam, a zenei határok elcsúsztak. Nem kicsit, nagyon. A kelet felől áramló zenekarok, muzsikosok száma lassan eléri az egészségesen még fejben tartható mennyiséget. – Nálam ez már rég nem túllépte a normális határt, mindenféle cetli és azonosíthatatlan papírdarab hever a monitor előtt, hogy megpróbáljak naprakész információkkal rendelkezni a […]
Tovább »
A GrimFaith új lemezének borítója, a maga Ghost in the Shell, Animatrix, Akira hangulatával felkeltette érdeklődésemet, a Radioactive Rain klipje pedig arra sarkallt, hogy elvállaljam a recenzió írását. És talán az a tény is nyomott valamelyest a latba, hogy az ukrán brigád némileg kilóg a BadMoodMan Music/Solitude Productions égisze alatt tevékenykedő csapatok sorából. Ők ugyanis […]
Tovább »
A 2011-ben életre hívott négytagú formációt alkotó zenészek kilétét homály fedi, egyelőre annyi publikus róluk, hogy A, G, P és JD néven tevékenykednek. Szokásom a hazai black metal színteret méltatni, néha attól félek, hogy túlzásba is esek, ezért most nem teszem. Igazából azért, mert a szóban forgó zenekar véleményem szerint MÉG nem érett össze annyira, […]
Tovább »
