Interjúk

Aornos – sokáig meg voltam arról győződve, hogy ehhez a zenéhez nem fogok megfelelő tagokat találni

Az Aornos a Frost, illetve a Carcharoth gitárosaként megismert Tátrai Csaba által 2014-ben életre hívott, eredendően egyszemélyes formáció, mellyel Csaba 2015 és 2018 között összesen hét hivatalos kiadványt jelentetett meg. Az azóta eltelt két évben viszont keveset lehetett hallani az Aornos-ról. Csabát a hallgatás okáról, illetve az azt megelőző időszak kiadványairól és történéseiről kérdeztem. (2015 tavaszán, majd 2016 […]

Tovább »

Bipolar Disorder – A zenekar koncepciója az emberi elme kivizsgálása, megfigyelésére alapuló tanulmányokra épül

EP sorozatunk 22. részében már bemutattuk nektek a hazai death/doom metalos Bipolar Disorder zenekart. Az új formációról nem sokat tudni, azonban, akik jártasak az itthoni undergroundban világában sejthetik, hogy az egész mögött az a Tóth József áll, aki a Nekrofília, a Degragore, a Liquid Cemetery, a Dipylidium Caninum és az Abehrum nevű projektekből is ismert. […]

Tovább »

Cadaveres – Ez a rap/metal anyag egy kis kirándulás

A Cadaveres kapcsán mindig számíthatunk valami meglepetésre, váratlan kiadványra, a nagylemezek után ugyanis rendszeresen előállnak különféle remixekkel, esetenként speciális EP-vel. Friss kislemezükön hat dalban mutatják be, hogyan értelmezik a rap/metalt, mindezt magyar nyelven. A kiadványról a zenekarvezető Körmit és a basszusgitáros Balit kérdeztem ki, érintve néhány további aktualitást is! Sziasztok! Legutóbb decemberben beszélgettünk. Az akkori […]

Tovább »

Diabolus In Musica – ez több sima tábortűz melletti gitározgatásnál

Az Ørdøg zenekar akusztikus formációjaként tavaly megismert Diabolus In Musica április közepén Milyen kár címmel már a második EP-jét jelentette meg. A kislemezzel és a főzenekarral kapcsolatos kérdéseimre a FreshFabrik, illetve a Superbutt éléről megismert Vörös András énekes válaszolt. Szia! Kezdjük talán az anyazenekarral! Mi a helyzet most az Ørdøggel? A 2014-es Tíz fekete dalt 2017-ben […]

Tovább »

Beyond interjú

A gyöngyösi Beyond ezen a néven 1985 óta részese a hazai undergroundnak, de valójában ’82-től számítják a zenekar létezését. Voltak jobb és nehezebb időszakaik, sok mindenen mentek keresztül, de 2020-ban is itt vannak és nemrég szabadították ránk a friss albumukat, amin továbbra is thrash hallható. Az alábbiakban a csapat énekes/gitárosát, Parát kérdeztem ki a múltról, […]

Tovább »

Eclipse of the Sun – Komor death és doom metal zenére igazi életigenlő szövegek születtek – premierinterjú

A mai nap folyamán jelent meg a székesfehérvári, doom/death metalban utazó Eclipse of the Sun zenekar új nagylemeze. A stílusában majdhogynem egyedülállónak mondható csapat 2008 óta elkötelezett híve a műfajnak, ami valljuk be, igazából csak egy szűk, mondhatni megszállott réteg zenéje. Hogy ennek mi is lehet az oka? Erről, valamint aktuális új lemezükről egy premierinterjú […]

Tovább »

Szijártó Zsolt – Az instrumentális gitárzenét itthon a zenészek zenéjeként kezelik

Szijártó Zsolt tavaly májusban jelentette meg első szólólemezét, melyen az Akela soraiban megismert, majd az Omenben feltűnt, jelenleg pedig a Kárpátiát is erősítő gitáros tíz remek dalban mutatja meg, mit ért instrumentális gitárlemez alatt. A lemez és a további zenekarok, illetve vendégszereplések kapcsán tettem fel kérdéseimet a sokoldalú gitárosnak. Szia! Köszönöm, hogy elfogadtad a megkeresésemet. […]

Tovább »

Aetherius Obscuritas – állhatatosság, kitartás, és következetesség

Az Aetherius Obscuritas az egyik legtermékenyebb hazai black metal zenekar. A Mártír címmel nem régiben megjelent új nagylemezük már a nyolcadik a sorban. Az új kiadvány kapcsán a banda énekesét, Viktort kérdeztem ki. Új albumotok az ukrán GrimmDistribution színeiben április közepén fog megjelenni. Korábban is dolgoztatok külföldi kiadóval, négy CD-teket is az amerikai Paragon gondozta. […]

Tovább »

Diószegi Kiki interjú

Diószegi Kiki 1991. augusztusában született. Vendéglátóipari végzettségekkel is rendelkezik, de a zeneipar a Down For Whatever énekeseként ismerheti. Ebből az interjúból talán jobban megismerhetjük, mesél a gyermekkoráról, az őt ért impulzusokról is. Mikor és hol születtél? ’91 agusztusában születtem Budapesten. Ha nagyon konkrét akarok lenni, akkor a Szent János Korház szülészeti osztályán. Sajnos nem emlékszem, […]

Tovább »