Három évvel jól sikerült Andzjel albuma után új lemezével tér vissza a post-black metal vonalas cseh Heiden. A Brno-i zenekar tizedik nagylemeze Cma címmel április 24-én fog megjelenni az Epidemie Records égisze alatt. Az album a zenekar előző lemezének a folyatása, melyen most mélyebbre ereszkednek a Kárpátok tájainak szépségében és sötétjében, egyben belső terepként is szolgál az emlékezet, a bűntudat és a félelem hullámainak összeolvadása között.
A Cma kilenc dala a csendből és a hamuból emelkedik ki, valamint olyan távoli hegyi falvak képeiből, ahol megállt az idő, elmesélve olyan emberi történeteket, amelyekben a határok már nem magában a földben, hanem az emberekben kezdődnek. Az egész olyan, mint egy éjszakai repülés egy olyan tájon keresztül, amely már nem nyújt menedéket. A lemezről eddig két daluk, a Temnoplodec és a Vodě hangulatos, atmoszférikus természetfilmes videói kerültek bemutatásra.
Good God / Baad Man címmel megjelent a Corrosion Of Conformity új, dupla-nagylemeze. Az április 3-án napvilágot látott lemezről Asleep On The Killing Floor című daluk kapott friss klipet.
CORROSION OF CONFORMITY - Asleep On The Killing Floor (OFFICIAL MUSIC VIDEO)
„Mindkét album egy-egy külön kis univerzum, saját identitással. A Good God a skála súlyosabb, dühösebb felén helyezkedik el, a Baad Man pedig inkább a rockosabb irány felé tendál. Ahogy születtek a dalok, úgy vált egyértelművé, hogy melyik hová kerül majd.” – mondta Pepper Keenan. ”Ahogy haladtunk a lemez munkálataival, eszméletlen mennyiségben születtek a dalok, és csaknem két teljesen eltérő irányban. Tudtuk, hogy két külön albumra kell szétválasztani őket, így aztán ez is lett a koncepció. A producerünk, Warren Riker folyamatosan csak Dark Side Of The Doomként emlegette a lemezt. Én a rock’n’rollhoz írt bizarr szerelmeslevélként tekintek az albumra, és kihasználtuk a szabadságot, hogy mindenféle irányba elkanyarodjunk.”
Corrosion of Conformity - Good God / Baad Man (Official Full Album Stream)
Before party a Metallica elé – önálló koncertet ad a Knocked Loose Budapesten. Idén kétszer is átélheti a magyar közösség a Knocked Loose lehengerlő energiájú élő műsorát. Mielőtt a Metallica előtt szántja fel a színpadot a hardcore punk ötös május 15-én önálló koncertet ad az Akvárium Klubban. Az amerikai metalcore banda,eddig három albumot adott ki. […]
Az Order egy új elektronikus alapú gothic rock / cyberpunk duó, melyben a finn metal színtérről ismert két zenész tevékenykedik S.P. és D.V. álnevek alatt. Bemutatkozásukként Terminal Phase daluk videóját ismerhetitek meg.
„A Terminal Phase egy olyan helyzetbe kalauzol el minket, amely bizonyos mértékig mindannyiunk számára ismerős, az ORDER disztópiájának árnyékában játszódó jelenetbe. A dal egy egyén szenvedését és leépülését ábrázolja, miközben a függőség és a sötét gondolatok szorításában vergődik. Azt a pillanatot jeleníti meg, amikor megértjük a vég elkerülhetetlenségét, de ugyanakkor elfogadjuk a dolgok végének bekövetkeztét.”
Hum Of Hurt címmel június 5-én adja ki új albumát a Converge. Az album a Deathwis és az Epitaph közös gondozásában fog megjelenni. Az amerikai hardcore-punk legendának 2026-ban ez lesz a második lemeze. Idén február 13-án jelent meg a Love Is Not Enough című albumuk, amihez hasonlóan új lemezük is egy komor, mégis empatikus képet fest az emberi sorsról és annak folyamatos romlásáról, dalaik viszont nyersebb és őszintébb hangnemben szólalnak meg.
„Ezen a lemezen a dalok nyersebbnek és őszintébbnek tűnnek.” – mondta Jacob Bannon énekes. „Amikor elkezdtük írni, rengeteg anyaggal, ötlettel álltunk elő. A munka előrehaladtával rájöttünk, hogy két különálló albumot hoztunk létre, és úgy is kezeltük őket. Ezek a dalszövegek azt az énem tükrözik, ahogy amikor a tükörbe nézek, felismerem, hogy nem az az ember vagyok, aki lenni szeretnék. Változásra van szükségem, és még van dolgom.”
A lemez első videóját címadó daluk kapta meg.
Converge - "Hum of Hurt"
Converge – Hum Of Hurt (Deathwish/Epitaph)
1. Slip The Noose 2. Doom In Bloom 3. It Only Gets Worse 4. Detonator 5. I Won’t Let You Go 6. It’s Not Up To Us 7. Dream Debris 8. It Used To Matter 9. Hum Of Hurt 10. Nothing Is Over
Bár már egy évtizede, hogy kiadta kultikus debütáló albumát (Beyond Death) a norvég raw death/punk duó, a GOUGE. A várakozásnak azonban hamarosan vége. A banda ugyanis hamarosan új EP-jével rombolja hallójáratainkat. Tíz perc hosszúságú, öt dal tartalmazó Pure Deathfuck című kislemezük május 29-én a Hells Headbangers kiadásában fog megjelenni.
EP-jükön ugyanazt a nyers, veszett agresszív hangzásukat folytatják, mint debütáló albumuk ősmocskában áztatott dalaikon. Kedvcsinálóként máris itt van Sadist című alkotásuk, ami visszarepít a ’80-as évek sötét halálkultuszába.
Lifeforce Omnibound címmel május 29-án érkezik a Sarcasm új albuma. A svéd death metalos banda hatodik sorlemeze a Hammerheart Records gondozásában fog megjelenni. A 8+2 bonusz dalt felsorakoztató lemez újabb kedvcsinálójaként az Essence Of Existence ismerhető meg.
„Tiszta erőbedobásával és földöntúli energiájával ez a szám tökéletesen visszaadja, miről is szól az album. Tökéletes, robbanékony nyitány.”
Sarcasm - Essence of Existence (Official Audio) 2026
Sarcasm – Lifeforce Omnibound
(Hammerheart Records)
1. Essence of Existence 2. Altering the Perception 3. The Reward of Adversity 4. Crumbling Mind Edifice 5. Plunged Into a Paradox 6. Wayward Fragments of Infinite Divisibility 7. A Concept Older Than Time 8. Empirical Life Metaphysical
CD bonus tracks: 1. Be Dead (Re-recorded song from 1992) 2. Onslaught Without Mercy (Damien cover)
Majdnem kerek tíz év elteltével új dallal jelentkezett a melodikus death/power/extrém metalt a busido szellemével keverő finn Whispered. Az Ikikaere a még idén megjelenő új lemezük első előfutára, az albumról további információkat később hoznak nyilvánosságra. A banda legutóbb 2016-ban jelentkezett anyaggal: harmadik sorlemezüket ekkor adták ki Metsutan – Songs of the Void címmel.
„Az Ikikaere a közelgő album első kislemeze, és csak egy töredékét mutatja meg annak, ami még ezután érkezik. Az eddigi leggyorsabb számunk, ahogy a címe is sugallja, intenzív újjászületés érzetét kelti, epikus hangulattal párosulva.”
A brit metalcore banda, az Ingested egy új dalt adott ki Watch You Fold címmel, amelyben John Gallagher, a Dying Fetus frontembere vendégeskedik. A közös dalt így kommentálták:
„A Watch You Fold egy lassított felvételű karaktergyilkosság. A szövege azokról az önelégült, kapzsi parazitákról szól, akik a hagyomány és a tisztesség látszata mögé bújnak, miközben a körülöttük lévők megfulladnak. Azokról az intézményekről és egyénekről szól, akik egy egykor tiszteletben tartott teret ’ötven éves gúny tárgyává’ változtattak, és az embereket felhasználható üzemanyagként kezelik, miközben a pénzt számolgatják. A dal arról szól, hogy mi ott állunk abban a klausztrofób térben, leleplezzük a hazugságokat, és azzal fenyegetőzünk, hogy ha valaki ránk támad, valójában minden egyes emberre támad, aki mellettünk áll.
Az, hogy John Gallagher a Dying Fetus-ból szerepel a dalban, egy kör bezárulását jelenti számunkra: a hörgése azonnal felismerhető, és visszautal arra a korszakra, amely meghatározta a súlyosságról alkotott elképzelésünket. Ez egy olyan hang, mint amikor egy egykor tiszteletben tartott szobrot lerángatnak a talapzatáról, és porrá zúznak.”
Ingested - Watch You Fold (Official Video)
A dal az Ingested május 8-án megjelenő Denigration albumán kap helyet, melyen olyan további közreműködők lesznek, mint, Damonteal Harris a PeelingFlesh-ből, a Varials és Cell-ből ismert Skyler Conder és Kyle Medina a Bodysnatcher-ből.
Ingested – Denigration (Metal Blade)
1. Dragged Apart (Feat. Skyler Conder of Varials/CELL) 2. Merciless Reflection (Feat. Damonteal Harris of PeelingFlesh) 3. Watch You Fold (Feat. John Gallagher of Dying Fetus) 4. Stitch By Stitch 5. We Are All Inherently Evil 6. Dredge The Dark (Feat. Kyle Medina of Bodysnatcher) 7. Oaths Betrayed 8. Beaten Beyond The Veil 9. Steel Toe Truth 10. Cold Sun
Megérkezett az Escape My Shadows második lemeze, amely már első hallgatásra is egyértelművé teszi: a zenekar új szintre lépett. Az album a megújulásról, a fejlődésről és az ismeretlen felé való nyitásról szól, ennek az érzelmi és zenei utazásnak az eredménye a FÁZISOK.
“Mégis minek álljak be én is ugyanabba a sorba?”
A zenekar második lemeze nem akar mindenáron progresszív lenni, inkább a kísérletezésre összpontosít, és egyre messzebb merészkedik az eddigi anyagaiktól. A FÁZISOK a pop, pop-rock és modern metal tengelyén mozog, miközben tudatosan hoz be olyan külföldi inspirációkat, amelyek eddig hiányoztak a hazai színtérről. A csapat ezúttal nem műfajokban gondolkodott, hanem dalokban, ennek eredményeként a lemezen a legszélsőségesebb hangulatok jelennek meg. Minden szám olyan saját formát kapott, ami a leginkább szolgálja az adott dal lényegét – a lemez mégis egyben hallgatva mutatja meg igazán az üzenetét.
“A lemez megszületése korántsem volt könnyű. Az elmúlt másfél év tapasztalatai – a kezdeti lendülettől a kiégésig – mind beépültek a dalokba. Ez a hullámzás adja az album hitelességét: nem feltétlenül tökéletes, de ezek is mi vagyunk.” – fogalmaztak.
A lemez munkálatai során kulcsszerepet játszott a két producer, Kökényes Dániel és Radó Éden, akik szakértelmükkel és türelmükkel segítették a dalokat a végső fázisuk elérésében.
“Nem vagyok hajlandó korlátokat állítani magamnak…”
A lemezen több ellentétes állapot is tudatosan jelenik meg. A Mielőtt felemel lendületes nyitásától a Tiszta lappalkönnyed pop hangulatán át jutunk el a Vaksötétapokaliptikus atmoszférájáig. Az album címe, „FÁZISOK” részben ezt is jelenti, hiszen az egész lemez egy folyamatos érzelmi és műfaji ingadozás a dalok között, vagy akár a dalokon belül is.
Kimondottan erre az ellentétre épül a Járatlan is, amely Stefán Tamás (AWS) közreműködésével egy kifejezetten izgalmas fúzió az album tetőpontján. Emellett pedig, ez az egyik legfontosabb tétel a lemezen, hiszen ebben a dalban összpontosul a FÁZISOK lényege: Az az alapgondolat, miszerint a változás és a nyitottság az újdonságok felé eredményeznek igazi fejlődést. Még akkor is, ha ez a megszokott mintáink elengedésével jár.
“…Éppen ezért nem tarthatok velük. Többé már nem.”
Escape My Shadows - Járatlan // feat. Stefán Tamás (Official Visualiser)
A zenekar hamarosan élőben is bemutatja az új dalokat – a friss lemezt április 25-én az A38 Hajó ikonikus koncerthelyszínén viszik színpadra, ami az első önálló pesti koncertjük lesz.