Megjelent a miskolci prog/metalcore banda, az Absuloth első EP-je. A zenekar nevét viselő anyagra 2023-2025 között megjelent dalaik kerültek fel.
„Csokorba szedtük első 6 dalunkat egy kislemez keretein belül! Így az „első” EP-nkkel lezárul egy korszak, viszont alig várjuk, hogy bevezethessünk titeket a következőbe!”
A műfaj hazai színterének feltörekvő csapata idén márciusban mutatta be Állandó, Változó című dalának szöveges, valamit tavaly ősszel megjelent Sárdagály dalainak videói, amik itt nézhetőek meg.
A MANNAcímre keresztelt harmadik Z!ENEMi lemez a 2021-es A Második eljövetel anyaga óta eltelt több, mint 3 év dalait fogja egy csokorba. Éppen ezért az albumon szerepel majd a 2023-as Miheztartás vége EP valamennyi zenéje, illetve a 2021 óta külön-külön megjelent dalok is, kiegészülve 3 vadonatúj Z!ENEMi szerzeménnyel. Erről azt írják:
„Szeptember 24-én a MANNA előzeteseként látott napvilágot a FŐNIX, egy vadonatúj Z!ENEMi dal, amelynek klipjét a miskolci zenekar különböző mesterséges intelligencia alkalmazásokkal állította elő. Grandiózus tűz, világégés, újjászületés – Michael Bay és Roland Emmerich pedig foroghat a sírjában, pedig a két fószer még meg se halt.„
Z!ENEMi - Főnix
A teljes lemez holnap, október 7-én kerül fel valamennyi ismert streaming felületre, illetve a megjelenést követően elérhető lesz CD formában is, amit mindenképp megéri beszerezni, hiszen annak tartalma némiképp eltér a streaming felületeken elérhető változattól.
A Z!ENEMi természetesen lemezbemutatóval is készül a MANNA lemezhez – szeretettel várnak minden régi és új hívet 2024. október 12-én, Miskolcon a Helynekemben, ahol vendégeik az Absuloth és a Nova Prospect lesznek.
A miskolci prog/djent metalos Absuloth a napokban tette közzé Új a Nap alatt című dalának szöveges videóját. A zenekar jelenleg debütáló EP-jének kiadására készül.
ABSULOTH // ÚJ A NAP ALATT
Korábbi két klipjük az Üveg és a Suttogó és nézhetőek meg.
ABSULOTH // ÜVEG
ABSULOTH // SUTTOGÓ
Az Absuloth tavasz (április-május) során az alábbi helyeken koncertezik.