Címke: Clue

X. Nightbreed

Idén tizedszer került megrendezésre a mára túlzás nélkül kultikus státuszt elért fesztivál, amely hosszabb szünet után tavaly tért vissza tetszhalott állapotából. Idén ráadásul dupla jubileumot is ünnepelhetett az összegyűlt közönség – sőt úgy talán még pontosabb : közösség -, hiszen az előzőleg Rock Alföld elnevezést viselő rendezvény meg épp húsz (20!) évvel korábban indult. A […]

Tovább »

Interjú Kiss Petivel

– Peti, bár elég régen mozogsz a hazai undergroundban, mégis arra kérnélek, hogy mutatkozz be! – A kilencvenes évek végén kezdtünk el zajongani a Holdudvar nevű formációban Csekk Tomi barátommal, de az első valamirevaló bandánk az Autumn Twilight volt. Átmentünk az összes szokásos gyermekbetegségen s végül az évtized végére egy, a szubkultúrán belül eléggé kedvelt […]

Tovább »

Clue – sunCult – 2016

Két EP (C.Q. – 2012, What’s on your mind? – 2014) után végre itt egy nagylemeznyi anyag a magát “grunge, psychedelic, progressive, rock music of early ’90th” címkével ellátó budapesti négyestől. A bemutatástól talán el is tekintenék, keressetek vissza, mindkét EP-ről találhattok olvasnivalót, ahonnan a Kiss Péter – gitár, ének, Mándli István – gitár, Erdős […]

Tovább »

Clue – megjelent a sunCult

Pár napja már jeleztük, s most be is jelentjük: megjelent a Clue első albuma.
A Kiss Péter – gitár, ének, Mándli István – gitár, Erdős László – basszus, Erdei Attila – dob felállású fővárosi csapat sunCult c. lemeze. Ahogy az eddig két EP, így az új lemezt is letölthetitek a honlapjukról, de meg is tudtok hallgatni.

CLUE - sunCult ( 2016 - Full Album )

A banda a lemezt Shake Your Head vol.4. elnevezésű koncerten mutatja be a Majesty (Dream Theater tribute), a Oneheadedman és a Dharma társaságában.
_ELVALASZTO_

1.solar flare
2.womb of soul
3.abstract substance
4.turquoise
5.apeiron
6.www
7.hologram
8.kaleidoscope
9.glow

A csapatról:
„A budapesti CLUE 2012-ben tűnt fel a fővárosi klubokban, és még ebben az évben debütált a C.Q. kislemezzel, majd ezt követte 2014-ben aWhat’s on your mind? EP.
A leginkább grunge-ként definiálható zenében idővel egyre több szerepet kaptak a pszichedelikus lebegések, progresszívebb zenei megoldások, s némi elektronika. Groove-ok, riffek, éteri elszállások, kidolgozott dallamok, intenzív hangulatok és filozófikus, spirituális dalszövegek jellemzik szerzeményeiket.”

Clue – kanyarban a lemez

Napokon belül megjelenik a Kiss Péter – gitár, ének, Mándli István – gitár, Erdős László – basszus, Erdei Attila – dob felállású fővárosi csapat lemeze. Az eddig két EP-t kiadott Clue zenéjében a korai ’90-es évek, a grunge, a doom, a pszichedelia dominál.

Az Abstract Substance c. dalra már videoklip is készült:

CLUE - Abstract Substance

A banda a lemezt Shake Your Head vol.4. elnevezésű koncerten mutatja be a A Majesty (Dream Theater tribute), a Oneheadedman és a Dharma társaságában.

Clue – What’s on your mind? – 2014

Az Autumn Twilight és a Holt Költők Társasága tagjaiból alakult Clue zenekar bemutatkozó EP-je 2012-ben a nagyon sokat hallgatott anyagok között volt nálam. Most újra meghallgatva a C.Q.-t és visszaolvasva az akkor leírtakat, azokat még mindig helytállónak tartom. Igazság szerint a tavaly kiadott öt dalos anyag igazából nem ad sok újat, inkább csak kiteljesíti a […]

Tovább »

CLUE – WWW klippremier

A CLUE zenekar 2012-ben alakult Budapesten. Még ebben az évben debütáltak a C.Q. kislemezzel, amelyet a What’s on your Mind EP követett 2014-ben.
A dal- és refréncentrikus hozzáállással megírt dalokat az ösztönös, rock ‘n’ roll-os lendületesség és a groove-ok mellett kidolgozott dallamok, és intenzív hangulatok jellemzik, amelyben fontos jelentősége van a spirituális töltetű dalszövegeknek is. A leginkább grunge-ként definiálható zenét stoner és doom elemekkel ötvözik.
A mai nappal debütáló WWW a jelenleg készülő anyag előzetese, amely várhatóan ősszel fog megjelenni Suncult címmel.
Addig is elcsíphetitek a bandát szombaton, a Fekete Zaj osztálykiránduláson.

Clue – másodszorra is EP

„Örömmel értesítünk benneteket hogy megjelent a Clue együttes második EP-je ‘What’s on your mind?‘ címmel.” – írta levelében a 2012-ben alakult fővárosi csapat.
A lemez ingyenesen letölthető a zenekar weboldaláról. 
A zenekarról érdemes tudni, hogy még a megalakulás évében napvilágot látott a C.Q. című bemutatkozó EP-jük, amit számos klubban és fesztiválon bemutattak.
A zenekar hírlevelében így mutatja be zenéjét:
„A dal- és refréncentrikus hozzáállással megírt dalokat az ösztönös, rock ‘n’ roll-os lendületesség és a groove-ok mellett kidolgozott dallamok, és intenzív hangulatok jellemzik, amelyben fontos jelentősége van a spirituális töltetű dalszövegeknek is. A leginkább grunge-ként definiálható zenét stoner és doom elemekkel ötvözik.
A most megjelenő ‘What’s on your mind?‘ című lemez súlyosabb riffelése mellett felerősödtek a pszicheledikus hangulatok és progresszív zenei megoldások. A felvételeket 2014 nyarán rögzítették a srácok az Audioplanet-es Jaya Hari das segítségével.”

A EP-t meghallgathatjátok a Soundcloud-on, de a YouTube-on is.: 

Clue – C.Q. – 2012

 A Clue zenekar afféle projektként indult, a tagokat (Kiss Péter – gitár, ének, Mándli István – gitár, Varga Sándor – dob) az Autumn Twilight-ból ismerhetjük, akik Erdős László basszusgitárossal kiegészülve hívták életre a csapatot. Annyira nem vagyok képben Twilight ügyben, de ott dark rockot játszottak, annyit tudok. Az, hogy most a csapatot pihenőre küldték-e vagy mi […]

Tovább »

Clue – bemutatkoznak

Nemrég jelent meg a Clue zenekar C.Q. című új EP-je, mely az idén alakult együttes első kiadványa. Ennek ellenére koránt sem egy zöldfülű csapatról van szó, ugyanis a Clue tagságának jó része a több mint 10 éve működő Autumn Twilightból már ismert, így e remek underground együttes ismerői máris tudhatják: kiváló hangszeres tudással előadott zenére, és művészi igényességgel megírt dalszövegekre számíthatnak. Íme az első videó:

CLUE - Memory Machine

1.Memory Machine
2.Glow
3.Scud
4.In God’s Hand
5.Elevation
12