



A Sepultura gitárosa, Andreas Kisser az A.N.I.M.A.L., a Maná és a Los Fabulosos Cadillacs nevű dél-amerikai bandák egykori és jelenlegi tagjaival állt össze néhány éve a ˝latin metalos˝ De La Tierra-ban.
A csapat felállása: Andreas Kisser (Sepultura) – gitár, ének, Álex González (Maná) – dobok, vokál, Flavio Cianciarulo (Los Fabulosos Cadillacs) – basszusgitár, vokál, Andrés Giménez (D-Mente, A.N.I.M.A.L.) – vokál, gitár.
Andrés Giménez és Álex González közel 10 éve dolgozik a projekten, ami végleges formájában 2012-re alakult ki, ekkor hívták közös zenélésre barátaikat, Cianciarulo-t és Kisser-t. Első 11 számos debüt-lemezük 2014-ben jelent meg. Hamarosan érkező második nagylemezüket, ami a ‘II‘ címet kapta, 2016 őszén rögzítették Los Angelesben, a neves Ross Robinson (Slipknot, Korn, Deftones, The Cure, Sepultura) producelésében. Az új album november 18-án jelenik meg, a Sony Music Latin gondozásában, erről előzetesként a Pure című számúkat hallhatjátok.
„Első albumunk saját producelésben készült, de a második lemez esetében megadatott számunkra az a csodálatos lehetőség és megtiszteltetés, hogy Ross Robinsonnal dolgozhassunk. – nyilatkozta Álex Gonzalez dobos. Ross pedig kétségkívül kihozta belőlünk a lehető legjobbat. Nagy kihívás volt ez a munkafolyamat, de neki köszönhetően lazán ment minden, és mégis sikerült 100%-ot adnunk magunkból. Szerintem most megtaláltuk végleges hangzásunkat!”
„Mind a négyen rengeteg zenét hallgatunk, különféle stílusba; így ez a sok úgynevezett „információ” felhasználásra kerül minden alkalommal, amikor dalszerzésbe vágunk. – folytatta Gonzalez. Roppantul jó érzés, hogy egy olyan alapvetően heavy metal banda, mint a DLT ennyiféle különböző stílust tud felvonultatni dalaiban; úgy, hogy jócskán belefér a dologba a latin-amerikai zene-kultúra számos védjegye.”

De La Tierra – II.
(Sony Music Latin)
| 1. | DLT II |
| 2. | Señales |
| 3. | Puro |
| 4. | Fome |
| 5. | Valor Interior |
| 6. | Dois Portais |
| 7. | Sin Límites |
| 8. | Ciénagas de Odio |
| 9. | Viaje de Fe |
| 10. | Sangramos Al Resistir |
A Sepultura gitárost, Andreas Kissert is soraiban tudó dél-amerikai De La Tierra zenekar 11 dalt tartalmazó bemutatkozó lemeze, a Maldita Historia című november folyamán érkezik a Warner Musicnál. Az első kislemez videoját láthatjátok most. A csapat felállása: Andreas Kisser (Sepultura) – gitrá, ének, Álex González (Maná) – dob, ének, Flavio Cianciarulo (Los Fabulosos Cadillacs) – bőgő, ének, Andrés Giménez (D-Mente, A.N.I.M.A.L.) – ének, gitár.
