Idén kifejezetten lassan ballagtunk bele az őszbe, ami egyfajta eleganciát ad az elmúlásnak. Nagyon kedvelem ezt az évszakot, mivel az igazán jó séták és a kellemes melankólia melegágyának nevezhető, ezek pedig a kedvenc időtöltéseim között szerepelnek. Nagy kérdés, hogy mit hallgassunk ebben az időszakban és mi mást is javasolhatnék nektek, kedves Olvasók, mint a jó […]
Elegy címmel adta ki harmadik albumát a death/doom metal vonalas lengyel Death Has Spoken. A nyolc tételes album október 17-én, a belga Meuse Music Records kiadásban jött ki.
„Az Elegy hét új kompozíciót és egy különleges bónusz számot tartalmaz, ami az Agalloch „Our Fortress Is Burning… II – Bloodbirds” című számának a feldolgozása, tisztelegve az egyik legmélyebb hatásunk előtt. Az album komor dallamokat és zúzós nehézséget hordoz, összetettebb dalszerzés és olyan dalszövegek szövik össze, amelyek az emberi érzelmek mélységeit, a múlandóságot és a mögöttük rejlő mélységet tárják fel.
Ez az album egy kulcsfontosságú pillanat a zenekarunk fejlődésében. Mind a dalszöveg, mind pedig zenei téren, nemcsak folytatása, hanem lezárása is a Fade’ és a ‘Call of the Abyss albumokkal megkezdett útnak.” – mondta a zenekar harmadik albumáról.
A death/doom vonalas lengyel Death Has Spoken a napokban tette közzé új dala, a Through Shaded Ways szöveges videóját. Daluk mellé egy jó hírt is bejelentettek, amely szerint október folyamán Elegy címmel adják ki harmadik albumukat a Meuse Music Records gondozásában.
„A dal a melankólia és a kétség labirintusán keresztül kalauzolja el a hallgatót, oda, ahol az idő megszűnik számítani, és az élet lassan elhalványul. Ez egy zenei utazás a belső sötétségen keresztül, olyan ösvényeken, amelyeket senki sem választ, de egyszer mindenkinek végig kell mennie rajta.”
Death Has Spoken - Through Shaded Ways [Official Lyric Video]
Call of the Abyss címmel adta ki Lovecraft ihletésű új albumát a lengyel death/doom metalos Death Has Spoken. A lemez a négyével ez előtt megjelent debüt-lemezük, a Fade ’90-es évek eleji death/doom, valamint a black metaltól erősen befolyásolt nyomor hullámát folytatják.
Death Has Spoken - Call of the Abyss (Full Album 2021)
Respite From Tears címmel mutatta be új koncertvideóját a lengyel funeral death/doom metalos Death Has Spoken. A videó az idei Brutal East Festival-on történő fellépésük alkalmával készült.
Death Has Spoken - Respite From Tears (OFFICIAL LIVE VIDEO)
A dal a csapat 2017-es Fade című nagylemezén található.
A lengyel death/doom, valamint erős black/funeral befolyással bíró Death Has Spoken nevű csapat még a tavalyi év végén adta ki Fade című debüt-albumát, amelynek címadó dalára készült egy morózus szöveges videó.