Címke: doom metal

Hallgatható Lord Mountain dalok

 A magáról nem túl sok információt nyilvánosságra hozó amerikai Lord Mountain régisulis heavy/doom metalban utazik, méghozzá a jobbik fajtából. Egyenlőre sokat nem tudni a zenekarról, azonban pár dalt most a nagyközönség elé tártak. A gyakran ritkasággokkal is házaló Shadow Kingdom Records kapuját döngetik a Journey’s End mellett, úgyhogy esélyes, hogy lemezig is eljut előbb-utóbb a társaság. 

Itt vannak az első Doomshine dalok

 Nem kapkodja el a lemezkiadást a németföldi Doomshine zenekar, akiknek a zenei stílusa nem jelenthet komoly talányt senkinek a zenekar nevét elnézegetve. Thy Kingdoom Come című bemutatkozásuk 2004-ben nálunk is szerepelt, sőt maximális pontszámot kapott, mivel egy igencsak jól sikerült melodikus, epikus doomot rejtett magában, a valamivel haloványabb The Piper at the Gates of Doomról már mi is megfeledkeztünk, pedig véleményem szerint dalírás szintjén hozták az elvárhatót, inkább az arányokkal akadtak gondok. Újabb öt év elteltével most érkezik a The End Is Worth Waiting For, amiről két dalt a napokban már elérhetővé is tettek. 

DOOMSHINE "Third from Inferno" (taken from the album "The End Is Worth Waiting For")

DOOMSHINE "Celtic Glasgow Frost" (taken from the album "The End Is Worth Waiting For")

Folytatásra gyúr a svéd Noctum

 Hirtelen jött anno a Noctumnak a The Seance sikere, a Metal Blade szárnyai alá szegődve a Final Sacrifice már nem is ugrotta meg a felállított mércét. A törlesztésig azonban mostanáig kellett várni, mivel a zenekar szinte tetszhalott állapotba került. Hamarosan új single kiadványt jelentetnek meg két új dallal, amit aztán majd egy nagylemez fog követni. Az új szerzemények közül az In Precious Time rövid ízelítőjével rukkoltak most elő.

Noctum "In Precious Time" (OFFICIAL CLIP)

Magister Templi dalpremier

 A 2013-ban bemutatkozó okkult/heavy/doom zenében utazó Magister Templi igen sok rajongót szerzett magának debütálásával, a folytatásra pedig még egészen szeptember 18-ig kell várni, hogy a Cruz Del Sur Music jóvoltából eljusson hozzánk Into Duel címmel. A lemezen 8 új szerzemény foglal majd helyet, ebből most tették közzé az elsőt Slaying Apophis címmel. 

Into Duat by Magister Templi

Csúszás után jön a …When Dead

 Rég tette tiszteletét a Forgács hasábjain a mexikói Majestic Downfall, pedig annak idején első próbálkozásaikról még be is számoltunk (2007-ben). Azóta több lemezes bandává nőtték ki magukat, új lemezük most jelenik meg …When Dead címmel. Ugyan a tervekkel ellentétben a kiadó egy hónappal eltolta a megjelenést, most már csak napok kérdése, hogy a mexikói death/doom duó négylemezes bandává váljon. A durvulásoktól sem mentes, időnként melodikus zenéből pedig itt az ízelítő:

MAJESTIC DOWNFALL "The Brick, The Concrete"

Slow Worm – csiga lassú lemez

 Meghallgatható az angol Slow Worm zenekar első teljes kiadványa, ami The Inverse Ascent néven jelent meg. A 2011-ben alapított, Prophets Of Saturn tagokat is magába foglaló banda vonszolós, pszichedeliától sem mentes tradícionális doomban utazik, zenéjüket leginkább az egykori Warninghoz lehetne hasonlítani. A lemez a korábbi demókkal egyetemben elérhető bandcamp oldalukon. 

Slow Worm "Crypt Of The Vultures"

Meghallgatható az Altareth első EP-je

 A doom metalról leggyakrabban nem véletlenül ugrik be sokunknak Svédország, ahol az említett stílusnak nagy hagyományai, ápolói vannak. Innen származik az ifjonc Altareth nevű banda is, akik egy hangzásilag több kivetni valót tartalmazó demó után most egy jól sikerült EP-vel kívánják felhívni magukra a figyelmet. A Bury Your Mind in Moss névre keresztelt kiadványt teljes egészében meghallgathatjátok a zenekar bandcamp oldalán. 

Altareth "Circles"

Skepticism – ismét próbára tesznek

 Új lemezzel gazdagítja amúgy sem szégyenletes életútját a finn Skepticism. A funeral doom egyik nagypapája Ordeal c. lemezével érkezik majd szeptember 18-án a Svart Records jóvoltából. Érdekesség, hogy az albumot teljes egészében egy szuszra, élőben rögzítették még az év elején és ezt csiszolgatták nekünk, innen ered egyébként a lemez címe is, ami magyarul annyit tesz, hogy „Megpróbáltatás”.Jani Kekarainen gitáros szerint a zenekar erőssége az atmoszféra és dinamizmus volt mindig, ez pedig élőben még jobban átjön majd. A zenekar nem csak új albumát, de bemutatkozásuk, a Stormcrowfleet 20 évfordulóját is ünnepli. Egyelőre csak élőben lehetett elcsípni, nem túl jó minőségben új dalokat, mint például a The Departure. Album és dallista alatta.

1. You
2. Momentary
3. The Departure
4. March Incomplete
5. The Road
6. Closing Music
7. Pouring
8. The March and the Stream

Bemutatkozik az első luxemburgi sludge/doom banda

 Kis hazájának egyetlen aktív doom zenekara, a Plaguewielder kapott lehetőséget a bemutatkozásra, amire augusztus 25-én kerül majd sor. A Chambers Of Death lemezen 5 dal kapott helyet, ami a zenekar érdekes elképzelését, vegyületét tálalja majd elénk az atmoszférikus, sludge, doom keveréknek. A kiadvány egyik leghosszabb szerzeménye, a Drowned pedig már meghallgatható. 

Plaguewielder - Drowned (Plaguewielder - Chambers Of Death)

Griftegard visszatérés

 A 2009-ben bemutatkozó, az év egyik legjobb doom lemezét prezentáló svéd Griftegard zenekar (Solemn.Sacred.Severe) életjelet adott magáról egy két dalos EP formájában. A kiadványon szerepel a címadó, az Aphrodite’s Child klasszikusának feldolgozása, a The Four Horsemen és egy új szerzemény A Beam in the Eye of the Lord címmel. A feldolgozást meghallgathatjátok itt, az új dalt pedig ezen a linken.

Griftegard - The Four Horsemen