A Gift of Grave névre hallgató nagyváradi trió tavaly november 7-én tette közzé az INNRGRV című ötszámos EP-jét (itt írtunk róla). Az alapjába véve deathcore lábakon álló bandát most először kértük meg, hogy egy interjú keretében beszéljenek bővebben magukról, zenéjükről és szándékaikról. Először is gratulálni szeretnék a bemutatkozó EP-tekhez. Tavaly november óta minden platformon elérhető […]
Brutális súllyal csap az ember arcába a Gift of Grave zenekar első EP-je. Debüt ide vagy oda, a Kulcsár Edmond, Antal Patrik és Makra Gábor alkotta trió nem a szárnyait bontogatja ezen a 22 perces masszívumon, hanem korábbi zenekaraiktól megválva, úgy tűnik, azonnal saját útjukra találtak. Ennek megfelelően akkora elánnal és alkotói szabadsággal zenélnek, hogy […]
SANITY címmel adta ki újabb videóját a deathcore / death metal, valamint a modern progresszív metal vonalán mozgó nagyváradi Gift of Grave. A videó dala a zenekar novemberben INNRGRV címmel megjelent öt számos debütáló EP-jéről való.
„A világnak emberei!
A halandó tudat legsötétebb sarkából az Ego megpróbál visszavágni. Hiába. Ahol a minták elhalnak, ott a józanság az örök káosz békéjével jár.
Nézd meg SANITY című dalunk titkos videoklipjét. A szenvedés legyen a tanárod.”
GIFT OF GRAVE - SANITY [OFFICIAL MUSIC VIDEO] (2025) SW EXCLUSIVE
E heti EP sorozatunkban alámerülünk a szónikus rettegés és az emberi psziché üres tereibe, hogy élvezettel majszoljuk hétköznapjaink burleszk-szerű valóságát. Bloodletting Prince Az olasz szimfonikus blackened deathcore trió, a Bloodletting Prince újra elhozta a rettegését. A projekt Moon n Eyes, Bloodwoven Insight Chapter I című harmadik EP-jén ismét mesterien keveri a kozmikus horror és az elemi düh rideg […]
INNRGRV címmel adta ki öt számos debütáló EP-jét a deathcore / death metal, valamint a modern progresszív metal vonalán mozgó nagyváradi Gift of Grave. Az EP Lost című dalához videó is készült.
„A LOST második kislemezes dala frissen megjelent debütáló EP-nkről, az INNRRGRV-ről. Az értelem keresése, a külső megoldások utáni sóvárgás, az anyagi örömök hajszolása elmélyíti az ember útját. Az átalakulás és az igazi boldogság mindig belülről fakad. Nem számít, milyen életet élünk, nem számít, hányszor kell reinkarnálódnunk, a leckét a végén megtanuljuk.”
GIFT OF GRAVE - LOST (OFFICIAL MUSIC VIDEO)
Az INNRGRV egy leereszkedés az emberi psziché üres tereibe – egy utazás a gyászon, az újjászületésen és az önreflexió súlyán keresztül. Öt számon keresztül a Gift of Grave a death metal vadságát érzelmi őszinteséggel ötvözi, egy olyan hangzásvilágot teremtve, amely egyszerre katartikus és fojtogató.
GIFT OF GRAVE - INNRGRV(OFFICIAL FULL EP 2025//BLACKENED DEATH METAL/SYMPHONIC DEATHCORE)
Első kislemezének megjelentetésére készül a Nagyváradon megalakult deathcore/slam/death metal trió, a Gift of Grave. A Kulcsár Edmond, Makra Gábor és Antal Patrik tagokból álló fiatal csapat év végére tervezi kiadni az INNRGRV címet viselő EP-t.
Az alábbi videóban látható és hallható My Burden című dal ennek a kiadványnak az előfutára. A magukat az erdélyi underground metal színtér egyik sötét fáklyahordozójaként aposztrofáló banda úgy fogalmazott, hogy a szerzemény egy „súlyos és személyes belső utazás zenei lenyomata. A dal egy félelmekkel való szembenézést, a múlt máglyára helyezését dolgozza fel: a gyász, az önvád és a belső purgatórium égető őszinteségét önti hanggá, kompromisszumok nélkül. A hangzás nyers és őszinte, a mondanivaló mélyen spirituális.” A kislemez koncepciójaként a halál, a belső harc és a transzformáció témákat dolgozzák fel.
GIFT OF GRAVE - MY BURDEN (OFFICIAL LYRICS VIDEO)
A zenei kapaszkadókkal rendelkező súlyos, de egyben fogós nóta alapján nagyon is komolyan kell venni a hármasfogatot. Mind a hangzás, mind az ötletek tekintetében ígéretes EP-re van kilátás; a műfajt kedvelők figyelmét mindenképpen felkeltheti ez a bemutatkozás. A My Burden single-t az alábbi YouTube videoklipen kívül a Spotify, Bandcamp és Apple Music platformokon lehet meghallgatni.