Címke: Guilt Trip

Guilt Trip – Ízelítő abból, ami rátok vár

Közel egy hónapja számoltunk be a Guilt Trip három dalos God Forgives EP-jéről. A brit hardcore új generációjának is mondott zenekar sokáig tétlenkedett. Nemrég kötötték meg új lemezük szerződését a Roadrunner Records kiadóval, ami Armour of Angels címmel június 5-én fog megjelenni. Erről No Love Lost daluk hivatalos videóját mutatták be.

A No Love Lost csupán egy apró ízelítő abból, ami rátok vár, miközben harmadik nagylemezünk, az Armour of Angels szabadon eresztésére készülünk. Mérhetetlenül büszkék vagyunk erre az anyagra! Kombináltuk benne mindazt, ami a Severance lemezt különlegessé tette, megtoldva egy jó adag erővel és egy érettebb dalszerzői stílussal. Reméljük, ez a háromévnyi várakozás megérte. Köszönjük mindenkinek, aki a múltban támogatott minket, és azoknak is, akik a jövőben is mellettünk állnak!” – mondta Jak Maden gitáros

Guilt Trip - No Love Lost [OFFICIAL VIDEO]

Korában bemutatott, szintén a lemezen szereplő Burn című daluk videója az alábbiakban nézhető meg.

Guilt Trip - Burn [OFFICIAL VIDEO]

Guilt Trip – Armour Of Angels

(Roadrunner Records)
1. One By One
2. Blood Atonement
3. Cut From God
4. Dirt
5. Angel Eyes
6. Veins
7. No Love Lost
8. Intermission
9. Burn
10. Suffer Me
11. Resurrected (Feat. Sonny Sandoval of P.O.D)
12. The Banner Of Heaven

Guilt Trip – Új EP-t adtak ki

A Manchester-i hardcore új generációja, a Guilt Trip kiadta új EP-jét God Forgives címmel. A három dalos kislemezről Luigi Sibona rendezésében Dirt és Angel Eyes című dalaik kaptak egy közös, friss klipet.

A God Forgives fejlődésünk csúcspontja, és egyben az identitásának megtestesülése. Tudatosan építettünk a Severance stílusára és dalszerzői megközelítésére, miközben magunkkal hoztuk és továbbfejlesztettük azt a hangzást, amit azon a lemezen sikerült kialakítanunk. A dalok egyetlen vezérelv mentén születtek: ’Legyenek jobbak.’” -mondta Jay Valentine, a zenekar énekese.

Guilt Trip - God Forgives | Dirt and Angel Eyes [OFFICIAL VIDEO]

Ami a videót illeti, a dalszöveg témájának vizuális megjelenítésével és olyan eredeti ötletekkel jött létre, amelyek szerintünk a legjobban képesek metaforikusan ábrázolni a témát. Nem csak egy élő fellépést akartunk bemutatni, hanem egy történetet, amely szórakoztató, kapcsolódik a zenéhez, és üzenetet is közvetít, de elég nyitott ahhoz, hogy a néző megalkossa a saját értelmezését.”

A teljes God Forgives EP az alábbiakban hallgatható végig.

Guilt Trip - God Forgives 2026 (Full EP)

Guilt Trip – Lemezelőzetesek

Az angol underground hardcore-szcéna egyik legkiemelkedőbb bandájaként számon tartott Guilt Trip szeptember 22-én, Severance címmel adja ki harmadik nagylemezét. A 2015 óta létező csapat egyfajta menetrendszerűséggel négyévente adta ki albumát, a mostanira 12 izom dal kerül fel, melyből három már videót is kapott.

GUILT TRIP - Broken Wings (OFFICIAL MUSIC VIDEO)
GUILT TRIP - Sweet Dreams Ft. Flo LANDMVRKS (OFFICIAL MUSIC VIDEO)
GUILT TRIP - Tearing Your Life Away (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

Guilt Trip – Severance

(MLVLTD MUSIC)

1. Fallen At My Feet
2. Surrounded By Pain
3. Eyes Wide Shut
4. Sweet Dreams (ft. Florent Salfati / LANDMVRKS)
5. Reaching Paradise
6. Tearing Your Life Away
7. Broken Wings
8. The Gates (ft. Alex Taylor / Malevolence & James Tippett / Rough Justice)
9. Sanctified (ft. Mike Duce)
10. Hell Will Replace The Rain
11. Severance
12. Dusk

Guilt Trip – Suffer In Silence – 2008

Az angol Guilt Trip kritika egyeseknek tetszeni fog (mert végre olvasnak egy korrekt fikázást és egy lehangolóan alacsony pontszámot), másoknak pedig akik még mindig a metalcore szerelmesei, még jobban elmélyítem az ellenem irányuló szenvedélyes megvetést és gyűlöletet. A csapat egy kislemez után úgy érezte, hogy nagylemez is menni fog, és még kiadót is találtak hozzá […]

Tovább »