Címke: Guruzsmás

Guruzsmás – Mondogatásra való [EP] (2020)

A Bencze Tibor által vezetett ethno vonalú progresszív folk, post-punk rockot játszó budapesti Guruzsmás  zenekar egy meglehetősen üde színfoltja a hazai undergroundnak. A 2014 áprilisában alakult, a kezdetekben trióban működő formációhoz: Bencze Tibor – gitár, Fekete Balázs – dob és Dallman Kristóf basszusgitáros mellé 2015-ben csatlakozott Háklár Tamás gitáros. Zenéjükben a népzene elemeit ötvözik a jelenkori alter, post-rock, és […]

Tovább »

Guruzsmás – Struggle For Life – új videó

A Karinthy-féle Struggle For Life feldolgozásához készített egy vadonatúj videót az ethno progressive post-folk rockot játszó budapesti Guruzsmás zenekar. A zenekar szerint ennek a versnek nagyon erős a képisége, illetve a feldolgozásuk az egyik legdinamikusabb szerzemény a korongon, így adta magát, hogy ebből készüljön el az első klip.

Guruzsmás - Struggle for Life (official music video)

A csapat márciusban Akik mindig elkésnek címmel jelentette meg második EP-jét.

Nyáron új számok írásával foglalatoskodunk majd. Ezekből kettő már elkészült. Új gitárosunk Kaiser László is keményen dolgozik. Ősszel tervezünk még egy EP-t felvenni hasonló koncepcióval. Ha ez meglesz, nagy fába vágjuk a fejszénket és egy duplalemezes anyagot tervezünk kihozni, amelyen az Osztrák-Magyar Monarchia volt népeinek népzenéből merített újraértelmezései fognak szerepelni, egy-egy hozzájuk tartozó költő versével. , Koncepciónk lényege egyszerű: éreztetni szeretnénk azt, hogy mi mindannyian egy nagy társasházban lakunk. A nagy ívű vállalkozás a Genie de Danube címet viseli majd.” – adták hírül.

Akik mindig elkésnek by Guruzsmás

Guruzsmás – megjelent a második EP, avagy a betonba zárt folk szóra nyitja száját



Akik mindig elkésnek
címmel jelent meg az ethno progressive post-folk rockot játszó budapesti Guruzsmás zenekar új EP-je, amiről most Karinthy Frigyes: Struggle for life írásának egyedi átiratát ismerhetitek meg.

Guruzsmás - Struggle for life (Karinthy Frigyes)

A Guruzsmás zenekar 2014 áprilisában alakult. Zenéjükben a népzene elemeit ötvözik a jelenkori alter, post-rock, stoner rock és némileg a sludge metal hatásaival. Dalaikon erősen érezhető olyan formációk hatása, mint a VHK, vagy a Barbaro, azonban a Guruzsmás esetében mégsem egyszerű epigonnal állunk szemben. Muzsikájukban a népzene és a világzene ősi erejével koherens egészet alkot a modern kor energiája, az éteri gitárdallamok pedig remekül ellensúlyozzák az olykor karcos, agresszív, már-már metálba hajló riffeket. Első, kilenc számot tartalmazó demójuk, a  Fordítsd Ki a Szűrödet! 2015 végén jelent meg, amit 2016-ban a finn Inverse Records gondozásában megjelent Üst a gríz felett albumuk követett.

Második EP-jük, az Akik mindig elkésnek a Guruzsmás egy új arcát mutatja meg. A folkos elemek és energia tovább dolgozva már nem csupán szavak nélkül árad. A zenekar szellemi nagyjaink előtt tisztelegve egyúttal értéket is kíván menteni a nagyszerű költők és írók megzenésített versein keresztül. Az anyag a Record Union-on keresztül jelenik meg és fizikai formátumban is kapható lesz.

Hosszabb csend következett az Üst a gríz felett után. Az emberek nem igazán tudtak mit kezdeni a sarkaiból kiforgatott zenével. Aztán a csillagok furcsa együttállásának köszönhetően többen kiszálltak a zenekarból, de többen csatlakoztak is. Keresztesi Áron dobon, míg Szabó Csaba brácsa fronton erősít, de új gitárosunk is lesz hamarosan Kaiser László személyében. A legnagyobb újítás mégis az ének és a szöveg beemelése Ambrózy György jóvoltából, mivel a kezdeti instrumentális korszak után új alkotói ívet kellett adni az eddigi elképzeléseknek. Az eredmény egy ugyanolyan elemeken nyugvó, de dalszerűbb struktúrát eredményező anyag lett, ami nem érzem, hogy engedett volna az elképzeléseinkből, mégis befogadhatóbbá tette a zenekart. Mint ahogy az Üst a gríz felett előtt is mondtam, nagyon kíváncsi vagyok, hogy reagálnak majd az emberek.”  – mondta Bencze Tibor ˝Timúr˝, a zenekar gitárosa és vezetője.

Az EP második előzeteseként a címadó dalt (ami Ady Endre verse) hallgathatjátok meg.
 

Guruzsmás - Struggle for life (Karinthy Frigyes)

Guruzsmás – finn kiadónál jön ki a budapesti post-ethno rock csapat új albuma

Üst A Gríz Felett címmel a finn Inverse Records kiadásában fog megjelenni az alternative psychedelic experimental progressive post-folk rockot játszó Guruzsmás új albuma. A nyolc dalos album hivatalosan december 14-én fog megjelenni.
A Fordítsd ki a szűrödet! után hálisten eléggé megszaporodtak a felkérések. A demó-hangzáson viszont túl kellett lépni, így összedobtunk némi pénzt, bevonultunk Érdre a Nortyx Studióba és körülbelül 3 munkanap alatt felrántottuk a számokat. Azokat próbáltuk összeválogatni, amik a koncerteken is a legerősebben hatottak. A Nyitás a Kozmosz felé-hez készült klipp Dajka G. jóvoltából, illetve beharangozónak kihoztuk a Hegyitangót single formában. Természetesen új szám is került a lemezre, ami egyben az album címadója is. Itt már éreződnek a komplexebb elképzelések, de a zsigeriséget nem dobtuk ki az ablakon. Vigyázni kell, nehogy az ember a progresszívet (vagy invenciózus hozzáállást) intellektuális maszturbálásként értelmezze. Miután végeztünk a felvételekkel, elküldtük egy rakás kiadónak az anyagot az Inverse Records pedig szinte napokon belül válaszolt is. Joninak ( ő az aki az ügyeket intézi) nagyon tetszett a zene, és minden áron segíteni, támogatni szeretett volna minket, aminek mi persze, hogy örültünk. Elég nagy mérföldkő ez most nekünk, ami legitimálja az elképzeléseinket, és magát a zenekart is. Nem tudom milyen hatást váltunk majd ki, de nagyon izgatottak vagyunk.” – mondta Bencze Tibor ˝Timúr˝, a zenekar gitárosa.

Guruzsmás - Nyitás a Kozmosz Felé (OFFICIAL MUSIC VIDEO)
 
A guruzsmás jelentése: olyan ember, aki igézést tud előállítani, vagy megigézték. 
A Guruzsmás pedig valami olyasmi, mintha Bartók Béla bekerülne a Simpson család egyik Csángóföldön vagy a Dunántúlon játszódó epizódjába, és minden zeneelméleti tudását elveszítve, az ösztöneire hagyatkozva zenélne tovább. Az ősi végtelenség érzés kísérleti leképeződése ez, egy olyan góbé keresztmetszetében akiben egy filozófus veszett el.

A 2014 óta létező Guruzsmás zenéjében az eklektikus népzene elemeit ötvözik az minden napjaink alter, post-psy rock és némileg a sludge metal hatásaival. A saját magukat malternatív népzene/eklektikus post-folk kategóriába soroló budapesti csapat zenéjét hallgatva olyan érzéseink támadnak, mintha az egykori Gépfolklór, vagy utódzenekara a Barbaro, illetve a Magura és a VHK által már korábban elültetett ˝rituális˝ ethno-rock hagyományai folytatódnak.

Legutóbbi, Fordítsd ki a szűrödet! albumuk,az alábbiakban teljes egészében végighallgatható.

 <a href=”http://guruzsmas.bandcamp.com/album/ford-tsd-ki-a-sz-r-det”>Fordítsd ki a szűrödet! by Guruzsmás</a>

Guruzsmás – ahol az ethno-rock hagyományai folytatódnak

A 2014 óta létező Guruzsmás zenéjében az eklektikus népzene elemeit ötvözik az minden napjaink alter, post-psy rock és némileg a sludge metal hatásaival. A saját magukat malternatív népzene/eklektikus post-folk kategóriába soroló budapesti csapat (Timúr – gitár, kaval, Doktor úr – basszusgitár, Bláziusz – dob) zenéjét hallgatva olyan érzéseim támadnak, mintha az egykori Gépfolklór, valamint utódzenekara a Barbaro, illetve a Magura és a VHK által már korábban elültetett ˝rituális˝ ethno-rock hagyományai folytatódnak.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a napokban hozzám eljuttatott Hegyitangó című új single-daluk, ami ősszel napvilágot látó új Guruzsmás kislemez előfutára is egyben. A felvételek és a keverés 2016 nyarán készültek az érdi Nortyx stúdióban.

 

 <a href=”http://guruzsmas.bandcamp.com/album/hegyitang-single”>Hegyitangó(single) by Guruzsmás</a>