A lengyel extrém metal egyik kiemelkedő zenekara a Hell-Born. Az 1996-ban Baal Ravenlock és Leszek „Les” Dzięgielewski által alapított banda hetedik nagylemeze, a VII kiadása előtt áll. A lemez október 9-én fog megjelenni a Deformeathing Production gondozásában, első előzeteseként pedig In Scarlet And Death című daluk szöveges videóját nézhetitek meg róla.
Júliusban új nagylemezzel jelentkezik a lengyel death/black metal underground egyik meghatározó, még 1996-ban alakult bástyája, a Hell-Born. A Baal (a Behemoth társalapítója) és Les (szintén egykori Behemoth tag, illetve a Damnation alapítója) által vezetett formáció VII címre keresztelt legújabb albuma az Odium Records gondozásában lát majd napvilágot.
A fizikai gyűjtők számára a kiadó különleges formátumokkal is készült: a hagyományos, kinyitható borítós fekete bakelit mellett az anyag napvilágot lát egy fordított kereszt alakú, 12 paneles deluxe digipack CD-n, valamint szigorúan 50-50 példányra limitált, exkluzív fadobozos (vinyl és CD) verziókban is. Az előrendelések elindításával egy időben a brigád bemutatta az első hivatalos felvezetőt is. Az In Scarlet and Death című tételhez készített sötét vizuális anyag alább már meg is tekinthető.
A stúdiómunkálatok – beleértve a felvételeket, a keverést és a végső maszterelést is – a Creme de la Creme stúdióban zajlottak. Az előzetes ígéretek szerint a hét dalt felsorakoztató új korong a zenekar diszkográfiájának eddigi legkomplexebb, legbaljósabb és leginkább apokaliptikus atmoszférájú darabja lesz, amely a csapatra jellemző dallamokkal fűszerezi a kompromisszummentes old-school halál- és feketefém elegyét.
12 év után új lemezével tér vissza a lengyel black/thrash/death metalos Hell-Born. Az egykori Behemoth és Damnation tagok mellékprojektjeként 1996-ban induló bandához régi szövetségesük, Adam “Nergal” Darski (Behemoth) és Haldor Grunberg (Behemoth, Blaze Of Perdition, stb) csatlakozott, akikkel közösen készítették el Natas Liah című lemezüket. Január 29-án napvilágott látott lemezüket az alábbiakban hallgathattok végig.
Hamarosan új lemezével tér vissza a lengyel black/thrash/death metalos Hell-Born. Az egykori Behemoth és Damnation tagok mellékprojektjeként 1996-ban induló bandához régi szövetségesük, Adam “Nergal” Darski (Behemoth) és Haldor Grunberg (Behemoth, Blaze Of Perdition, stb) csatlakozott. Lemezük Natas Liah címmel január 29-én, az Odium Records által jelenik meg, melynek újabb előzeteseként a Nergallal közösen előadott, Blakk Metal daluk szöveges videóját osztották meg.
HELL-BORN - "Blakk Metal" feat Adam "Nergal" Darski.
12 év után új lemezzel tér vissza a lengyel black/thrash/death metalos Hell-Born, hogy Natas Liah albumuk formájában ránk zúdítsák a idő múlása nem csillapodott haragjukat harci éhségüket.
Az ex-Behemoth és Damnation tagok mellékprojektjeként 1996-ban induló bandához régi szövetségesük, Adam „Nergal” Darski (Behemoth) és Haldor Grunberg (Behemoth, Blaze Of Perdition, stb) csatlakozott. Lemezük január 29-án, az Odium Records által fog megjelenni, amiről Axis Of Decay daluk szöveges videójával ismerkedhettek meg.
A lengyel halál és ördögök farkán táncoló társaság 1996-ban alakult, s azóta egész aktívan csépeli a keresztény népséget. A Darkness az ötödik nagylemezük, melyet eredetileg 2008-ban adtak ki, majd idén újra a nagyérdemű elé tárták a Pokol legapróbb bugyraiba is turisztikai látványosságot és otthonos konyhaberendezést látni vélő nagyon trúú és extrásan anti-keresztény – Sátánfasza brigád. […]