Címke: Hetumoger

Hetumoger – Két évtized után érkezik az első lemezük

Bő két évtizednyi csend után hírt adott magáról a pagan-folk / black metalos Hetumoger. Az 1998-ban alakult, a magyarság őstörténetéből, a táltos hitből, valamint a pogány mondavilágból merítkező, korábban Kaltes néven ismert budapesti zenekar a kétezres évek elejének egyik meghatározó hazai underground metalzenekara volt. 1999 végén (még Kaltes név alatt) jelent meg Starchariot demójuk, ami után nem sokkal Hetumogerre változtatták a nevüket. 2001-ben Hét Avar Alatt címmel kiadott demójuk már a zenekar új neve alatt látott napvilágot. Ha jól tudom már kész volt a demójuk, de az már a soraikban akkor történt tagcserék és részben pénzhiány miatt nem jelent meg.

 A zenekar az elmúlt két évtized csendjét megtörve a tegnapi nap során, a Lábaink nyomán komorság címmel bemutaott új dalának videójával tért vissza, ami mellé egy mászik örömhírt is megosztottak. Augusztus végén a Metal Ör Die kiadásában Már régóta címmel érkezik első lemezük.

Sziasztok!

Hosszú évek után augusztus végén megjelenik a Hetumoger első lemeze, Már régóta címmel a Metal Ör Die-nál. Hét szám, a Hetumoger-re jellemző pogány-folkos felfogásban. A lemez első előzetes videóját Lábaink nyomán komorság című daluk kapta meg.”

Hetumoger - Lábaink nyomán komorság