Ha jól emlékszem annak idején a 2000-es évek végén a Hammer online felületén vagy egy Hammeres FB posztban találkoztam először Leander nevével. Már távoli az emlék, de talán ott osztották meg az első videót (Csak Te), amit azután több is követett. Már akkor lejött, hogy mekkora tehetség ez a srác. A köré szerveződött zenekar (Leander […]
Jozzy, a The Hellfreaks és a Ghymes zenekarok gitárosa, aki korábban a Leander Rising és a Fonogram-díjas Wendigo zenekarokban játszott, hamarosan egy új projekttel jelentkezik, Toxic Twins néven. Az új zenei projektet, Kozyval az egykori Wendigo zenekar fő dalszerzőjével és gitárosával hívta életre.
„Kozyval 2010-ig a Wendigozenekarban zenéltünk együtt, és a karantén alatt kezdtünk újra együtt dolgozni. A projekt mottója: Poisoned by music, ami arra utal, hogy a zene mennyire fontos szerepet tölt be mindkettőnk életében, és valójában ennek is köszönhető, hogy újra elkezdtünk együtt dolgozni.
Toxic Twins Teaser
A Toxic Twins alapvetően két zeneszerző és multiinstrumentalista tagból áll, és a dalainkhoz olyan hazai énekeseket hívunk meg, akiknek a hangja és egyénisége az adott dalhoz a legjobban passzol, illetve akiknek a pályafutását, tehetségét csodáljuk, és akikkel szívesen dolgoznánk együtt akár egy, akár több dal erejéig. Alapvetően a gitáros műfajok különböző válfajai fognak megjelenni az egyes dalokban, az egészen masszív horzsolástól, a dallamosabb dalokig. Az első, Megközelíthetetlen című dalunk megjelenését január 31-re tervezzük, amelyet aztán az év folyamán még 4-5 dal fog követni különböző énekesek bevonásával.
Az első dal frontembere, a többek között a Neck Sprain-ből és a FreshFabrik-ból ismert Horváth István „Pityesz”. A dalhoz klip is készült, és ugyanígy a többi dal is vizuális tartalommal együtt fog világot látni.” – foglalta össze Jozzy a lényeges infókat.
Jozzy & Kozy play a snippet "Megközelíthetetlen" feat Pityesz
Első Hegyalja fesztiválomra utaztam, igaz csak egy napos látogatás fért bele, így egyértelmű volt, hogy ez csakis a Down fellépésének napja lehet. Hogy végül nem lett teljesen feledhetetlen az élmény, annak sok összetevője van. Szóval, mivel az utóbbi években már a fesztiválokkal szemben a sima koncerteket részesítem előnyben, így nem nagyon tudom a fejlődést a […]
Nem is akkora csoda, hogy végül a PeCsa helyett a Sportarénába kellett áttenni Slash koncertjét. Amit anno a GNR tagjaként letett az asztalra, annak még ma is akkora hatása van, hogy ezrek jöttek el megnézni a cilinderéről is híres gitárost. Persze az meg, hogy szólóban is emlékezeteset alkot még ráadás. Köszönet tehát a Concerto-nak, hogy […]