Címke: Lili Refrain

Lili Refrain – A kígyó négy szvitben

Március 27-én a Subsound Records kiadásában fog megjelenni az olasz származású ”misztikus papnő” Lili Refrain új albuma. Hatodik stúdióalbum a NAGALITE címet viseli, amiről Nagal dalának klipjét osztotta meg.

Nagyon izgatott vagyok, hogy végre megoszthatom veletek Nagal című vadonatúj kislemezem videóját. Remélem, hogy rezonálni fog veletek!” – mondta.

LILI REFRAIN - NAGAL (Official Music Video)

A NAGALITE egy négytételes szvit. Egy képzeletbeli kígyószerű metamorfózis – négy alkímiai állapota, az átalakulás gyakorlata, amely átszeli a testet, az emlékezetet és a történelmi időt, amelyben élünk.

Egy hangzásbeli tükörkép, amely rólunk szól, egy olyan korban, ahol a háborúk visszatérnek a lángoláshoz, és a borzalom normalizálódik, feloldódik a háttérzajban. És ebben a sötétségben a kígyó a szeretet cselekedetévé válik: a változás lehetőségévé, a fájó bőr levetkőzésének lehetőségévé, a szenvedés ismétlődésének elutasítására.

A címe a NAGA, a szanszkrit eredetű „kígyó” és az ősi tudás hordozója, és a LITE, a görög lithos, a téren és időn túl fennmaradó követ jelentő szóból áll össze.

Ebből egy szimbolikus lény, egy kőkígyó bontakozik ki: az átalakulás élő teste és alapja. Egy totem, amely arra emlékeztet minket, hogy minden valódi átalakulás egyszerre politikai cselekedet és a szeretet cselekedete, mert nemcsak magunkért, hanem mindenért, ami körülvesz minket, végbemegy.” – így definiálta lemezének spirituális mivoltát.

The Cult, Lili Refrain – Budapest Park, 2023. június 27.

A koncert előtt egy mini ‘forgács találkozó is létrejött. Eredetileg paff kollégával vágtunk neki, de úgy alakult, hogy MayaBee és édesapja Stonedroses73 (meg a fia, aki ugyan nem ír, de a közös fotót neki köszönhetjük) is képviseltette magát. Megegyeztünk, hogy ezt kihasználva mindannyian megosztjuk a gondolatainkat erről az estéről. (Sanyi) 1993-ban a régi MTK Stadionban a […]

Tovább »

Lili Refrain – Szertartásos átalakulás

Ahi Tapu címmel mutatta be új videóját az olasz származású sötét papnő Lili Refrain. A videó dal ez év áprilisban megjelent Mana albumáról való.

Az Ahi Tapu az a szó, amely a tűzhöz kapcsolódó rituálékat és szertartásokat határozza meg, a mély átalakulás szent elemében. Ha hallod ezeket a dallamokat a nappali, vagy a reggeli ingázásos során és nem kerülsz valami világosabb, csodálatosabb helyre, akkor érdemes kicsit jobban meghallgatni, vagy magadban elmélyülni.”

LILI REFRAIN - AHI TAPU [Official Video]