November elején digitális formában jelent meg a Dalriada billentyűseként ismert Szabó Gergely „Szög” szimfonikus power metal zenekarának, a Mandarának a debütáló anyaga.
A Way Of Dreams címet viselő 32 perces, 5 dalos EP megjelenés napján szöveges videóval debütált. A nyitó Endless Night… Momentary Dawn számuk után másodikként az Embrace Your Dream következett. Majd a kislemez mini-történethez igazodva, az Aimless folytatta a sort. Ez utóbbi két videót láthatjátok most.
MANDARA – Embrace Your Dream (Hivatalos szöveges videó / Official lyric video)
MANDARA – Aimless (Hivatalos szöveges videó / Official lyric video)
Way Of Dreams címmel jelent meg a Dalriada együttes billentyűseként is ismert Szabó „Szög” Gergely vezette szimfonikus power metalt játszó Mandara bemutatkozó kislemeze.
„A Mandara zenekar története egészen 2008-ig nyúlik vissza. A klasszikus képzettségű billentyűs és zeneszerző, Szabó Gergely ‘Szög’ ekkoriban írta meg az első olyan dalait, amelyekkel a komoly- és filmzene, valamint a melodikus metal harmonikus egyesítését tűzte ki célul. Néhány éven át – egyéb zenei projektek mellett – a komponálás került előtérbe; a tényleges alapítás, így az első stabil felállás kialakulása 2014-re datálható.
A Mandara zenéjét egyedi atmoszféra, nagy ívű, epikus dallamvezetés, sűrű, szimfonikus hangszerelés és progresszív, klasszikus harmonizálás jellemzi. A Way Of Dreams című bemutatkozó EP egy zaklatott lélek intellektuális utazásáról szól, aki az őt kínzó álmokat hirtelen megvilágosodásként éli meg, s megtalálja az erőt ahhoz, hogy megváltoztassa mindennapi életét. E lélek bármelyikünk lehet.”
A három énekest is felsorakoztató csapat bemutatkozó EP-jéről most a Endless Night… Momentary Dawn című daluk szöveges videóját nézhetitek meg.
MANDARA – Endless Night... Momentary Dawn (Hivatalos szöveges videó / Official lyric video)
A banda időközben már dolgozik a soron következő hanganyagon, mely egy több lemezes fantasy-történet első darabja lesz.