Címke: Mindfields Factory

Mindfields Factory hírlevél

Kedves Barátaink! Örömmel szeretnénk bejelenteni, hogy a Mindfields Factory zenekar megtalálta új énekesét! A lassan több mint egy évig tartó keresés végül meghozta gyümölcsét, és így szeretnénk bemutatni Duma „Conan” Róbertet, akiben méltó utódra leltünk Attila után.
Robi hangja meghallgatható egy demófelvételen, amit a Lake of Roses-ból készítettünk, és a honlapunkról letölthető.
A 2009-es év így új lehetőségeket hoz a zenekar számára, hiszen már megkezdődtek a munkálatok, hogy Robi minél hamarabb megtanulja teljes nagylemezanyagot. A közeljövőben lejátszunk néhány koncertet, majd végre elkezdődik a zeneileg már egy éve feljátszott nagylemez éneksávjainak rögzítése.
Figyeljétek a weboldalunkat, ahol folyamatosan fogunk híreket adni a zenekari helyzetről!

Mindfields Factory- a minőség halad előre!!!

Nemrég adtuk hírül,hogy a Mindfields Factory énekese Tóth Attila okt.16.án ismét versenyre kell,az István a királyba Koppány szerepéért A társulatba az M1-n. Most viszonyt büszkén jelentem,hogy Attila továbbjutott a decemberi döntőbe,és már a gálaesten fog szerepelni,és körvonalazódnak a 2008-as tervek már. Akit érdekel ez a remek banda,az okt.21.én 20htólo meghallgathatja élőben a bp.i E klubban,egy speciális show keretén belül,ahol a Hollywoodoo meghívására lép fel a banda,és természetesen Attila is.A őszi dátumok természetesen állnak a Rock Karaván koncerteken belül,amit a www.rockcaravan.extra.hun vagy a www.mindfields.hun tudtok lecsekkolni.
 
 Mindenkit szeretettel várunk,mert nagy boogie lesz!!!
 
 Kapunyitás:18h
 
 Üdvözlettel
 Lőrinczy Attila
 St.art produkció
 zenekari képviselő
 
 Figyelem!
 
 Holnap Fade Out,Contrast buli a bp.i W2be 21h

Mindfields Factory – Mindfields EP – 2007

A Mindfields zenekar története kísértetiesen hasonlít a Dream Theater alakulásának körülményeire. Azontúl, hogy ugyanolyan progresszív alapokban gyökerező zenét játszanak, mint tengerentúli társaik, amellett információim szerint ketten a Zeneakadémia hallgatói, illetve ott ismerkedtek meg és hozták össze a bandát. A felvételek házilag készültek, de a keverés a Denevérben folyt. Tisztán, szépen szól az anyag, bár egy […]

Tovább »