Október 19-én jelenik meg a Perihelion Zeng című albuma. A 2014-es Nap fele néz c. bemutatkozó EP után a francia Apathia Records-szal kötött szerződést a csapat.
A nyolc számos, bő félórás lemezről elsőként az Égrengető című dalhoz készült klip jelenik meg:
A Perihelion zenekar soron következő, „Zeng” című nagylemeze a francia Apathia Records-nál jön ki október 19-én.
A borítót a méltán híres Costin Chioreanu tervezte, az új anyaghoz az első ízelítő is megérkezett:
Az egykori Neokhrome tagokból alakult debreceni csapat a kiváló bemutatkozó EP után ismét stúdiózik.
A Facebook oldalukon folyamatosan tudósítanak a munkáról:
„Helyzetjelentés a stúdióból! Elkezdtük a dobfelvételeket, nagyon jól szól a cucc! Ahogy az alábbi videón hallható, túlzottan azért nem puhultunk el…
„Örömmel jelentjük, hogy befejeztük a dobfelvételeket! Egy heti fáradságos munkánk eredményeképpen most minden úgy szól, ahogy szerettük volna, jöhet a többi hangszer!”
A debreceni Perihelion zenekar a következő hírt osztotta meg facebook oldalán: „A 2011-ben felvett és nemrégiben újra kiadott, Perihelion c. lemezünkhöz eredetileg felvettük az Emperor klasszikus I am the black wizards c. dalát is, a lemezre azonban végül nem került fel. Most ismét elővettük a felvételt, rögzítettük a hiányzó vokálsávokat és örömmel osztjuk meg veletek a végeredményt. Ahogy erről korábbi tribute lemezeken történő vendégszerepléseink is tanúskodnak, soha nem voltunk hívei egy dal „szolgai” lemásolásának feldolgozás címszó alatt, így ez a felvétel is inkább újraértelmezésnek tekinthető, mintsem szimpla feldolgozásnak.”
A zenekari Facebook oldalon jelentették be, hogy a csapat felállásában változás történt:
„Nagy örömünkre szolgál, hogy bejelenthetjük: új tag csatlakozott a zenekarhoz basszusgitáros poszton, aki nem más, mint Hubicska Balázs, a zseniális miskolci Karst zenekar gitárosa. Már túl is vagyunk az első közös koncerten, ahogy a mellékelt kép is mutatja, mely Petrozsényből hazafelé készült.
Somoskői Viktor ex-basszusgitárosunknak sok szerencsét és minden jót kívánunk a további zenei pályafutása során!”
A Perihelion zenekar a Facebook oldalán tette közzé az alábbi hírt:
„Örömmel jelentjük be, hogy az amerikai Black Plague Records és Metallic Media kiadók összefogásaként megjelent egy különleges kiadványunk. A zenekar 2012-es, még Neokhrome név alatt kijött „Perihelion” c. nagylemeze újbóli kiadásra került, immár Perihelion zenekarnévvel.
Az anyag külön érdekessége, hogy bónuszként szerepel rajta a teljes „Nap Fele Néz” EP-nk is. Így tehát ez a zenekar „nulladik” albuma, de az EP hivatalos, fizikai formátumban történő kiadását is jelenti egyben.
A speciális kiadvány a tengerentúlon kerül terjesztésre, de közvetlenül tőlünk is megvásárolható erősen limitált példányszámban. Akit érdekel, jelezze a contact@perihelion-official.com e-mail címen, vagy itt.”
Nap fele néz címmel megjelent és letölthető a debreceni Neokhrome-ból Perihelion-ná változott csapat új EP-je.
Az anyagra a korábban klippel is megtámogatott címadó és egy másik saját szerzemény mellett a VHK Verőfény c. dalának feldolgozását vették fel Vasvári Gyuláék. Nap Fele Néz EP by Perihelion
A Perihelion zenekar friss hírleveléből értesülhettek a legújabb videójukkal kapcsolatos tudnivalókról:
„Örömmel tesszük közzé első videóklipünket. A klip a hamarosan megjelenő „Nap fele néz” EP címadó dalához készült, a megvalósítás pedig a nemzetközileg elismert Costin Chioreanu keze munkáját dícséri.
Aki nem ismerné, Costin olyan zenekarokkal dolgozott/dolgozik, mint pl. At The Gates, Ihsahn, Darkthrone, Deicide, Ulver, Arcturus, Mayhem és megszámlálhatatlan más ismert banda, így nagy megtiszteltetés, hogy együtt dolgozhattunk.”
A Neokhrome történetének eddigi legnagyobb és számunkra legizgalmasabb mérföldkövéhez értünk. Rövid mérlegelés után úgy döntöttünk, hogy ezentúl Perihelion néven folytatjuk utunkat. Régóta éreztük már, hogy egy olyan névre van szükségünk, mely sokkal jobban kifejezi azt a világot, amit a zenénk képvisel. Ez a döntés egyszerre jelent lezárást, folytonosságot és új kezdetet is. Az új név egyértelmű továbbvitele a legutóbbi lemezzel megkezdett útnak és a folyamatos zenei megújulással egy merőben új kezdet is.
Első hivatalos videoklipünket február 26-án tesszük közzé és hamarosan érkezik a zenekar első EP-je is!
A magyar black metal szféra sosem örvendett hatalmas tiszteletnek és hírnévnek. Sok próbálkozásunk volt már arra, hogy nemzetközi vizekre evezzünk egy-két alkotással és van, akinek sikerült is, igaz, még a kezdetek kezdetén. Erre ragyogó példa Csihar Attila és a Tormentor története, illetve eme énekes úr későbbi pályafutása is. Ám figyelemre méltó, hogy a mostani világban, […]