Új dallal jelentkezik a nemzetközi felállású post-rockban jártas Esben & The Witch. A 2008 óta aktív banda szellős, éteri hangzását kifejező vokállal kombinálják, ami megkapó hangulatot teremt körülöttünk. Ezt ti is megtapasztalhatjátok új albumukon, ami a Hold Sacred címet kapta. A Nostromo Records jóvoltából megjelenő album május 12-től lesz elérhető. Albumelőzetesként pedig szolgáljon a True Mirror.
Crippled Black Phoenix-el egy számomra ismeretlen tájra tévedtem. Ezért óvatosan lépkedtem a számomra ingoványos talajon, de a sajátos hangvételű szerzemények kapcsán erős kapaszkodókra leltem, így bátran vetettem bele maga a banda új nagylemezének a feltérképezésébe. Azt kell mondanom, hogy végül ez egy igen élvezetes utazásnak bizonyult. Talán engem, ami a formáció kapcsán elsőre megragadott, és végül […]
2011-ben alakult a post-metal/rock-ot játszó, London városából származó Dawnwalker és eddig négy album volt köthető a nevükhöz. Ez a szám most már múlt időbe tehető, ugyanis augusztus 19-én meg fog jelenni az ötödik korong. A House of Sand a banda elmondása szerint szakít az előző album post-rock-os, folk metal-os hangzásvilágától, és egy sötétebb tónusú, nehezebben megfogható lemezt szándékoztak készíteni. Hallgassátok meg az első lemezelőzetesüket, a Coming Forth By Day-t:
Nem egyszerű feladat instrumentális zenét tolni, főleg azért, mert a hozzám hasonló maradi emberek ezt ritka nehezen emésztik meg. Nem is esek túlzásba ezek hallgatásával, de a német Bruecken által küldött friss, Ataxie című dal azért csak lecsúszott, sőt kifejezetten tetszett. Az oldenburgi székhelyű csapat a hangulatos, ugyanakkor energikus és belső feszültséget rejtő post-rockra esküszik, ebből pedig már a második dalcsokruk kiadására készülnek.
A srácok nagyszerűen viszik át a nyomást, frusztrációt a zenébe, melyet olyan kettősségeknek tulajdonítanak, amely a személyes felelősséggel foglalkozik a jelenleg legnagyobb társadalmi problémákat tekintve. Egyre sürgetőbbé válik a világban a kényszer, hogy lépjünk, tegyünk környezetünkért, megőrizzük a sokszínűséget a kultúránk számára, miközben maga az emberiség a totális pusztítás és a teljes globaliizáció, összeolvasztás irányába tart. A dalok olyan területeket próbálnak meglovagolni, int az empátia, a cselekvés és gondolat közötti szakadék. A teljes anyag március 25-én kerül nyilvánosságra Innere Unruhen címmel, erről hallgathatjátok meg ti is a kellemesen elbizonytalanító tételt.
A körülbelül egy éve aktív Скубут [Skubut] az ausztriában élő fiatal orosz zenész, Mikhail Shlepin. Zenéje hideg, megrendítően sötét, ugyanakkor gyönyörű, fájdalmas szomorúsággal teli. Ügyesen keveri az éles jéghidegséget és a minimalizmust az orosz doomer zenekarok jellegzetes, intenzív melankóliáját és érzelmi zaklatottságát.
Az első szám, az Акт самоубийства rejtett rögeszmékről szól. Minden gondolat egy öngyilkos fantáziájában bontakozik ki. Csábítóan sötét és átható varázslat lehel a baljós, dübörgő, komor basszusvonal által épített sűrű zenéből. Fenyegető, zümmögő, jeges szinti örvények árasztanak el. Kitartóan lüktető, morbid homály vesz körül a csilingelő gitár visszhangjai között. Ha borzongást keresel, csak hallgasd…
Declines Are Long Gone címmel február 19-én jelenik meg a post-rock, stoner rock, brit rock és shoegaze elemeket tartalmazó francia duó új, öt számos EP-je a LyloProd jóvoltából. Time Hails No Suns daluk pedig már meg is hallgatható az anyagról. A bandát Marine Arnoult énekes, dobos és Clément Douam basszusgitáros alkotja.
Jó hír a Deftones, Russian Circles, Tool, Spotlights rajongóknak! Ugyan némi késéssel adunk hírt, róla, de nemrég megjelent a Tiny Tree második, XI című lemeze. Nem is sokat késlekedtünk, hisz az albumot magát még 2020. decemberében írták és vették fel az Analog Time Machine stúdióban Michigan-ben. Az ambient, elektronikus post-rock (bár magukat nem határolták be) projekt megálmodói: Addison Eilers – gitár/ének, Paul L Jensen – dobok és szintetizátor, ill. a lemezen JD Pinkus – basszus.
Az album December című dalban vendégszerepel JD Pinkus basszusgitáros (Butthole Surfers, Melvins, Honky, Daddy Longhead). A korong 180g-os fekete-fehér márvány vinyl-en, továbbá CD Digipak, és színes kazetta formátumban is elérhető. A kényelmeseknek, ill. korunk gyermekeinek pedig digitálisan.
A francia post rock négyes Bruit≤ közzé tette a közel egy éve megjelent The Machine Is Burning And Now Everyone Knows It Could Happen Again album teljes anyagát élő előadásban a Decibel Magazin segítségével. A témájában és zenei megoldásaiban egyaránt szétterjeszkedő albumról annak idején itt adott hírt a Fémforgács.
A csapat maga 2016-ban alakult megelőző Toulous-i pop-rock formációk tagjaiból. Kísérletező kedvű dalaikkal később két elő előadáson rögzített felvétel formájában jelentkeztek. Az akkor Clément Libes (basszus és hegedű), Damien Gouzou (dobok) és Théophile Antolinos (gitár) alkotta trió a progresszív zenei irányzatok felé haladt, valójában stílushatárokat nem ismerve. Ekkor csatlakozott Luc Blanchot (cselló) így a Bruit jelen felállása 2018. januárjától teljes. A csapat 2018. júliusában az Elusive Sound-nál jelentette meg az év őszén első EP-jét, Monolith címmel. A Bruit ekkor franciaországi és belga turnéra indult, a Shy Low, Slift, The Black Heart Rebellion, Silent Whale Becomes A Dream, Jean Jean, Endless Dive, Poly Math, Orbel, A Burial At Sea csapatok előtt lépett fel.
Az élő előadások csúcsa a színtérnek teret adó 2020-as Dunk Festival… lett volna, ám a terveket keresztülhúzta a járvány terjedése. A zenekar így az egyéb megszólalási, megjelenési lehetőségeket próbálta megkeresni. A lemezbemutató videofelvétel idejére a dobos posztján változás következett be: a mély ritmusokat már Julien Aoufi szolgáltatja az élő előadásban.
Az album felvételeit La Tanière irányította az Elusive Sound stúdióban, míg rögzítésére sok francia műhelyben került sor, a hangzás változatossága érdekében. Az album artwork-jét Bobby, Mehdi Thiriot, és Sebastien Blanch készítette.
BRUIT ≤ THE MACHINE IS BURNING - LIVE -
A címadó, 10-perces felvétel élő elóadásban
Az filmre került előadást tavaly novemberben rögzítették a Toulous-i Gesu templomban, akkor, amikor az országot teljesen megfagyasztotta a járvány második hulláma. Ennek köszönhetően a sötét és izgatott atmoszféra megjelenik az előadásban is. A kora reggeli órákban készített felvételeket így hatották át a néma városba hirtelen, már-már fülsüketítőn betörő zajok („bruit”).
A film készítésekor különös élményként szerezve csatlakozott a főváros Nemzeti Rézfúvós szekciója és Wanying Lin orgonista (az „orgona Stradivarija”), a templom elképesztő hangzású hangszerét megszólaltatva. A hallgatóságot bizonyosan magával ragadja és elsodorja a mű megszólaltatása.
A környezet és a hangszerek lehetőséget teremtettek arra, hogy az album dalainak minden mélységét és magasságát az elképzelések szerint tudják megjeleníteni. A Bruit célja az volt, hogy a hallgatóban is felvetődjék a kérdés How far can we go – milyen messzire juthatunk még? – s a kérdés közvetlenül kapcsolódik a pillanathoz, a környezethez az átélt társadalmi eseményekhez. A neogótikus templom falai hallhatóan rezonáltak a gondolatra. A Decibel révén közzétett felvételen jól hallható minden apró zenei megmozdulás, egy-egy díszítés, dallam-ötlet formát öltve. A zenekar a rendkívül összefogott előadásával jócskán kihozta a lehetőséget abból a helyzetből, amibe a víruskorlátozások kergették – többek közt – magukat az előadókat is.
Johan G. Winther sok dologból kivette már a részét, hiszen hét lemezt adott ki a Scraps Of Tape nevű rockzenekarral, hármat a black/hardcore egyveleget játszó Blessings csapatával, tavaly pedig a Barrens nevű post-rock trió tagjaként tevékenykedett és adott ki egy nagyszerű lemezt. Mindeközben Johan apa lett, ami új érzéseket keltett benne és ezt a kettősséget – öröm és bánat, boldogság és harag – szerette volna zenei formába önteni. Ennek igen egyedi módját választotta, egy svéd erdő közepén található kis kabinba vonult vissza, ahányszor csak megtehette és itt rögzítette saját bemutatkozó lemezét. Ez a márciusban érkező Blacken The World, melynek borítóján születésének helyét is láthatjuk. A lemezen a kettősség mikéntje igencsak egyszerű formában nyilvánul meg: akusztika keveredik digitális hangokkal, könnyed hangok keverednek a nehezebb és baljósabb hangokkal. A kettősség egyértelműen feszültséget teremt, egy olyan feszültséget, mely mindennap az életünk részeként velünk van, amikor olyan döntést hozunk, ami életünket új irányba terelheti. A pillanatnyi gondolatok, érzések szülte zene nehezen bekategorizálható, viszont a most közzétett beharangozó alapján veszettül jól szól.
Johan G. Winther - Blacken the World (Official Audio)
2020-ban jelent meg a 2 by bukowksi legutóbbi albuma, a Her Kind Fight Everything. Az ambient/doom/post-rock/kraut-rock (ha lehet és érdemes egyáltalán behatárolni) stílusú lemezről a Fémforgács felületén korábban itt tájékozódhattak az olvasók. A csapat nevében a formációval kapcsolatos kérdések megválaszolására Achilles és George állt rendelkezésünkre. Bármily sok anyagotok van a bandcamp felületen és több net-es […]