Címke: Post-rock

Johan G. Winter – kabin az erdő mélyén

Johan G. Winther sok dologból kivette már a részét, hiszen hét lemezt adott ki a Scraps Of Tape nevű rockzenekarral, hármat a black/hardcore egyveleget játszó Blessings csapatával, tavaly pedig a Barrens nevű post-rock trió tagjaként tevékenykedett és adott ki egy nagyszerű lemezt. Mindeközben Johan apa lett, ami új érzéseket keltett benne és ezt a kettősséget – öröm és bánat, boldogság és harag – szerette volna zenei formába önteni. Ennek igen egyedi módját választotta, egy svéd erdő közepén található kis kabinba vonult vissza, ahányszor csak megtehette és itt rögzítette saját bemutatkozó lemezét. Ez a márciusban érkező Blacken The World, melynek borítóján születésének helyét is láthatjuk. A lemezen a kettősség mikéntje igencsak egyszerű formában nyilvánul meg: akusztika keveredik digitális hangokkal, könnyed hangok keverednek a nehezebb és baljósabb hangokkal. A kettősség egyértelműen feszültséget teremt, egy olyan feszültséget, mely mindennap az életünk részeként velünk van, amikor olyan döntést hozunk, ami életünket új irányba terelheti. A pillanatnyi gondolatok, érzések szülte zene nehezen bekategorizálható, viszont a most közzétett beharangozó alapján veszettül jól szól.

Johan G. Winther - Blacken the World (Official Audio)

Interjú a 2 by bukowski két tagjával

2 by bukowsky HKFE

2020-ban jelent meg a 2 by bukowksi legutóbbi albuma, a Her Kind Fight Everything. Az ambient/doom/post-rock/kraut-rock (ha lehet és érdemes egyáltalán behatárolni) stílusú lemezről a Fémforgács felületén korábban itt tájékozódhattak az olvasók. A csapat nevében a formációval kapcsolatos kérdések megválaszolására Achilles és George állt rendelkezésünkre. Bármily sok anyagotok van a bandcamp felületen és több net-es […]

Tovább »

2 by bukowski – Her Kind Fight Everything (2020)

2 by bukowsky HKFE

A 2 by bukowski legutóbbi, 2020-as lemezének hangulata végre magával ragadott. Vártam a pillanatot, amikor az elektronikus hatású doomos ambient, más szavakkal élve post rock úgy fog átölelni és betakarni, hogy nehezen tudjak szabadulni hangokból szabott meleg paplanja alól. Nekem zenehallgatáskor arra van igényem, hogy egy albumot megismerjek annyira, hogy utána háttérként is élvezettel hallgassam. […]

Tovább »

2 By Bukowski – ha eleged van a világ zajából…

Görögország első hivatalos post-rock bandája volt 1998-ban a 2 By Bukowski nevű formáció, amely azóta ettől az egyszerű skatulyától is igencsak eltávolodott. Jelenleg drone rock zenekarként határozzák meg magukat, amivel nehéz lenne vitatkozni friss anyaguk, a Her Kind Fight Everything meghallgatása közben. Végtelenbe nyúló, mégis nyugtató gitárhangok sokasága és a klasszikus rockzene érdekes keveréke vár arra, aki szeretne távol kerülni a világ zajától.

2 By Bukowski - Her Kind Fight Everything (Full Album 2020)

Vvilederness – új mellékprojekt

 Kapiller Ferenc nevével azok ismerkedhettek meg eddig, akik követték az egyébként képzőművészként tevékenykedő zenész saját, instrumentális post-rock lemezeit, melyek Release The Long Ships néven jelentek meg. Kapiller most saját univerzumának bővítésén dolgozik, melynek első lépcsőfoka a szintén saját maga által jegyzett Vvilderness, mely továbbra is az északi mitológiából merít, ugyanakkor szakítva az instrumentális múlttal, jóval keményebb, black metal témákat is tartalmaz. Végeredményben egy epikus, atmoszférikus black metal egyveleget kapunk, amit ismét a művész borítója takar majd, a lemezről pedig már két dalt is meghallgathatunk. A kiadvány egyébként október 7-én fog megjelenni. 

<a href=”http://releasethelongships.bandcamp.com/album/devour-the-sun”>Devour The Sun by vvilderness</a>

Lvmen – egy régi ismerős

 Rég adott hírt magáról a cseh Lvmen zenekar, akiknek kísérletezős, post-hardcore, ambient zenéje és monumentális dalszerkezetei annak idején elég pozitív fogadtatást kaptak még nálunk is. A csendet megtörve, bármiféle bejelentés nélkül jött most a folytatás, a rengeteg vendéggel dolgozó brigád pedig ezúttal sem hazudtolja meg magát, ami az elborultságot illeti, ezt tesztelhetjük le a Mitgefangen Mitgehangen dalaiban. Neurosis elvetemült pillanatainak rajongói előnyben vannak a megemésztés folyamatában…

<a href=”http://lvmen.bandcamp.com/album/mitgefangen-mitgehangen”>Mitgefangen Mitgehangen by LVMEN</a>

Klimt 1918 – Sentimentale Jugend – 2016

       Gondoltam érdekesebbé teszem kicsit 2016 utolsó hangpróbáját és megpróbálok minden egyes ajánlatról írni néhány gondolatot, hátha még több embert ösztönözhetek a részvételre azzal, hogy egyetért, vagy melegebb éghajlatra küldve más véleményt nyilvánít egy adott lemezzel kapcsolatban. Immár elérkeztem a tízedik lemezhez, ami nem más, mint az olasz Klimt 1918 Sentimentale Jugend című […]

Tovább »

Zuhatag – EP premier

Season One: Vesna címmel jelent meg az post-rockban utazó Zuhatag bemutatkozó kislemeze. A 3 számos EP szellős post-rockos elemeinek egyfajta átfogó atmoszférát adnak a világzenés elektro flow betétek.

Csak megtörtént. Spontán volt az ötlet, azt sem tudtuk, hogy konkrétan mit is szeretnénk, csak valamit kéne zenélni. Az első próba alkalmával jóformán nem is beszéltünk a zenekarról, csak kicsit improvizáltunk együtt, aztán jött a flow, ment a flow, és beszélgettünk. Egy csomót beszélgettünk…

Ahogy megismerkedtünk jobban, megtudtuk, hogy eddig mindannyian úgy vágtunk bele az alkotásba, hogy még ha nem is tudtuk hol a vége, de tudtuk, merre akartunk haladni, aztán ki-ki hogyan követte ezt szigorúbban vagy lazábban. Most nem így volt. Aztán rájöttünk, hogy az a töredék idő, amikor tényleg spontán jön a lendület, mekkora kincs és milyen mélyre tudunk tekinteni az eszközeink tárházába.

 

A vég kezdete – God is an Astronaut, iamyank koncert

Már korábban volt szerencsém látni Írország szülötteit, ahogy szétrombolják erőteljes post-rock hatásukkal a színpadot. Ennek fényében nem tudtam, mire számítsak ezen a bizonyos huszadikai estén. Sok mende-monda keringett, miszerint már szinte csak az új számokat játszák a srácok, épp ezért vegyes érzelmekkel vágtam bele az estébe. A minimális igények – sör, kabátlerakat, jegybeváltás – kielégítése […]

Tovább »
1234