Címke: Bruecken

Bruecken – Energia és hangulat kéz a kézben

Nem egyszerű feladat instrumentális zenét tolni, főleg azért, mert a hozzám hasonló maradi emberek ezt ritka nehezen emésztik meg. Nem is esek túlzásba ezek hallgatásával, de a német Bruecken által küldött friss, Ataxie című dal azért csak lecsúszott, sőt kifejezetten tetszett. Az oldenburgi székhelyű csapat a hangulatos, ugyanakkor energikus és belső feszültséget rejtő post-rockra esküszik, ebből pedig már a második dalcsokruk kiadására készülnek.

A srácok nagyszerűen viszik át a nyomást, frusztrációt a zenébe, melyet olyan kettősségeknek tulajdonítanak, amely a személyes felelősséggel foglalkozik a jelenleg legnagyobb társadalmi problémákat tekintve. Egyre sürgetőbbé válik a világban a kényszer, hogy lépjünk, tegyünk környezetünkért, megőrizzük a sokszínűséget a kultúránk számára, miközben maga az emberiség a totális pusztítás és a teljes globaliizáció, összeolvasztás irányába tart. A dalok olyan területeket próbálnak meglovagolni, int az empátia, a cselekvés és gondolat közötti szakadék. A teljes anyag március 25-én kerül nyilvánosságra Innere Unruhen címmel, erről hallgathatjátok meg ti is a kellemesen elbizonytalanító tételt.

BRUECKEN - Ataxie (official Video)