Címke: Watch My Dying

Watch My Dying – megjelent és elkerülhetetlen

Az idén 25. születésnapját ünneplő csapat múlt éjjel szabadította a nyilvánosságra legfrissebb lemezét. Az Egyenes kerülő című anyaggal nem tévedhetsz, ha szeretted a csapatot.

A nyolc dalt és három ambient közjátékot tartalmazó Egyenes kerülő a Metal.hu gondozásában érkezett, akiknél korábban a Fényérzékeny és a Moebius albumok újrakiadásai is megjelentek. A lemez digipak CD és vinyl formátumban egyaránt kapható, utóbbi limitált példányszámban, így érdemes előrendelnie annak, aki nem akar lemaradni róla. 

Az új albumhoz és a 25. jubileumi évhez turné is kapcsolódik, melynek koncertjein a Watch My Dying a 10. születésnapját ünneplő Ørdøg társaságában lép majd fel. Több állomáson az idén másfél évtizede aktív Don Gatto is csatlakozik majd hozzájuk, a budapesti koncerten, az A38 Hajón pedig a transzcendentális doom metalt játszó The Answer Lies In The Black Void lesz a vendég. 

A Jubileumi Turné 24 fedőnévre keresztelt sorozat állomásai: 
Október 4, péntek – Tatabánya, Roxxy + Don Gatto
Október 11, péntek – Hódmezővásárhely, Hódstock Fesztivál
Október 19, szombat – Kecskemét, Ápoló + Don Gatto
November 1, péntek – Budapest, A38 + The Answer Lies In The Black Void
November 8, péntek – Győr, Bridge
November 15, péntek – Dunaújváros, Kaptár
November 23, szombat – Székesfehérvár, Nyolcas
December 7, szombat – Szombathely, Végállomás + Don Gatto

Watch My Dying – Fedetlen Lépés – Klippremier

Fotó: Hilák Antónia

Fedetlen Lépés címmel megérkezett a Watch My Dying új videója. Az idén 25. évfordulóját ünneplő zenekar szeptember 5-én Metal.hu gondozásában adja ki Egyenes kerülő címre keresztelt új lemezét, amire csupán tizennégy évet kellett várnunk. Az idei Rockmaraton Fesztiválon adott koncert előtt forgatott kisfilmben számos barát, ismerős, zenész kolléga tűnik fel, a végeredmény pedig jellemző módon ugyanúgy értelmezhető nosztalgikus tiszteletadásként, mint fanyar kikacsintásként.

„Hatalmas örömmel tájékozatjuk Önöket, hogy a Rockstar Magazin oldalán megjelent az új albumunk második felvezető videója, a Fedetlen lépés. A klipet a No Total Films készítette ismét, ezúttal a Rockmaraton Fesztiválon, akiknek hatalmas köszönetet szeretnénk mondani a lehetőségért. Praxisunk egyik legfurább klipje ez. Ha valaki néhány hónapja azt mondta volna, hogy majd manósapkás emberekkel fogunk sétálgatni a strandon, benne lesz Bob Macura meg egy csomó szappanbubi, magunk se hittük volna el. Most már jöhet bármi.”

Watch My Dying - Fedetlen lépés

A zenekar énekese, Veres Gábor így beszélt a most debütáló dalról:

„Ez született meg utolsóként az Egyenes Kerülő dalai közül, úgy érkezik meg az album vége felé, mint az első levegővétel egy jó helyre célzott gyomros után. Van benne egyfajta pozitív lendület, amire azonnal felkaptuk a fejünket. Az előző videót a lemez egyik legkeservesebb tételéhez forgattuk, nem véletlenül társult hozzá nyomasztó, fekete-fehér képi világ, most viszont szerettük volna megmutatni az ellenpólust, egy napsütésben forgatott, harsány színekkel operáló videóval. A Fedetlen lépés zeneileg a kevésbé jellemző témák közé tartozik, de az elsőként kihozott Napköszörűvel együtt jól illusztrálják az új album gondolati ívét, hangulati szélsőértékeit, amikből persze ezek mellett is van még néhány.”

„Azonnal éreztük, hogy ez az egyik legerősebb szám az albumon, viszont a Napköszörű addigra teljesen elkészült, és azt ilyen klasszikus »visszatérés« hangulatúnak éreztük. A koncepció Gábor fejéből pattant ki: a Fedetlen lépésnek van egyfajta hardcore-os lüktetése, ami azonnal felidézte benne a kamerába mutogatós Biohazard-klipek világát, a Rockmaraton pedig kiváló alkalmat jelentett arra, hogy közvetlenül fellépés előtt, 50 fokban garantált bőrrákot és hőgutát kapjunk a rajongóinkkal együtt. Annyit szerettünk volna közölni, hogy sokáig tartott, amíg újra életjelet adtunk, de nem tűntünk még el, és nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, aki rendületlenül kitart a zenekar mellett.” – tette hozzá Potkovácz Márk (Stabbed, The Answer Lies In The Black Void) dobos.

„Miután a helyszínt kitaláltuk, azon kezdtünk agyalni Imivel – Eszenyi Imre, a zenekar basszusgitárosa -, hogy a délutáni napfény meg a nagy terek mellett mitől lesz ez tartalmas négy percen át. Aztán beugrott, hogy a Headbangers Ball-korszakban odavoltunk a Biohazard meg Machine Head klipjeiért, amik tele vannak közönséggel forgatott tömegjelenetekkel. Főleg a funkciótlan keménykedés imponált ezekben, ahogy a sleppel együtt VONUL a zenekar, meg persze az olyan kötelező elemek, mint szigorú arcok, fenyegető kézmozdulatok, kamerába megmondás, méltatlankodás, opcionálisan egy-két pitbull, szóval ezek a nagyon macsó dolgok, amiknek az lehetett a lényege, hogy mindig erősebbek, akik sokan vannak. Itt volt az ideje, hogy átültessük 2024-be a kilencvenes évek szép hagyományait! Megkérdeztük a Rockmaraton stábját, ők pedig imádták az ötletet, és megígérték, hogy nem uszítják ránk az őröket. Aztán ki is hirdettük a tervünket a zenekari Facebookon, hogy amikor eljön az idő, ne csak öten lófráljunk szégyenszemre a kamera előtt.” – fejezte be a történetet Gábor.

A lemezről korábban már bemutatott Napköszörű daluk itt érhető el.

A forgatás kezdéséről a zenekarnak természetesen sikerült elkésnie – aminek oka a klip elején látható is -, így némi logisztikai problémával is járt a leendő szereplők összecsődítése. 

(tovább…)

Negyedszer is szúnyogirtás Esztergomban – hétvégén itt a 4. Kill The Mosquitoes

Amikor a Covid és a kényszerű helyszínváltozás egyértelművé tette pár éve, hogy a Sportalshow fesztivál öt alkalom után megszűnik, sokáig kérdéses volt, lesz még rockfesztiválja a Sportalsónak? A válaszra egészen 2021-ig kellett várni, amikor is a helyzet adta lehetőségeket kihasználva a klub úgy döntött, teljes visszavonulás helyett csak a méreteket rendezi át.

Kill The Mosquitoes feszt 2024

A kvázi újrakezdésről a szervezők elég érdekesen nyilatkoztak:

„Igazából nekem nem volt kérdés, folytassuk-e? Bár nem mondom, hogy nem játszottam el a gondolattal, miszerint itt a vége. Aztán Bozsó meggyőzött.” – mondta Szénégető Richárd, majd hozzátette, azért nem volt ennyire egyszerű. – „Kicsit olyan volt, mint amilyennek a Sportalshow-t eredetileg megálmodtuk. Kicsi fesztivál, kisebb zenekarokkal.”

„Nagyon nem akartam én már fesztivált és ha a szívünkre tesszük a kezünket, ez inkább egy kerti party, zenekarokkal, mintsem ténylegesen fesztivál. Amiben viszont utánozhatatlan, az a helyszín és a hangulat!” – tette hozzá Bozsó, a fesztivál másik szervezője – „Idén a város az árvizet ugyan megúszta, de a szúnyogokat nem sikerült, így aktuálisabbak vagyunk, mint valaha!”

A rendezvénynek ezúttal is az esztergomi Rugby Club Hostel ad otthont, a Mária Valéria Híd lábánál, festői környezetben, elképesztő kilátással. A két nap alatt 14 zenekar lép fel, illetve szombat délután könyvbemutató is várja az érdeklődőket. A zenei felhozatal idén egy különleges koncepció mentén épült fel, amit Bozsó nem is hagyott szó nélkül:

„Azt gondoltam, idén legyen úgy headliner mentes a buli. Egy nagy zenekar helyett legyen mindenki headliner! Meghívtuk egy csomó barátunkat és a végső line up pontosan olyan lett, amilyennek megálmodtam!”

A buli pénteki napján fellép a Watch My Dying, a Don Gatto, a CYD, a Devoid, a Beerzebub, a Hemlock (USA) és a No Man Is Without Fear. Szombaton pedig a 6 év után első koncertjét Le Panic, az Ordog, a Tűzkerék xT, a No Exit (aus Berlin) (DE), a BTK, az FM123 és az Anyám borogass! 

Ha pedig ez nem lenne elég, akkor szombat délután, írói kerekasztal is lesz, ahol történelmi regényírók beszélnek a könyveikről és a műfajról. A beszélgetésen részt vevő írók: Buótyik Dorina, Fodor Gergő, Pető Zoltán, Nagy-Miklós Péter. A beszélgetés moderátora pedig Békés Nikolett lesz, a Könyvelvonó youtube csatorna műsorvezetője.

A buli Facebook eseménye:
https://www.facebook.com/events/1121160699144271 

A kerekasztal Facebook eseménye:
https://www.facebook.com/events/459536750339328/ 

Két hét múlva indul a Rockmaraton

Pontosan két hét múlva startol az öt év után visszatérő jubileumi 30. Rockmaraton! A helyszín – ahogy 2015 óta mindig – Dunaújváros, a Szalki-sziget, ahol a hazai előadók, és zenekarok mellett minden eddiginél komolyabb nemzetközi fellépőgárda ad koncertet a fesztivál három színpadán. Elő a metalvillákat, headbangelésre felkészülni!

Koncertek napi bontásban:


06.11. csütörtök

Accept, Alestorm, Dynazty, Caliban, Destruction, Unearth, Krisiun, Totális Metal, Archaic, Dalriada, Insane, Junkies, Lovecrose, Noble Victory, Phoenix RT, Remorse, Leander Kills, Beneath The Void, Heedless Elegance, Hollywood Rose, Mudfield

Eseményoldal: https://www.facebook.com/events/961146958780654

06.12. péntek

Amorphis, Beast In Black, Carcass, Cavalera, Igorrr, The 69 Eyes, Depresszió, Agregator, Dying Wish, Mirror, Nevergreen, Omen, Ordog, Alvin és a Mókusok, Paddy And The Rats, ABCD, Angerseed, Atrox Trauma, Misfit River, Nest Of Plagues, Rómeó Vérzik, Watch My Dying, Wires

Eseményoldal: https://www.facebook.com/events/1472264030049150

06.13. szombat

Judas Priest, Hypocrisy, Moonsorrow, Tyr, Annisokay, Evil Invaders, Road, Auraleak, From The Sky, Stress, Zorall, Down For Whatever, Monastery, Morhord, NFR, Omega Diatribe, Radar, Tengeri Püspök, Tiansen

Eseményoldal: https://www.facebook.com/events/315260714339492

06.14. vasárnap

Marduk, Sick Of It All, Rotting Christ, Dog Eat Dog, Uada, Ratos De Porao, Ossian, Lord, Moby Dick, Sing Sing, Power, Hydra, AMD, Akela, Exodikon, Pokolgép, Sear Bliss, Bornholm, Malediction, Samas, Social Free Face, Liberal Youth, Pop Mockup

Eseményoldal: https://www.facebook.com/events/697492849078246
Heti bérletek és napijegyek elérhetőek a ROCK1 felületén, továbbá a BARBA NEGRA pénztárában:

Napijegyek: https://jegy.rock1.hu/rockmaraton-2024
Bérletek: https://jegy.rock1.hu/rockmaraton-2024_berlet
SZÉP-kártyás vásárlás a Tixa oldalán: https://tixa.hu/rockmaraton2024

További információk, és a kapcsolódó események megtalálhatók a Rockmaraton weboldalán és Facebook oldalán.

S.N.O.T. – új dal és pesti koncert

A S.N.O.T. két évvel ezelőtti feltámadása óta két új dallal jött ki. Az ÚT és a Tetteid súlya. A srácok folyamatosan dolgoznak. Tervek szerint nyár közepén jön a következő új dal , az Akaratod ellenére. Dal teljesen kész van,a klip is fel lett véve. Már csak a vágás és az utómunkák vannak hátra.

,,Ezen a dalon rengeteget dolgoztunk, folyamatosan formálódott. Dolgoztunk rajta aztán félreraktuk. Dolgoztunk vele ismét, félre raktuk. Ez volt az első új dalötlet aminek nekiláttunk mikor ismét nekiugrottunk a S.N.O.T.-nak. Közben azért már játszottuk koncerteken, így meg tudtuk tapasztalni élőben, hogy szól, milyen a hangulata. Akaratod ellenére címet kapta. A szöveg rólunk szól, rólatok, mindenkiről. Besnyő Gabó a Nova Prospect-ből ismét szerepet vállalt és olyat énekelt, hogy a könnyeink kifolytak. Gabó mellé beszállt Veres Gabi is a Watch My Dying-ból. Ő is nagyon nagyot alkotott, hátborzongató súly! Köszönet nekik! A klip forgatása nagyon jól sikerült. Szerepet kapott kettő nagyon aranyos fiatal lány és két vérprofi táncos is. Az összhatás nem lesz szokványos de reméljük jól sül el.”

A csapat legközelebb június 19-én a Nular a Future Grid és a német Mordhorst Syndicate társaságában lesz látható Budapesten az S8 klubban. A S.N.O.T.-tal ott lesz Besnyő Gabó is!

Rockmaraton // 2024. 07. 12. Péntek

Egy hónap múlva Rockmaraton. Magyarország legnevesebb és leghangosabb rock/metal fesztiválja öt év után, 2024. július 11 és 15 között újra Dunaújvárosban, a Szalki-szigeten kerül megrendezésre. A fesztivál idén ünnepli  30. jubileumát, ami az információk szerint minden eddiginél komolyabb nemzetközi és hazai fellépőgárdát vonultat majd fel. A fellépők között lesz a brit heavy metal legenda, a Judas Priest, a német teuton thrasher Destruction, vagy az  idén 35. születésnapját ünneplő görög epikus black metal ikon, a Rotting Christ. Az elkövetkező napokban a fesztivál fellépőit – menetrendjét mutatjuk be napról napra, napi lebontásban.

Rockmaraton 2024. 07. 12. péntek:

Metal.hu Aréna: 11:00 Misfit River 11:50 W I R E S 12:50 Atrox Trauma 13:50 Dying Wish 14:50 Mirror 15:50 Agregrátor 16:50 Angerseed 17:50 Nest of Plagues 18:50 Watch My Dying 19:50 Nevergreen 20:50 Igorrr 22:30 Cavalera 23:50 Carcass 01:10 AB/CD

CARCASS - Dance Of Ixtab (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

Hell Nagyszínpad: 15:30 ØRDØG 16:30 Rómeó Vérzik 18:25 Paddy and the Rats 20:35 Depresszió 22:45 The 69 Eyes

THE 69 EYES - Fade to Grey (Official Song Visualizer)

Borsodi Nagyszínpad: 17:30 Omen 19:30 Alvin és a Mókusok 21:40 Beast in Black 23:50 Amorphis

AMORPHIS - On The Dark Waters (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

Jegyek és bérlet: Itt. A Napijegy ára tartalmazza a sátorhelyet a fesztivál területén, azonban a sátorhely előzetes regisztrációhoz kötött! Minden egyéb más szükséges információt itt találtok.

Watch My Dying – Jubileumi lemezelőzetes

Több mint öt év várakozás, és a legutóbbi életjelnek tekinthető kislemez után új dallal és videóval jelentkezett a hazai extrém metal színtér veteránjának számító Watch My Dying. A Napköszörű a zenekar alakulásának 25. évfordulóját megünneplő új, Egyenes kerülő című album előfutára is egyben, ami szeptember 5-én jelenik meg. Az albumról Napköszörű címmel mutatják be az első dalt, aminek a keverését Bőcze Zsolt, a klipet pedig a No Total Films készítette. Bori Sándor gitáros/dalszerző festményei adták a díszletet a helyszínen, a központi motívum pedig a nagylemez borítóján lesz majd látható. A Napköszörű egy olyan személy történetét meséli el, aki kimerülve a környezete irreális mennyiségű elvárásától, azt a bizarr megoldást választja, hogy felszeleteli és felszolgálja magát.

Watch My Dying - Napköszörű

A Watch My Dying énekese, Veres Gábor rengeteg érdekességet árult el az Egyenes kerülő című új nagylemezről:

„Az ősszel megjelenő albumról elöljáróban annyit, hogy ezúttal igyekeztem magamhoz képest minél egyértelműbben és egyszerűbben fogalmazni, nem használtam idegen szavakat, hogy minden a lehető legvilágosabb legyen. A WMD a kezdete óta a generált káoszról, identitásvesztésről és az érthetetlen jövőről szólt. Ez időközben megvalósult, a bőrünkön érezhetjük minden nap. A Szterotip, a Duplikált Predesztinatív Kooperáció, vagy az Elválasztás kora mind szó szerint váltak realitássá. Ezt az irányt nem lehet és nem is kell tovább a falig tolni, így ezt az albumot jelentősen legallyazott zenei és szövegi eszközökkel szerettük volna értelmezhetőbbé tenni. 

A letisztult mondanivalóhoz letisztult hangzást kerestünk, amit Bőcze Zsolt úrnál találtuk meg. Nehéz feladata volt, de a hagyományos WMD megszólalást úgy tudta újrafogalmazni, ahogyan még mi magunk sem. Egy gyógypedagógus türelmével és egy Lidl pénztáros gyorsaságával dolgozik, nem tudunk elég hálásak lenni neki ezért.

Zenei szempontból talán az is érdekes, hogy több demó készült el, mint ahány dalt kiválasztottunk a lemezre tematika és hangulat alapján, így néhány kiadatlan dologgal együtt egy következő EP is belátható közelségbe került.”

A nyolc új dallal érkező nagylemez a CD verzió mellett limitált színes és fekete színű vinylen is rendelhető. Továbbá 50/50 darabszámban elérhető pólós CD/LP pakkokból is, a póló mintája meglepetés és csak az előrendelők számára lesz elérhető, újranyomás kizárt. 

Előrendelés: https://metal.hu/shop/link/zenekar/watch-my-dying/

Watch My Dying – Moebius újrakiadás

A Watch My Dying a hazai metal élet egyik legmeghatározóbb zenekara, aki idén ünnepli 20. születésnapját. Az idei jubileum több meglepetést is tartogat. Az első a Moebius lemez újrakiadása, ami már előrendelhető a Metal.hu shopjában. A Moebius a csapat harmadik nagylemeze, ami eredetileg 1999-ben jelent meg, amely most egy bonusz dallal és egy 12 oldalas szövegkönyvvel szerezhető be.

Watch My Dying - MOEBIUS - The Official Music Video - 2009

A másik meglepetés, hogy egy jubileumi „Harmatátkozó” névre keresztelt pólót is beszerezhettek a Metal.hu shopjából. Mindezek már most kedvezményes áron előrendelhetőek.
 

Watch My Dying – Az Elválasztás kora – klippremier

4.2 címmel tavaly novemberben jelent meg a Watch My Dying legutóbbi EP-je, melynek Az Elválasztás kora című dalához készítettek egy vadonatúj videót Marosvölgyi Előd rendezésében.

Watch My Dying - Az elválasztás kora

„Ennek a dalnak a szövegét Facebook-kommentek alkotják, így nehéz helyzetbe kerültünk az ötletelést illetően, de azt tudtuk, hogy politikával kapcsolatos lesz a történet. Az egyik kiindulópont Orwell 1984 című regénye volt, amelyben a felügyelő államot mutatja be. A közel 3 hónapos munka felét a kellékek, a díszletek és más elemek beszerzése jelentette, hogy létrehozhassuk a miénkhez hasonló, ám elidegenítő hatású világot.

A klipben látható vér fokozatosan válik feketéből intenzív vörössé, s nagyjából két kádnak megfelelő anyag kellett a tökéletes hígitás eléréséhez. Több olyan apró jelet is elrejtettünk a klipben, ami a zenekarra utal, az ajtón például a 42-es szám, de a különítmény járműve is a zenekar sajátja.


Összefoglalva a tudatra ébredés és egy kétes kimenetelű küzdelem jelenik meg a videóban. Egy férfi felfogja, hogy mit tett vele és embertársaival a politika és annak ‘jótékony’ hozadéka
.” – mondta a klipről a csapat frontember, Veres Gábor.
A Watch My Dying-ot legközelebb április 22-én, a Barba Negrában csíphetitek el, ahol is a Dark Tranquillity és a Nailed To Obscurity vendégeként fognak játszani.
 
A 4.2 című EP-jüket az alábbiakban érhetitek el. Kislemezük kritikáját részünkről pedig itt olvashatjátok.

 <a href=”http://klausztrofonia.bandcamp.com/album/42″>4.2 by Watch My Dying</a>

Watch My Dying demo!

Nem, nem egy régi hírt vettünk elő, de beszéljen helyettem a csapat:
„Boldog új évet mindenkinek!
2017. méltó kezdéseként készítettünk egy új kiadványt, kifejezetten a legőrültebb hallgatóinknak. (relatív, ki az épeszű WMD-fan…)
A Fényérzékeny lemez házi gyártmányú, KÉZMŰVES, előzetes demóit tartalmazza, valamint a Metrikus úgynevezett premixét, ami még a Jocke Skogg-os keverés és master előtt készült, úgymond előzetesként. A „Naman” verziókat Bori Sándor, a „Nihilak” verziókat Kovács Attila készítette. A végleges, lemezen szereplő dalokhoz képest több, kisebb-nagyobb különbség van, amit a demófetisiszta közönség kedvére szőrszálhasogathat.
Szomszédok, családtagok büntetésére kifejezetten alkalmas, főként, mivel csak egy dalon van ének.
Az anyag ingyenesen letölthető, innen:”

Fényérzékeny – Demo 2006 by Watch My Dying