Címke: Witchcraft

Witchcraft és Veér – megjelenések az NHD-nál

Október 15. -én a hazai Neverheard Distro kiadásában jelenik meg a hazai Witchcraft Hegyek felettem” c. új albuma, valamint a budapesti Veér korábban CD lemezen már megjelent, nagysikerű „The Measure Of Waste” albumának kazetta és vinyl változata.

 
 

A Witchcraft hazánk vezető underground black metal zenekara. A Hegyek felettem a 15 éves fennállását ünneplő banda harmadik albuma, ami az eddigi leg változatosabb, leg erőteljesebb anyaguk. Ahogy az a lemezcímből sejthető, – korábbi lemezeikkel ellentétben – ezúttal a szövegek magyar nyelven íródtak.
Az album külön érdekessége, hogy hosszú idő óta ez lesz az első magyar album, ami magyar kiadótól mindhárom fizikai formátumban, azaz CD – és vinyl lemezen valamint kazettán is megjelenik!
_ELVALASZTO_

– CD: Megjelenik ezer példányban, hat oldalas booklettel, két oldalas inlay -jel, átlátszó tokban.
– MC: 111 sorszámozott, kihajtható borítóval ellátott szitázott kazetta készül.
– 12″ LP: Megjelenik 300 sorszámozott példányban. Extrák: Fekete lemezvédő papírtasak, 30 x 30 -as insert, zenekar logós matrica, gerincezett borító, plasztik borítóvédő tasak + egy bónusz nóta (Az árnyékok földjén) a CD és MC -hez képest!!!

1.Istentelen
2.Megittam a vért
3.Arcomon gyűlölettel
4.Hegyek felettem
5.Összeesküvés
6.Fekete és hideg
7.Csak a fagy
8.Vörös köd

A morbid hangulatú, rock and roll feelingel átitatott black metalt játszó VEÉRThe Measure Of Waste” c. vinyl lemeze és kazettája a korábban azonos címmel megjelent és mára szinte teljesen elfogyott CD lemez hanganyagát tartalmazza, de mindkettő teljesen új borítót és design -t kapott. Ez a hazai album is párját ritkítja azzal, hogy mindhárom fizikai formátumban (CD, MC, LP) beszerezhető!

– MC: Megjelenik 55 sorszámozott példányban, kihajtható borítóval ellátott gyári kazettán.
– 12″ LP: Megjelenik 300 sorszámozott példányban. Extrák: Fekete lemezvédő papírtasak, 30 x 30 -as insert, VEÉR logós matrica, gerincezett borító, plasztik borítóvédő tasak.

– CD: Ezer példányban jelent meg a portugál Abismal Caverna Records és a Neverheard Distro közös kiadásában, 2009 -ben. Az utolsó pár példány erejéig még beszerezhető a Neverheard Distro -tól.

1.We’ve Lost in Light
2.Pull the Trigger
3.…All This Things Will End
4.Novaya Zemlya
5.Obsessed in Peace of Mine
6.Praise Be to Roach
7.Flesh Dominates
8.Revelation
9.This Spring Is the Last

A fenti kiadványok előrendelhetők a neverhearddistro@gmail.com címen.
Bármely fenti kiadványt előrendelők az adott zenekar logóját viselő kitűzőt kapnak ajándékba!

Witchcraft – Frodó kedvencei is új albummal rukkolnak elő!

Ez nem a magyar, black metalos Witchcraft, hanem a svéd doom metal/pszichedelikus rock mágusok. Akikre sokan azután figyeltek fel, miután az amerikai színész, Elijah Wood (leginkább A Gyűrűk Ura Frodójaként híresült el, de biztos sokan emlékeznek a Sin City-ben nyújtott alakítására is) nyilvánosan kijelentette, hogy szerinte bámulatosak a svéd arcok. 2009-ben pedig Phil Anselmo újdonsült kedvenceiként emlegette a Witchcfaftet. Szóval a skandináv alakulat szeptember 21-én hozza ki 4. albumát, Legend címmel. A produkciós részért Jens Bogren és a Fascination Street Studios felelt. A borítót meg itt sasolhatjátok:

Khrul és a Witchcraft

Khrul küldte a friss híreket: A Witchcraft zenekar és Khrul útjai valóban különváltak – teljesen normális, baráti viszonyok között. Kihoztuk egymásból és a közös zenélésből a maximumot, minek üljünk tovább a babérokon? Ebből csak egyhelyben állás meg önismétlés lehet – még ha az adott szint megtartása igen magas is! Úgyhogy spontán és egyszerre merült fel mindenkiben, hogy kurva jó volt, de ideje továbblépni, váltani – ennyi. Ettől még ugyanott próbálunk más formációkkal, illetve a szálak továbbra is összefonódnak, de ez egyenlőre még a mi titkunk.

Witchcraft – új dal

A legelitebb magyar black metal zenekarok közt számontartott Witchcraft új dalt töltött fel a Myspace felületére. A megszokott kompromisszumoktól mentes, istentelen dallamok csendülnek majd fel az új lemezen, amely még idén megjelenik.

Witchcraft – ,,Halott”

A 2006-os Years of Blood nagylemez kiadása óta eltelt egy év nem passzivitásban telt Magyarország legkiválóbb black metal zenekaránál, a Witchcraft-nál. A zenekar jegelte pár hónapra az old-school black metal témákat és az ősök tiszteletére a thrash/black metal ördögi harmóniájában 3 dalt rögzítettek, ami rá is került a true Miriquidi Productions által 333 példányban megjelentetett Mortuus c. 7″ EP-re.

Tracklist:

1. Graves Bitten By Frost
2. Mortuus
3. Old Venom

Kapcsolódó linkek:

Witchcraft
Miriquidi Prod.

123