Címke: Zombie11 Produkció

Zombie11 produkció – elmaradó koncertek

A következő fontos információt szeretném veletek közölni:

 

Nyílt levél:

Kedves kazincbarcikai Sport Klub és vezetője Bessenyődi Krisztián!

Nem kérem hogy a fellépő zenekarnak adjon egy ingyen ásványvizet, nem kell. Nem kérem hogy biztosítson öltözőt – pedig jól esne – de nem kell, viszont a PANKKK klubtámogatási pályázat keretében meghívott zenekart az általuk nyújtott számla ellenében illett volna kifizetni, de ha már ezt sem lehetett megoldani, akkor talán oda kellett volna állni a zenekar elé és azt mondani: ” Nézzetek körül, ezektől az emberektől mind beszedtem a belépő árát, ők fogyasztottak nálam az este folyamán, nektek köszönöm a több száz plakátot, stb. és persze a koncertet, de én most haza megyek, ti nem kaptok semmit, többet ne keressetek, mert nem leszek számotokra elérhető!” Ez sajnos nem történt meg, ezt nagyon sajnáljuk! És azt is hogy mint megtudtuk rendszeresen károsít meg hasonló módszerekkel zenekarokat! Mindehhez a PANKKK-tól vár támogatást, a talán ezekről a dolgokról mit sem sejtő közönségtől a belépő árát és a helyszínen való fogyasztást bezsebelve! Csak remélni tudom hogy minél kevesebb sikerrel!

Itt hívnám fel figyelmét a kedves mindenkinek hogy mit és kit támogatnak azzal, ha a kazincbarcikai Sport Klubba látogatnak.

Ezen levelemből azt hiszem kiderült miért marad el a Zombie11 által szervezett

2007.11.17.-ére meghirdetett Fesztivál. A fellépők lettek volna: Sear Bliss, Dalriada, Frost, Out Of Memory.

2007.12.14.-ére meghirdetett Fesztivál. A fellépők lettek volna: HétköznaPI CSAlódások, Konflikt/SK/, Utolsó Alkalom, Koriander.

Szervező társaimat és a zenekarokat pedig nagy óvatosságra intem!

Minden jót! Horváth László Zombie11 Produkció

www.zombie11.hu

Zombie11 Produkció – fesztivál, fesztivál és fesztivál

November 3-án Pécsett a Toxicban kerül megrendezésre a punkfesztivál, ahol nem csak egy német különlegesség – a Speichelbroiss – lép fel, de tanúja lehet mindenki Béla bá visszatérésének, ugyanis a Rózsaszín Pittbull újra elszabadult. További fellépők a hatvani Éhenkórászok, és az RKK. A koncert 20 órakor kezdődik.”

 

 A HétköznaPI CSAlódások zenekar november 2-án, pénteken játszik Veszprémben a Padlás klubban. Vendég a Koriander! A belépő 21 óráig 1000 Ft, utána 1200 Ft! Mindenkit várunk szeretettel!”
u003cspan styleu003d”font-size:10.0pt;color:#666600″>u003c/span>u003c/p>nnu003cp styleu003d”margin:0cm;margin-bottom:.0001pt”>u003cspan styleu003d”font-size:10.0pt;color:#1F497D”> u003c/span>u003c/p>nnu003cp styleu003d”margin:0cm;margin-bottom:.0001pt”>u003cspan styleu003d”font-size:10.0pt;color:black”>„Novembern9-én pénteken Szombathelyen a Haladás Művházban kerül megrendezésre a legendásnhelyi punkfesztiválok nyomdokán egy fesztivál, melynek részvevői A HétköznaPInCSAlódások lemezbemutató koncerttel, a szlovák punklegenda, a Konflikt, anPerforált Vakbélgyulladás, és a Koriander. Kapunyitás 18:30-kor, kezdés 19nórakor, jegy csak a helyszínen váltható 1500 Ft-ért. Weboldalak: u003ca hrefu003d”http://www.hetkoznapicsalodasok.hu” targetu003d”_blank” onclicku003d”return top.js.OpenExtLink(window,event,this)”>www.hetkoznapicsalodasok.huu003c/a> u003ca hrefu003d”http://www.konflikt.sk” targetu003d”_blank” onclicku003d”return top.js.OpenExtLink(window,event,this)”>www.konflikt.sku003c/a> ”u003c/span>u003cspan styleu003d”font-size:10.0pt;color:#1F497D”>u003c/span>u003c/p>nnu003cp styleu003d”margin:0cm;margin-bottom:.0001pt”>u003cspan styleu003d”font-size:10.0pt;color:#1F497D”> u003c/span>u003c/p>nnu003cp styleu003d”margin:0cm;margin-bottom:.0001pt”>u003cspan styleu003d”font-size:10.0pt;color:black”>„Novembern10-én szombaton Szombathelyen a Haladás Művházban lesznek a Sear Bliss új,nArcane Odyssey című lemeze és a Dalriada Kikelet című albumának lemezbemutatónkoncertjei, további fellépők az Age of Agony, és a Teurgia. Kapunyitásn18:30-kor, kezdés 19 órakor, jegy csak a helyszínen váltható 1500 Ft-ért.nWeboldalak: u003ca hrefu003d”http://www.searbliss.hu” targetu003d”_blank” onclicku003d”return top.js.OpenExtLink(window,event,this)”>www.searbliss.huu003c/a> u003ca hrefu003d”http://www.dalriada.hu” targetu003d”_blank” onclicku003d”return top.js.OpenExtLink(window,event,this)”>www.dalriada.huu003c/a> u003ca hrefu003d”http://www.myspace.com/searbliss” targetu003d”_blank” onclicku003d”return top.js.OpenExtLink(window,event,this)”>http://www.myspace.com/searblisu003cWBR>su003c/a> ”u003c/span>u003c/p>nnu003cp styleu003d”margin:0cm;margin-bottom:.0001pt”>u003cspan styleu003d”font-size:10.0pt;color:black”> u003c/span>u003c/p>nnu003cp styleu003d”margin:0cm;margin-bottom:.0001pt”>”,1]
);

//–>

 

„November 9-én pénteken Szombathelyen a Haladás Művházban kerül megrendezésre a legendás helyi punkfesztiválok nyomdokán egy fesztivál, melynek részvevői A HétköznaPI CSAlódások lemezbemutató koncerttel, a szlovák punklegenda, a Konflikt, a Perforált Vakbélgyulladás, és a Koriander. Kapunyitás 18:30-kor, kezdés 19 órakor, jegy csak a helyszínen váltható 1500 Ft-ért. Weboldalak: www.hetkoznapicsalodasok.hu www.konflikt.sk

 

„November 10-én szombaton Szombathelyen a Haladás Művházban lesznek a Sear Bliss új, Arcane Odyssey című lemeze és a Dalriada Kikelet című albumának lemezbemutató koncertjei, további fellépők az Age of Agony, és a Teurgia. Kapunyitás 18:30-kor, kezdés 19 órakor, jegy csak a helyszínen váltható 1500 Ft-ért. Weboldalak: www.searbliss.hu www.dalriada.hu http://www.myspace.com/searbliss

 

Külön anKonflikt zenekar híre:u003c/span>u003c/p>nnu003cp styleu003d”margin:0cm;margin-bottom:.0001pt”>u003cspan styleu003d”font-size:10.0pt;color:black”> u003c/span>u003c/p>nnu003cp styleu003d”margin:0cm;margin-bottom:.0001pt”>u003cspan styleu003d”font-size:10.0pt;color:black”>„Elkészültnaz új Konflikt weboldal angol, szlovák, magyar és rövidesen német nyelven, amitntovábbra is a u003ca hrefu003d”http://www.konflikt.sk” targetu003d”_blank” onclicku003d”return top.js.OpenExtLink(window,event,this)”>www.konflikt.sku003c/a> címen lehetnelérni. A zenekarnak myspace oldala is van a u003ca hrefu003d”http://www.myspace.com/konfliktband” targetu003d”_blank” onclicku003d”return top.js.OpenExtLink(window,event,this)”>www.myspace.com/konfliktbandu003c/a> címen.nLegközelebb Szombathelyen látható a Konflikt koncertje november 9-én a HaladásnMűvházban.”u003c/span>u003c/p>nnu003cp styleu003d”margin:0cm;margin-bottom:.0001pt”>u003cspan styleu003d”font-size:11.0pt;color:#1F497D”> u003c/span>u003c/p>nnu003c/div>nnu003cdiv>nnu003cp styleu003d”margin:0cm;margin-bottom:.0001pt”>u003cspan styleu003d”font-size:10.0pt;color:black”>Üdvözlettel,u003c/span>u003cspan styleu003d”color:#666600″>u003c/span>u003c/p>nnu003c/div>nnu003cdiv>nnu003cp styleu003d”margin:0cm;margin-bottom:.0001pt”>u003cspan styleu003d”color:#666600″> u003c/span>u003c/p>nnu003c/div>nnu003cdiv>nnu003cp styleu003d”margin:0cm;margin-bottom:.0001pt”>u003cstrong>u003cspan styleu003d”font-size:10.0pt;color:black”>SzakonyinBalázsu003c/span>u003c/strong>u003cspan styleu003d”color:#666600″>u003c/span>u003c/p>nnu003c/div>nnu003cdiv>nnu003cp styleu003d”margin:0cm;margin-bottom:.0001pt”>u003cspan styleu003d”font-size:10.0pt;color:black”>u003ca hrefu003d”mailto:szakonyi.balazs@rokimanjaro.hu” targetu003d”_blank” onclicku003d”return top.js.OpenExtLink(window,event,this)”>szakonyi.balazs@rokimanjaro.huu003c/a>u003c/span>u003cspan styleu003d”color:#666600″>u003c/span>u003c/p>nnu003c/div>nnu003cdiv>nnu003cp styleu003d”margin:0cm;margin-bottom:.0001pt”>u003cspan styleu003d”font-size:10.0pt;color:black”>u003ca hrefu003d”http://www.zombie11.hu” targetu003d”_blank” onclicku003d”return top.js.OpenExtLink(window,event,this)”>www.zombie11.huu003c/a>u003c/span>u003cspan styleu003d”color:#666600″>u003c/span>u003c/p>nnu003c/div>nnu003cdiv>nnu003cp styleu003d”margin:0cm;margin-bottom:.0001pt”>u003cspan styleu003d”color:#666600″> u003c/span>u003c/p>nnu003c/div>”,1]
);

//–>
Külön a Konflikt zenekar híre:

 

„Elkészült az új Konflikt weboldal angol, szlovák, magyar és rövidesen német nyelven, amit továbbra is a www.konflikt.sk címen lehet elérni. A zenekarnak myspace oldala is van a www.myspace.com/konfliktband címen. Legközelebb Szombathelyen látható a Konflikt koncertje november 9-én a Haladás Művházban