Entheos – Új lemez, némileg új irányokkal

Negyedik lemezének kiadására készül a progresszív death metal vonalas amerikai Entheos. A Chaney Crabb énekesnő / dalszövegíró, illetve zenész és élettársa Navene Koperweis duója alkotta formáció 2015-ös megalakulása óta a modern metal egyik legelőremutatóbb zenekarává nőtte ki magát. Október 23-án megjelenő új lemezük, az Empty on the Inside dalait azonban már nem a megszokott duó felállásban készítették el. Új tagokként csatlakoztak hozzájuk Scott Carstairs (Fallujah) és Michael Stancel (Allegeon) gitárosok – valamint most is velük dolgozott a lemezeiken régóta közreműködő zenésztársuk, Evan Brewer – létrehozva az eddigi legteljesebb megtestesülésüket. Ez az új együttműködés új lemezük szellemiségén is jól érződik.

Az Empty on the Inside az egyik legmeghatározóbb lemezünk. Már a kezdetektől fogva az volt a célunk, hogy megragadjuk azt a nyers, zsigeri energiát, amely a ’90-es évek rockját és metalját olyan hatásossá és időtlenné tette, azáltal, hogy az autentikus előadást és zenészként az egyéni hangulatunkat helyeztük előtérbe a hiper-csiszolt modern produkcióval szemben.” – mondta Chaney Crabb. „Az eredmény egy összetartóbb, fókuszáltabb és dinamikusabb album, amely továbbra is biztosítja azt a lélegzetelállító zeneiséget, bonyolult előadásmódot és progresszív intenzitást, amelyről a zenekar ismert, miközben feszesebb dalszerzést, erősebb refréneket és mélyebb dallamosabb részek jelenlétet is magában foglal. Ez az Entheos a legkifinomultabb formája, ami a mesterséges technikát az emlékezetes dalszerzéssel egyensúlyozva olyan módon, ahogyan ezt még sohasem tettük.

A 10 dalos lemezről eddig két daluk videója, a Golden Crown és az Empty On The Inside kerültek bemutatásra.

Entheos - Golden Crown (Official Video)
Entheos - Empty On The Inside (Official Music Video)

Entheos – Empty on the Inside
(10/23 – Metal Blade)

1. Hell Is a Part of Me
2. Empty on the Inside
3. Hollow
4. Call My Name
5. Golden Crown
6. Undone
7. Tomblight
8. Pale Faith
9. Never Let Me Go
10. The Earth Will Move