Márciusi Deszkás Ifjak

Márciusi Deszkás Ifjak

Aki március 18-án ellátogat Veszprémben a Padlásra, annak egy jó kis pörgős, táncos, itt-ott zúzós buliban lehet része, hiszen aznap este játszani fog a kőszegi illetőségű de Budapestre igazolt Szakadék, a paksi atomgyerekekből verbuválódott Norm és a kisközségek büszkesége, a nagyigmándi Pihent Elme – ami garantált a jó szórakozásra.

A Szakadék zenekar tavalyi hozta ki első nagylemezét a Parabellum reggel, délben, este címmel, és a buli felfogható egy veszprémi lemezbemutató koncertnek is. A lemezen vegyesen sorakoznak a 4 akkordos punk zúzások és a punkosabb elemkbe vegyített metálos betonozások, ami változatossá, érdekessé és egyedivé teszi a zenéjüket, amit jól adagolt, fifikás szövegekkel fejelnek meg. A lemezen szereplő Egész nyáron című sláger a nemrég megjelent Country Metál válogatáson is szerepel.

A Paksról alig 2 éve a fiatalok köztudatába atomsebességgel berobbant Norm fúvósokkal megbolondított kaliforniai punkmuzsikája garancia arra, hogy a táncoslábú fiúk és lányok megmozgassák kezük/lábuk/nyakuk/seggük, és végigpörögjék a koncertjüket. Tavaly jónéhány bulit nyomtak a Fürgerókalábakkal, május 1-től pedig az Aurórával indulnak sokállomásos erdélyi turnéra – hiába, az atomenergia jó hajtóanyag.

A bulit a nagyigmándi Pihent Elme indítja, garantáltan felpörgetve a közönséget. Ők ugyancsak fúvósszekcióval megtámogatott punkandrollt tolnak.

Koncert:

Márciusi Deszkás Ifjak
2006. március 18. 21:00 óra
Veszprém, Padlás
Szakadék, Norm, Pihent Elme
Belépő: 500,- Ft

http://www.szakadek.hu
http://norm.atw.hu
http://pihentelme.atw.hu