Élj úgy, mint a Tesla

Az olasz Frontiers Records büszkén jelentette be egy múlt heti hírlevelélben, hogy november 27-én az ő istállójukban születik meg az amerikai hard rock csapat, a Tesla legújabb lemeze, amely a Forever More nevet viseli majd. Az 1984-ben alakult csapat újult erővel és friss, lendületes 13 dallal rukkol majd elő. Az idén nyáron számos neves külföldi fesztiválon (Sweden Rock Festival, Graspop Metal Meering, Rocklahoma) felbukkant csapat fennállása óta több, kisebb-nagyobb szünetet is tartott, ám ezzel az anyaggal úgy tűnik, ismét a hard rock-on szocializálódott közönség figyelmének középpontjába kerülnek majd. A lemez első single-je az I Wanna Live lesz, az európai kiadás pedig tartalmazni fog két bónusz nótát is, melyek a következők: My Way, What a Shame (live). A csapat amerikai turnéja október 1-jén indul, s erre a hónapra 20 állomás már le is van kötve.
_ELVALASZTO_
A Tesla egyik alapító tagja, Frank Hannon gitáros-billentyűs azt nyilatkozta, hogy „ezek a nóták a csapat fennállásának egy olyan periódusában íródtak, amely teli volt energiával, meglepő és váratlan, olykor bizarr eseményekkel, s éppen ezért jellemző az egész anyagra az intenzitás és a lendületesség. A Forever More lemezzel – legalábbis Frank szerint – a rajongók átélhetik azt, hogy mennyire mozgalmas egy ilyen zenekar élete és amellett, hogy jó zenéket hallhatnak, talán rádöbbennek arra is, hogy az az út, amelyről a dalok szólnak – természetesen mindenki számára személyre szabottan, de – nem más, mint amit Élet-nek hívunk.
Az I Wanna Live már meghallgatható a csapat myspace oldalán, s ez a nóta egyben a banda személyes üzenete is arra vonatkozóan, hogy hogyan kellene úgy élni, hogy teljes mértékben kihasználjuk mindazt, amit Élet-nek nevezünk. (A szöveg refrénje is egyértelműen erre utal: „I Wanna Live before I Die..”