Jex Thoth, Karst

Az új Jex Thoth lemezről már elmondtam a véleményem, amire a koncert csak ráerősített. De erről később. A hosszú hétvége miatti családlátogatásról hazaesve szinte indulhattam is a Trafik klubba. Sietés, parkolóhely keresgélés, ami persze nem volt egyszerű, majd kiadós séta után megnyugvás, mert még így is korán érkeztem. A jó órás csúszásnak köszönhetően a miskolci […]

Tovább »

Nagaarum – dobfelvételek és ambient album

Néhány info Nagaarum kollégánk zenei műhelyéből:

„Múlt héten elkezdtem a dobfelvételeit a nyers black metal lemezemnek.
Pár részlet:
Az egész anyag metronóm nélkül fog elkészülni, és megírt téma sincs előre. Csak leülök, és dobolok. A sávok felvételéhez összesen kettő térmikrofont használok. Pár cintányért magam csiszoltam és felületkezeltem, valamint a dobtestek politúrozása is saját munka.
A gitárokat egy speciálisan erre a célra készített egyedi Fender Telecaster kópiával fogom feljátszani. A hangszer a KSP műhelyben készül. Ezúttal a pengetős hangszerek is rendesen mikrofonnal lesznek véve, nem pedig utóeffektezéssel torzítva.
A szövegek magyarul várhatóak, témájuk pedig az lesz, ahogy a természet haragja megöli az embert. Természeti katasztrófában meghalni a legtisztességesebb véleményem szerint. Tehát lesz dal a vulkánokról, meteorokról, tornádóról, szökőárról, földrengésről.

Viszont a gitárra még várni kell pár hetet (kb 3 hónap, amíg egy gitár a fa kiszabásától a lakk száradásáig elkészül), így nyughatatlan lényem a hátralévő időben kihány magából egy ambient lemezt is. A szokásos analóg szintetizátoros fantáziák lesznek rajta hallhatóak, némi környezeti flikk-flakk zajokkal megsegítve.

A felvételek során hathatós segítséget nyújt Mr Match a GuilTheeből.”

Nagaarum Youtube csatorna itt.

The Iniquity Descent – a bemutatkozó lemez

A The Human Apheresis című dal videoklipjét kaptuk meg a The Iniquity Descent zenekartól, melyben közreműködik a Fintroll-ból ismert Mathias „Vreth” Lillmåns énekes is. Azonos című bemutatkozó nagylemezükről való a dal, ami május 25-én jelent meg a Massacre Records gondozásában.
A csapat bemutatkozó EP-je 2010 novemberében látott napvilágot Trust the Serpent címmel. A felállás: Mathias Lillmåns – ének, Mikael Mannström – guitars, Philip Kerbs – gitár, Jonas Frilund – basszus, Kenna Nygård – dob.

THE INIQUITY DESCENT - The Human Apheresis (Official Video)

_ELVALASZTO_

1.In Prostration
2.An Empty Temple
3.The Human Apheresis
4.Obedience Torn
5.Collector Vs Protector
6.Believers In The Apotheosis; Imaginary Ectoplasmic Hands
7.Decimate, Disintegrate
8.Trust The Serpent
9.The Invisible
10.Infected

Crimson Dawn lemezszerződés

Az olasz Crimson Dawn 2005 óta létezik, idén végre sikerülhet a bemutatkozásuk a My Graveyard Productions segítségével. A zenekar epikus progresszív metal zenében utazik ami a doom hatásoktól sem mentes, leginkább a szintén olasz Martiriához lehetne hasonlítani. A bemutatkozás címe In Strange Aeons lesz és várhatóan még szeptemberben megjelenik.

CRIMSON DAWN - Tower of sin

Picture Me Broken – itt a Torture

Azt szokás mondani, hogy nem esik messze az alma a fájától. Ez ugye általában igaz is. A Picture Me Broken frontlánya, Layla „Brooklyn” Allman és édesapja, Gregg Allman (igen, Allman Brothers!) esetében is igazolódni látszik.
A leányzó és négy társa Patrick Fogarty (Black Veil Brides, Gypsyhawk) rendezővel a Times Square-en forgatott, s készítette el a Mannequins EP-s Torture c. dal klipjét. 

Tacit Fury – Horrors from Depth – 2012

Ha körültekintünk, és tüzetesen figyeljük a jó pár évtizeddel ezelőtti tendenciákat, akkor nem kell még oly’ szakavatottnak sem lennünk, hogy feltűnjön: a kimagasló és/vagy professzionális teljesítményeket nyújtó fémzenék – itt az összes stílust beleértve – főként az európai, és észak-amerikai országok kulturális, zenei terméke volt. A stílus világszintű terjedése pedig előrevetítette, hogy ez az állapot […]

Tovább »

Neverheard Distro – szülinapi póló

2013. július 7-én lesz 7 éve 7 hónapja és 7 napja, hogy a Neverheard Distro megalapításra került. Ezen jeles alkalomból hazai underground kiadók közül elsőként (Ha valaki meg tudja cáfolni kérem írjon!) saját mintás póló kiadására kerül sor.

Előrendelés keretében lehetőség van fekete-, oliva-, homok-, piros- és fehér színű pólókat jegyezni a mellékelt képen látható mintával. Egyébként fekete mellett csak plusz egy- max. két színben fog póló készülni.
Előrendelés leadására június 9-ig van lehetőség a Distro e-mail címén szín és méret megjelöléssel. (S, M, L, XL, XXL)
Az évforduló emlékezetessé tételét elősegítendő hatalmas, a Neverheard Distro teljes, aktuális készletére kiterjedő akcióra is sor kerül július folyamán.