The Wild Hunt címmel érkezik augusztus 19-én a Century Media égisze alatt a svéd black metálos Watain új, sorban az ötödik nagylemeze. A hanganyag keverése ismét a szintén svéd Necromorbus stúdióban történt Tore Stjerna által. A zenekar sajtóközleménye: „120 vasakarattal és lelkes mágiával telt éj után elkészítettük a Watain ötödik lemezét. Törött csontokkal és égő szívvel szántottuk az ösvényt az új puszta felé a tél egyik legmélyebbikén, hogy nyár végén megnyithassuk kapuinkat.. Óvakodjatok a hajnal felkúszó csillagától…”
Megjelent a Mónika-show-ból jól ismert Veres GáborJolana Blastbeat projectjének debütáló dala.
A KK Records jóvoltából hallgatható meg a nagy riválissal, a Halálfej Együttessel közös Vulgar display of powder Ep-n. Az anyag előfutára az első teljes JB anyagnak, ami május első vasánapján, azaz „Anyátok Napján” jelenik majd meg.
– Üdvözöllek Miki a Fémforgácson! Elsőként arról kérdeznélek, mikor és hogyan jött az ötlet a Rotten Crowz megalakítására, milyen célokkal vágtál neki? A fanzine volt előbb vagy a disztró? – Az ötlet már 2009 – 2010 tájékán is ott motoszkált bennem. Egy cimborámmal (szevasz Keri!) agyaltunk rajta, hogy kéne csinálni egy DIY kiadót és cserélni […]
Az amerikai Jolly friss, The Audio Guide To happiness (Part 2) albumához már a második videót készítette el, miközben a szintén InsideOut-os Riverside-dal (ne feledjétek, május 23-án az A38-on a Livesound szervezésésben!) egy sikeres turnét bonyolítottak le.
A Firewell, c. dal érdekessége, hogy fekete háttér előtt fekete ruhában játszanak (mintha bluebox technikának neveznék az ilyet filmes berkekben…).
AzUnspoken szerzeményt már megismerhettük az Ultraviolet című új Kylesa lemezről, most a We’re Taking This-szel próbálja felhívni magára a figyelmet a zenekar. A Season Of Mist gondozásában május 24-én érkező anyagot a Dél-Karolina-i The Jam Room Columbiaban rögzítették Phillip Cope (Baroness, Black Tusk) producerrel, a borítót pedig Sean Beaudry készítette.
Kylesa - We're Taking This (official lyrics video)
A május 7-én érkező, Okkult című trilógia első részén hallható majd a Pandaemonium szerzemény, melyhez nemrégiben klipet forgatott a német Atrocity legénysége:
A Planetáriumban idejét sem tudom mikor voltam. Néhány hete majdnem, de aztán mégsem. Tavaly kihagytam az Anathema bulit, amiről utána csak jót hallottam, így bántam is a dolgot. Így amikor kiderült, hogy Danny (akit anno az Afterben volt szerencsém látni szólóban), Vinnie és Lee Douglas – aki a legújabb kori Anathema-ban fontos szerepet játszik – […]
A csapat hírlevelében olvashatunk az elmúlt időszak történéseiről és a közlejövőben várható eseményekről:
„A zenekarral mostanában elég sok dolog történt! Miután ősszel kijött a negyedik „Nr. 4: Songs Exhaled” című nagylemezünk, intenzíven körbeturnéztuk az országot, megjelennek folyamatosan a klipjeink, és idén márciusban megkaptuk a HangSúly „2012-es év Legjobb Albuma” díját!
Idén tavasszal-nyáron lesz még pár koncertünk, de a tervek szerint az őszi időszakban tartunk egy kis szünetet, mert Miguel basszusgitárosunk és felesége, Viki első babájukat várják! A háttérmunka azonban folyik tovább ekkor is, és a tervek szerint a lemezhez még legalább egy, de inkább kettő klipet tervezünk erre az évre!
Nagyon köszönjük, hogy eddig is velünk voltatok! Reméljük hamarosan találkozunk!
A következő nagyobb dobásunk most pénteken (május 3.) a Dürer nagyteremben lesz, olyan bandákkal, mint a Benzin, Polly Is Dead, Bálnalovas és a Green Machine(Kyuss Tribute),
További koncertek:
_ELVALASZTO_
Június 07. Szeged (Rongy Kocsma),
Június 08. Hódmezõvásárhely (Csengődi),
Június 22. Szentes (Buffalo),
Június 29. Pécs (Rockmaraton 22:50).”
Május 27-én érkezik az Earache Records gondozásában a brit thrash metálos Evile negyedik, Skull című stúdiólemeze. Néhány infót ezzel kapcsoltaban olvashattatok már itt. Ami most érdekesebb, az az, hogy új szöveges videoval jelentkezett a csapat. A most látható/hallható Underworld című dal természetesen az új lemezen fog szerepelni.
Május 1. és 31. között a Runesongs Distribution listájában szereplő összes CD (kivéve a digipack és dupla CD kiadványokat) 1300 Ft-ba kerül!
Az akció minimum 3 CD rendelésére vonatkozik.
Rendelés: info@hungaryanrecords.com
Teljes lista ITT.
A Runesongs Distribution résztvesz a II. Thunder Fesztiválon, valamint a Total War Fest-en, csaknem a teljes kínálattal, akciós árakkal.
További rendezvényeken való részvétel szervezés alatt.