Faust Again – Illusions – 2013

Ez az öt tagot számláló zenekar tulajdonképpen egyfajta aposztrofálása annak a művészi irányvonalnak, amit zenéjükkel egyszersmind képviselnek a kelet-európai régióban a hardcore és metal, valamint a metalcore/melodic death színtéren. – A kétkedőket máris megnyugtatom, ezek a hatások, stílusok kiválóan megférnek a banda által játszott zenében. Azt, hogy a poznam-i srácok mennyire nem kezdők, mi sem […]

Tovább »

Fleshgod Apocalypse – új lemezen dolgoznak

A 16th Cellar stúdióban Stefano Norabito producer irányítása mellett harmadik nagylemezén dolgozik jelenleg az olasz szimfo-death csapat, a Flashgod Apocalypse. „Éppen a gitársávok feljátszása folyik, és az eredmény csodálatos” – mondta a gitáros/énekes Cristiano Trionfera, majd Tommaso Riccardi gitáros/énekes hozzátette: „A koncepció a Knósszosz labirintus mítoszából merít. Mániákus és aprólékos kutatómunkát végeztünk ezzel kapcsoltatban, így sikerült összehozni, metaforikusan összeegyeztetni a témát jelen korunkkal. Biztos vagyok benne, hogy ugyanúgy le fogtok döbbeni, ha meghalljátok, mint ahogy mi is.”
A lemez előreláthatólag 2013 augusztusában jelenne meg a Nuclear Blast-nál.

Avoidant – második EP

A perui Avoidant szerződtetésével és második EP-jével ünnepli első születésnapját a Deathbound Records.
A technikás death metalt modern metallal és shoegaze hatásokkal keverő dél amerikai ötös új EP-je április 23-án érkezik Involution címmel, amit már most meghallgathattok az alábbi lejátszó segítségével:

Eibon – hallgassátok a II-t

A párizsi székhelyű sötét sludge/doom horda, az Eibon II címet kapott második nagylemezének mindkét számát meghallgathatjátok.
A francia csapat két split, egy minialbum után és egy nagylemezzel a tarsolyában készítette el a második anyagát, ami tekintve, hogy nagyjából negyven percbe két dal fért bele nem kis vállalkozás volt.

<a href=”http://music.throatruinerrecords.com/album/ii”>II by Eibon</a>
A május 1-én a Throatruiner Records és az Aesthetic Death közös kiadásában érkező albumot élőben rögzítették Sylvain Biguet (Comity, Revok,As We Draw…) vezetésével, a keverést és a masztert pedig Francis Caste (Arkhon Infaustus, Kickback, Cowards…) munkáját dícséri. A lemezen található mindkét dal, a The Void Settlers és az Elements Of Doom is lassú és fájdalmas zene nyers sludge/doom black metallal és atmoszférikus részekkel.

Carnal Forge – munkálkodnak

Néhány név megváltozott ugyan a svéd thrasher Carnal Forge-ban, de most újra teljes erővel dolgoznak. Igazából nem visszatérés ez, mivel a zenekar nem oszlott fel, csak szünetet tartottak. Jelenleg két új dal rögzítése folyik Petri Kuusisto súdiójában, a svédországi SoundPeaQ-ban az alábbi felállással: Jens C. Mortensen – ének, Petri Kuusisto – gitár, Jari Kuusisto – gitár, Lars Lindén – basszus, Lawrence Dinamarca – dob.
A Carnal Forge legutóbbi, 2007-es lemeze Testify For My Victims címmel jelent meg 2007 májusában a Candlelight Recordsnál.

Carnal Forge - Numb (the dead)

Procession – To Reap Heavens Apart – 2013

    Nem is olyan régen, 2010-ben meglehetősen jó fogadtatásban részesült a chilei epikus doom banda, a Procession Destroyers Of The Faith c. lemeze, amit korábban csak pár demóval előlegezett meg a 2006 óta létező brigád. Három év után elérkezett a folytatás ideje, To Reap Heavens Apart címmel. Annak idején a debütálást elég felemásnak éreztem, mivel […]

Tovább »

Cavalera Conspiracy – Inflikted – 2008

Egyszer volt, hol nem volt, élt Brazíliában egy testvérpár, Max és Igor Cavalera. Megalapították a világhíres Sepultura zenekart, amellyel olyan lemezek írtak meg, ami már szinte történelem (Beneth the Remains, Arise, Chaos A.D, Roots). Aztán megtörtént a tragédia, Max fogadott fia meghalt, időközben az együttes többsége úgy határozott, hogy nem akarják megújítani a menedzser lejáró […]

Tovább »