Keep Of Kalessin – Új klip, és az érem 2 oldala

Az oslói Inferno fesztiválon mutatta be a Keep Of Kalessin legújabb videoklipjét. Majd Obsidian C. – a zenekar gitárosa – megosztott még néhány nem várt hírt a közönséggel. A zenekar új arculata mellett bemutatott videón kívül most Obsidian C. viszi tovább az énekesi teendőket, azután hogy Thebon a szó szoros értelmében elveszett az afrikai dzsungelben, vagy legalább is, ahogyan azt állítják.
A gitáros és most már frontemberi teendőket is ellátó Arnt „Obsidian Claw” Grønbech a következőket nyilatkozta: ” 5 hónapja nem halottunk róla. Dél Afrikába utazott a barátnőjével, és nem kaptunk róla semmiféle életjelet és az üzeneteinkre sem érkezett válasz. Ahelyett, hogy vártunk volna, lépni kellett és a stúdióban elkezdtem próbálni a hangom. Észrevettem, hogy a hangom messze távol állt a rossztól. Mindig is a zenekar motorja voltam és könnyebbnek találtam kezelni az éneket, mint hogy Thebon-t valaki mással helyettesítsük. Természetesen egyszerre gitározni és énekelni lesz a legnehezebb élőben, de igazából minden csak gyakorlás kérdése. Érezzük, hogy most ezen az úton kell haladnunk, és a zenekar is erősebb, mint valaha.”

Az érem másik oldala:
Thebon nyilatkozata a történetről: ” Nem vesztem el a dzsungelben, tanulni és pihenni mentem 3 hónapra és semmit sem halottam a zenekarról ez idő alatt. Egy hete kaptam egy üzenetet egy zenekari találkozóról, de nem jeleztem vissza, mert már el voltam foglalva más projectekkel és döntenem kellett, hogy folytatni akarom e Keep Of Kalessin-al. Ma olvasom egy újságban azt, hogy új felvételt és videót készítenek, valamint azt, hogy nyilvánosan kirúgtak az Inferno-n. Ez egyértelműen bizonyítja, hogy már nagyon régen döntöttek rólam. Ez a fajta hűség és barátság, ami miatt már egy jó ideje a zenekarból való kilépést fontolgattam. A legjobbat kívánom nekik.”

Keep Of Kalessin - Introspection - Official Music Video

Serenity – van ok a híradásra

Az osztrák szimfonikus power metal vezető csapatáról, a Serenityről, utoljára két éve, az előző lemezük megjelenésekor szolgáltunk hírrel. Most, a március 22-én megjelent War of Ages című negyedik albumuk előzetesére szeretném a figyelmet felhívni.

SERENITY - War Of Ages (Preview) | Napalm Records



_ELVALASZTO_

1.Wings of Madness
2.The Art of War
3.Shining Oasis
4.For Freedom’s Sake
5.Age of Glory
6.The Matricide
7.Symphony for the Quiet
8.Tannenberg
9.Legacy of Tudors
10.Royal Pain

Fejd – előharangozás

A Pathosból alakult Nostradameus és Rimmerfors tagokat felvonultató svéd folk(metal) csapat, a Fejd, 3. nagylemezének megjelenését készíti elő a borító és a dallista közzétételével. Közkinccsé tesszük mi is. A Nagelfar május 29-re várható a Napalm Records gondozásában.

1.Ulvsgäld
2.2 Sigurd Ring
3.Nagelfar
4.Dis
5.Den skimrande
6.Jordens smycke
7.Fjärrskådaren
8.Vindarnas famn
9.Häxfärd
10.Ulvsgäld (Bonus Track Rehearsal)

Svart Crown – francia death dalpremier

A Decibel Magazine honlapján keresztül tette nyilvánossá az április 22-én érkező harmadik nagylemezének, a Profane-nak egyik számát a francia Svart Crown névre hallgató death csapat. Az In Utero: A Place of Hatred and Threat c. nótát nálunk is meghallgathatjátok, alább pedig a dallistát és a borítót is megtaláljátok:

SVART CROWN - In Utero A Place Of Hatred And Threat



_ELVALASZTO_

1.Manifestatio Symptoms
2.Genesis Architect
3.Intern. Virus. Human
4.In utero : A Place of Hatred and Threat
5.Until the Last Breath
6.Profane
7.The Therapy of Flesh
8.Venomous Ritual
9.Ascetic Purification
10.Revelatio : Down Here Stillborn

Az Indie Recordings és a Freedom of Speech alapítvány

A norvég Indie Recordings egy alapítványt hozott létre azzal a céllal, hogy elismerést vívjon ki azon zenekarok számára, akik dacolnak az elnyomással szerte a világon. A kampány elsőízben az iráni Sina nevezetű úriemberre fókuszál, a From The Vastland black metál project mindenesére, aki a megmozdulás révén fellépési lehetőséget kapott a hétvégi norvég Inferno fesztiválon. Élőben nem kisebb nevekkel áll színpadra, mint a Myrkskyg és Morbid Angel gitáros Thor, a Keep Of Kalessin/Gorgoroth dobos Vyl és Andre basszer a Pantheon I és a 1349 zenekarokból. Ezzel a zenész álma vált valóra, amit a kiadó megfejelt azzal, hogy Kamarikan című második lemezének gondozását is szárnyai alá vette.

FROM THE VASTLAND - KAMARIKAN (Official)



_ELVALASZTO_

FROM THE VASTLAND/BLACKHEARTS/INDIE RECORDINGS PROJECT TEASER

Noumena – dal a közelgő lemezről

A nagysikerű Anatomy of Life nagylemezük után hét hosszú évet várakoztatta rajongóit a finn dallamos deathben maradandót alkotó Noumena. Ezév április 18-án viszont végre megtörik a jég, kapható lesz a Death Walks with Me című negyedik albumuk.
A csendet viszont már megtörték, hiszen elérhető az első szöveges video, ami a Handful Of Dust dalukra készült.
 Az infó fülön pedig előrendelést lehet leadni dedikált cd-re, vagy a készlet erejéig pólóval kiegészített csomagra.

NOUMENA - Handful of Dust - LYRIC VIDEO

gRain – megvan az új felállás

Carlose jelenti a – koRn tribute – gRainből:
„Méltán kedves egybegyűltek, barátaink! Örömmel osztanánk meg veletek a jó hírt, miszerint csapatunk immáron ismét teljes létszámmal osztja nu metal isteneink riffjeit és ütemeit. A dobokat Győri Ádám kiváló dobverőzsonglőr kezeli, gitárfronton pedig Rinkács Péter posztváltó- és húrnyüvő mester jelentkezik. Az új tagokkal várhatóan egy kiadós júniusi headbangelés közepette találkozhattok. Kíváncsiak vagytok?”

Dark Tranquillity – tizedik stúdióalbum

Már korábban adtunk arról hírt, hogy stúdióba vonult a Dark Tranquillity, és készül a tizedik nagylemezük a Construct, melyet a Century Media Records gondozásában fog megjelenni május 27-én. A kiadó készített egy albumelőzetest is, amit itt meg is tekinthettek:

DARK TRANQUILLITY - Construct (OFFICIAL ALBUM TRAILER)



_ELVALASZTO_

1.For Broken Words
2.The Science of Noise
3.Uniformity
4.The Silence in Between
5.Apathetic
6.What Only You Know
7.Endtime Hearts
8.State of Trust
9.Weight of the End
10.None Becoming

Soliloquium – ingyen EP

A svéd Desolator két tagja (Stefan Nordström és Jonas Bergkvist) hozta létre a Soliloquium nevű doom/death projektet. A tegnap megjelent The Concept of Escape című EP-jüket, melyen a Mist of Misery-ben játszó Mortuz dobol szabadon letölthetővé tették Bandcamp oldalukon.
A három számos anyag  (Crossroads, Remnants of Dying Dreams, Nighttime Revelations) mellett a When Silence Grows Venomous demot is meghallgathatjátok ugyanott. 

<a href=”http://soliloquium.bandcamp.com/album/the-concept-of-escape”>The Concept of Escape by Soliloquium</a>