A NoiseArt Records március első napján készül megismertetni a világgal az Embraced by Fire című Wolfchant lemezt. A címadó dalba már bele is kóstolhatunk:
A NoiseArt Records március első napján készül megismertetni a világgal az Embraced by Fire című Wolfchant lemezt. A címadó dalba már bele is kóstolhatunk:
Mint azt már többször is hírül adtuk, a Soilwork új lemeze, a The Living Infinite március elsején érkezik. Rendhagyónak mondható, hogy ezúttal 2cd-s albumot kapunk majd tőlük. A friss videot elnézve változás lépett fel a célközönségben is, a korosabbakat is szeretnék táncba hívni.
Egy hat és fél perces teaserrel mutatja be a Grip of the Dead című bemutatkozó lemezét a svéd Necrocurse. A Pulverised Records által március 11-én megjelenő anyag a sajtóközlemény szerint 11 megalkuvást nem ismerő, a death metál ősi, sötét szellemiségét megidéző dalt tartalmaz majd. A banda tagjai: Hellbutcher – ének, Rotting Vomitor – gitár, Mörda – gitár, Basstard – basszus, Terror – dobok.

A Blast Head Records nemrégiben jelentette be, hogy az ókori római témákat feldolgozó death metálos olasz Ade második, Spartacus című lemezét idén tavasszal jelenteti meg. A 2009-es Prooemivm Sangvine anyaguk folytatásán nem kisebb név vendégeskedik, mint az extrém metál rajongók közt jól ismert Nile dobos, George Kollias.
A 2007-ben alakult csapatról, illetve a Spartacusról Kollias a következőket nyilatkozta: „Ez egy remekmű, csak így, egyszerűen. Az Ade frenetikusan játszik, és olyan dalokat tesz most le az asztalra, melyek a műfaj nagyjai közé emelik majd őket. Nagyon keményen dolgoztak és ez meg is hallatszik a végeredményen. Kíváncsian várom az emberek reakcióit!”
_ELVALASZTO_


A miskolci, saját stílusmeghatározásuk szerint Anti-Cosmic Metalt játszó banda hírlevelét olvashatjátok:
„Ave Lucem Ferre!
Az első, „Ars Kha” debütáló EP megjelenése óta eltelt másfél év alatt főként a teljes album anyagára koncentráltunk. Ebben az érában a hangok és szavak alakot öltöttek, most pedig büszkén jelenthetjük be a „To Never Return” lemez megjelenését.
Ahhoz, hogy a megfelelő helyekre eljuthasson az album, a terjesztésben néhány napon belül a Ván Records, a Sun & Moon Records és a Sigillvm Tenebrae Records is komoly szerepet vállal.
A tizenkét oldalas booklettel ellátott digipak kiadvány pedig a zenekaron keresztül is megrendelhető a contact(at)svoid(dot)hu vagy a svoid218(at)gmail(dot)com címen, hamarosan pedig a hivatalos weboldal (http://svoid.hu) is visszanyeri jelentőségét.
Hail Chaos!
/Svoid„
A 18. Brutal Assault fesztivál legfrissebb híre az újabb három fellépő zenekarról:
A fesztivál egyik főbandájaként lép színpadra – korábbi vokalistájával, Frank Mullennel kiegészülve – a veterán death metal csapat, a Suffocation.

Ott lesz a tervek szerint a Houston-i D.R.I. is, akik minden bizonnyal friss nótákat is előadnak közelgő lemezükről.
Rajtuk kívül a tavalyi fellépésükön is nagy sikert aratott francia post black metalos Alcest is újra ellátogat a Josefov erődbe.
A kaliforniai The Devastated a következő nyilatkozatot tette közzé:
„Rajongóink, Barátaink! Ezúton szeretnénk tudatni veletek, hogy a zenekar működése valóban véget ért. Rövid, ám emlékezetes pályafutásunk volt. Hatalmas köszönettel tartozunk családainknak, barátainknak, a Century Media csapatának, a menedzsmentnek, a srácoknak, akik segítettek a koncertjeinken.”
A csapat Roof Top Panty Drop klipjét láthatjátok búcsúzóul, melyet Dale Resteghini (Mudvayne, Hatebreed, Anthrax, Shadows Fall) és Kevin Boston rendezett. A dal a csapat 2012 februárjában megjelent Devil Messenger lemezéről való.

Egy orosz banda negyedik lemezéről fogom elmondani most a benyomásaimat, merthogy rendesen benyomott, ahogy illik. A zenei összetettségnek nagyon sok formája van. Az is összetettség, ha hárfával együtt nyomjuk a gitárriffeket, de inkább fájdalmas lehet a fülnek, mint érdekes… Bár ki tudja… Létezik viszont olyan összetettség, ahol az elvileg idegen részeket arra alkalmas ragasztóval és […]
Tovább »A tavaly a PeCsát is megzúzó modern hard rock négyes következő kiadványa egy feldolgozás EP lesz.
A hírek szerint a márciusban érkező anyagra maga Mike Portnoy válogatta össze a dalokat, persze a banda többi tagja is adott némi támpontot, amiről a NAMM shown készült interjúban beszélt (tovább kattintva megnézhetitek).

| 1. | High Wire (Badlands) |
| 2. | Stand Up and Shout (Dio) |
| 3. | Break on Through (The Doors) |
| 4. | Romeo Delight (Van Halen) |
| 5. | Barracuda (Heart) |
| 6. | Kill the King (Rainbow) |
| 7. | The Lemon Song (Led Zeppelin) |
| 8. | The Mob Rules (Black Sabbath) |
_ELVALASZTO_
A Bay Area-ban székelő thrash technikás death csapat Transcendent Absorbtion dalára készült videoklipet mutatjuk most be. A dal az Inanimate Existence bemutatkozó, Liberation Through Hearing című lemezéről való, amely tavaly júliusban jelent meg a Unique Leader Records égisze alatt. A lemez felvételei a Castle Ultimate stúdióban készültek Zack Ohren (Decrepit Birth, Suffocation, All Shall Perish) producer irányításával. A zenekar tagjai: Cameron Porras – ének, Joel Guernsey – gitár, Ian Rittmaster – gitár, Mitch Yoesle – bőgő, Ron Casey – dob.
