Ralf Scheepers- szóló

Ralf Scheepers, a Primal Fear énekese (korábban Tyran Pace, Gamma Ray) leszerződött a Frontiers Records-hoz első szólólemezére.
A tervek szerint a felvételek jövő év elején folynak Ralf PF-beli csapattársának, Mat Sinnernek irányításával és a lemez előreláthatólag 2008 nyarán jelenik meg. A közreműködők között találjuk még Achim Koehler-t és Charlie Bauerfeind-et is.

Worship – Dooom – 2007

A germán Funeral Doom banda, a Worship 8 évet tudhat maga mögött, amely tekintélyes kort tragédia árnyékol be. A zenekar alapgondolata Daniel Pharos és Max Varnier levelezése során fogant meg. Daniel a húros részt vitte, Max pedig az ének -és dobszekciót képviselte egészen addig, amíg századfordulón öngyilkos nem lett (leugrott egy hídról), helyébe pedig új […]

Tovább »

Hard – A Deep Purple előtt

Újra a magyar fővárosban koncertezik a Deep Purple, november 6-án a Rapture of the Deep európai turnéjának keretein belül látogatnak el hozzánk. A brit zenekar 1987-ben járt először Magyarországon, azóta pedig ötször tették tiszteletüket nálunk, legutóbb a tavalyi év elején.  Akkor a magyar hard rock legszebb hagyományait őrző Hard volt a legendás banda vendége és a közönségre sem lehetett panasz – ritkán látott teltház tombolta végig a show-t. Úgy tűnik, hogy a Deep Purple koncert szervezői jó kabalának tartják a Hard zenekart, hiszen újra ők melegítenek az Arénában a legnagyobb hard rock monstrum előtt. Ez a program legkésőbb 19:30-kor elkezdődik és lendületes keresztmetszetet ad a zenekar eddig megjelent 3 albumából.

Új Vigadó honlap

Beindult a sok underground metál bulinak helyt adó debreceni Új Vigadó klub honlapja. Megtalálhatjátok rajta az elkövetkezendő Vigadós (és egyéb debreceni) koncertek adatait, képeket a bulikról, fórumozhattok, úgyhogy hajrá:
www.ujvigado.hu

Programajánló:

november 9.
Magyarock, Ska-Project, 0690, Retronome

november 24.
Titkolt Ellenállás, Romantikus Erőszak

december 21.
VII. Metal Karácsony
Kalapács, Death Warrant, Harm Inc., Invader

Shell Beach

– Mivel viszonylag friss a csapat – legalábbis ez az elsõ interjúnk Veletek – kezdjük a bemutatkozással (megalakulás, névválasztás, stb)! Sziasztok, Totik Zoli vagyok a Shell Beachből. A csapatot Somló Pali (gitár), Ivánfi Dani (dob) és Mohácsi Matyi (basszusgitár) hozta össze kb. 3 évvel ezelőtt. Horváth Attis (gitár) és jómagam (ének) kb. 2 éve csatlakoztunk. […]

Tovább »

Glasgow Kiss – 3. szülinapi koncert

Kicsit későn értesültem ugyan a buliról és mivel a múlt szombat munkanap volt, délután még vacilláltam, hogy átugorjak-e Budaörsre, ahol a Glasgow Kiss ünnepelte 3. szülinapját egy koncerttel. Végül is győzött a kíváncsiságom, mivel a Messze, messze demo alapján már régóta szerettem volna élőben is látni Őket. Nem is bántam meg! A Városi Klubról eddig […]

Tovább »

Saint Petrol – új dal

A csapat küldte az alábbi hírt:

„Sziasztok!

Reméljük néhányan már vártátok ezt a pillanatot annyira, mint mi!
Elkészült a debütáló Saint Petrol lemez, a Greatest Tits!

Az albumról az első dal, amit megmutatunk nektek a lemez talán legdühösebb dala a
The Phoenix has Landed.
Aki nem halott még a zenekarról, de szereti a betonvastag rockzenét, a mocskos rockandroll-t és az igazi stoner muzsikát az nem fog csalódni.
A dal teljes egészében meghallgatható a zenekar myspace oldalán. Várjuk az észrevételeket, hozzászólásokat.


A lemez kiadója még ismeretlen, de vannak ötleteink, de ez mellékes, ebben az évben meg fog jelenni és kész.

Hamarosan újabb dalt mutatunk a lemezről!

www.myspace.com/saintpetrol


Bedő – Saint Petrol”

Joe Satriani – lemezt készít

A gitárhős, Joe Satriani stúdióba vonult, hogy jövő áprilisban megjelenhessen az új stúdióalbuma, aminek egyelőre még munkacíme sincs.
A legendás gitáros a lemezkészítéshez a következő társakat hajtotta fel: John Cuniberti – hangmérnök/társproducer, Jeff Campitelli – dobos, Matt Bissonette – basszusgitáros, valamint Eric Caudieux, Zen Master Mike Manning és Mysterious Mike Boden multihangszeres zenészek.

Augusztusban pedig újra kiadták a Surfing with the Alien lemezt, aminek apropója a megjelenésének 20 éves évfordulója. Természetesen nem egyszerű újrakiadásról van szó, hanem egy kétlemezes CD/DVD boxról.

Draconian – a stúdiómunka vége

A svéd doomster Draconian negyedik lemezének stúdiómunkálatait befejezte, már a keverés is az utolsó fázisnál jár, így a tervek szerint 2008. januárjában a boltokba kerülhet a Turning Season Within.
A lemezfelvétel az Örebro-i Fascination Street stúdióban (OPETH, KATATONIA) zajlott szeptemberben Jens Bogren irányításával. A lemezfelvételhez vendégként az amerikai NOVEMBERS DOOM énekes, Paul Kuhr-t is meghívták.

A csapat nemrégiben megvált az egyébként is sessionzenész státuszú billentyűsétől, Elena Anderssontól, akinek köszönik az együtt töltött 14 hónapot és további zenei pályájához sok sikert kívánnak. Utódja egyelőre nem ismert.